Egység a különbözőségben

2013. március 14., csütörtök

A reformátusok és az evangélikusok több mint négyszáz éve, a marburgi úrvacsorai vita óta különbözőképpen vélekednek az úrvacsoráról, sőt, idővel a reformátori egyházak között lévő hitvallási viták is egyre inkább elmélyültek. Ezeket a nézetkülönbségeket igyekezett enyhíteni negyven évvel ezelőtt, 1973-ban a protestáns egységet deklaráló Leuenbergi Konkordia, méghozzá úgy, hogy a felekezeti sokszínűség továbbra is megmaradhatott.

„Az egyház egyedüli alapja Jézus Krisztus, aki az igehirdetések és a sákramentumok által üdvösséget ajándékoz, és ezáltal összegyűjti, és küldetéssel bízza meg az egyházat. Reformátori felismerés szerint tehát az egyház igazi egységéhez szükséges és elégséges az evangélium tiszta tanításában és a sákramentumok helyes kiszolgáltatásában való egyetértés," vallják egybehangzóan a Leuenbergi Egyezményt szignáló egyházak, köztük a Magyarországi Református Egyház is.

Mérföldkövek

A megegyezés létrejöttéig hosszú út vezetett el, melyek egyház- és teológiatörténeti hátterét Iszlai Endre  (portré fotónkon), a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának teológiai referense vázolta fel. Mint ismertette, a 19-20. század hozta magával azt, hogy számos nyugat-európai, elsősorban német evangélikus és református gyülekezet egyesüljön, például csökkenő gyülekezeti létszám vagy beszűkülő gazdálkodás miatt. Így alakultak meg az úgy nevezett uniált gyülekezetek, illetve egyházak. Ugyanebben az időszakban a legfontosabb tanbeli kérdésekben is ki kellett egyezni.

A kor történelmi eseményei szintén sürgették a megosztottságon való minél előbbi felülemelkedést. 1934-ben a hitleri eszméket szolgáló és az államhatalom eszközéül felkínálkozó keresztyén tévelygéssel szemben közösen emelték fel a hangjukat a német református, evangélikus és uniált gyülekezetek, akik az egyház belső életét ellehetetlenítő állami beavatkozás ellen is tiltakoztak a Barmeni Teológiai Nyilatkozat aláírásával.

A protestánsok közti következő nyílt egységtörekvésre a II. világháború utánig kellett várni, amikor is az Egyházak Ökumenikus Tanácsa a Református- és Lutheránus Világszövetséggel karöltve kezdeményezte az európai reformátusok és evangélikusok egymással való kommunikációját. A következő lépés már az Európai Református Egyházak Konkordiájának megalapozása volt, amelyet 1973. március 16-án a svájci Leuenbergben 41 európai egyházi delegált fogadott el.

A Magyarországi Református Egyház részéről az egyezményt Kovách Attila püspök látta el kézjegyével. Mivel hasonló megállapodásokra már volt példa a magyar egyháztörténelemben – a református és az evangélikus felekezetek között –, ezért jelentősebb nyilvános visszhangja nem volt az immár szélesebb európai és ökumenikus körben megszülető Konkordiának. Az akkori hazai politikai hatalomnak sem volt különösebb hozzáfűznivalója. Ennek magyarázatát a teológiai referens abban látja, hogy a hetvenes évektől enyhülni kezdett a politikai nyomás az egyházakon, külügyi téren pedig együttműködés volt az állami és egyházi vezetés között, e nélkül lehetetlen volt ugyanis a külügyek intézése.

A Leuenbergi Konkordiát aláíró felekezetek száma mára eléri a százhetet, és a tagok között tudhatja a valdenseket, a cseh testvéreket, a huszitákat és a metodistákat is. A közösség nyitott, jelenleg komoly párbeszédet folytat az anglikán és a baptista egyházzal, valamint a római katolikus és az ortodox egyházzal. Iszlai Endre szerint a minél szélesebb körű csatlakozás melletti érv annak felismerése, hogy egyre nagyobb szükség van a közös protestáns – és keresztyén – bizonyságtételre.

Legfőbb pontok

„A Konkordia létrejöttével a reformátori egyházak közös bizonyságtételének és szolgálatának fontos előfeltétele teremtődött meg: az elfogadó egyházak, köztük a református és evangélikus felekezetek szószéki és úrvacsorai közösségben élnek egymással és elismerik egymás felszentelt lelkészeit"— mondja a referens. Azt is elmagyarázza, hogy ezzel több, mint formális szószéki és úrasztali közösség jött létre, mivel az evangélium igazságának közös elismerése akkor is lehetővé teszi a teljes koinoniat (közösséget), ha amúgy tanbeli, hitvallási különbségek vannak. Nem kell ezekben egyezségre jutni ahhoz, hogy egymás egyházi voltát elismerjük és közösségben legyünk. Innen az „egység megbékélt sokszínűségben"  elve. Iszlai Endre a „megbékélt különbözőség" kifejezést is használja, hiszen a Konkordiában leírt egység nem jelent egyet az uniformitással, a közössége nem egyformaságra buzdít. A saját konfesszionális örökség ápolása közben lehet és szükséges is egymás méltó­ságát és másságát tisztelni és elismerni.

„A Konkordia közösségén belül folyó tanbeli tanácskozások értelme ugyanakkor nem az, hogy a beszélő társat meggyőzzék saját álláspontjukról,—folytatja a magyarázatot Iszlai—hanem az, hogy az egyházat elválasztó következményük szempontjából mérlegeljék a kétségtelenül meglévő tanbeli különbségeket. Ez azonban azt jelentette, hogy az együttműködés a párbeszéd nem az igazi értelemben vett tanbeli konszenzust tűzte ki célul. A Konkordia ezzel nagy nyitottságot tett lehetővé, azzal a feltétellel, hogy az evangélium értelmezésében és a szentségek helyes kiszolgáltatásában egyetértés uralkodjon. Ebből a nyitottságból nő ki annak lényeges ökumenikus impulzusa."

„Az egyezménnyel világosan kifejezésre jut az is, hogy az aláíró egyházak az evangélium közös értelmezésének elmélyítése mellett döntöttek. Céljuk az egyházközösség helyreállítása, a szószéki és úrvacsorai közösség kölcsönös biztosítása, valamint az ordináció ebből folyó elismerése, a szolgálati közösség lehetővé tétele ' abban a meggyőződésben, hogy együtt részesednek Jézus Krisztus egy egyházában' írja a Konkordia 34. pontja" —ismerteti a teológiai referens. Vagyis, ha az egyik egyház a másik közösségébe, konkrétan templomába megy, az olyan, mintha hazamenne.

A megegyezés következő (35.) cikkelye szerint az egyházközösség megvalósulását „az egyházak és gyülekezetek életében látja" a közös bizonyságtétel és szolgálat aspektusában. Az „egyházak igehirdetésének hitelessége nő a világban, ha az evangéliumról egyetértésben tesznek bizonyságot" – állítja a dokumentum – „az evangélium felszabadítja és összeköti az egyházakat a közös szolgálatra."

Ennek működését a teológiai referens egy konkrét hazai mintával láttatja. A 2009. május 22-én alakult egységes Magyar Református Egyház hasonló elven jött létre, hiszen a nemzeti, kulturális, nyelvi közösségen és egységen túl, ez alapvetően egyházi közösség. Az alkotmányozó zsinat is kimondta, hogy ez az egység református, keresztyén hitből táplálkozik, és az emberi akaraton felül álló parancs gyakorlati következménye – lásd a mottóját: „Krisztus a jövő, Együtt követjük Őt".

Párbeszéd

„Az egyházak közösségét rendszeres párbeszéddel, teológiai műhelymunkával, valamint a nagygyűlések szervezésével erősítik meg. Ennek megfelelően a tagok állandó kölcsönösen információt cserélnek és tanácsokat adnak, rendszeresen konzultálnak egymással, egyeztetik a közös terveket, konszenzusra törekednek, meghívhatják egymás lelkészeit. Mindez hatással van a tagegyházak teológiai gondolkodására" —mutatja be a Konkordia szellemében a tagegyházak közti munkát a referens, akinek megítélése szerint ott növekszik az egység, ahol korábban széthúzás volt. Példának a Németországi Protestáns Egyházat (EKD) említi meg, valamint az Európai Egyházak Protestáns Közösségének testvéregyházai között lévő együttműködési megállapodásokat és testvérkapcsolati egyezményeket.

A teológus azt is hangsúlyozza, hogy a közösségben folyó teológiai munka eredményeként a társadalmakat illető legfontosabb problémákról közös állásfoglalásokat is kezdeményeznek, így jelent meg például 2011-ben „A time to live and a time to die" - „Megvan az ideje az életnek, és megvan az ideje a halálnak" című tanulmány, amely az európai protestánsok hozzájárulása kíván lenni az eutanáziával kapcsolatos kérdések megválaszolásához.  A tavalyi firenzei nagygyűlésen az „Egyház-közösség" témában indult el az együttgondolkodás, amely a protestáns egyházak kapcsolatát, közösségét kívánja elmélyíteni. A reformáció jubileumához közeledve az Európai Egyházak Protestáns Közössége a Vatikánnal is kezdeményezett párbeszédet.

„Ma, hasonlóképpen a közös – református – hagyomány, illetve a különböző kontextusokban jelentkező, ám hasonló problémák és kérdések ösztönző erővel hatnak arra, hogy keressük a közös válaszkeresés alkalmait és a hiteles bizonyságtevés lehetőségeit"—mondja Iszlai Endre.

GEKE


A Leuenbergi Konkordia hívta életre a mai néven az Európai Egyházak Protestáns Közösségét. (GEKE) Kezdetben Leuenbergi Egyház-közösségnek hívtak új elnevezését 2003-ban kapta. Az Európai Egyházak Protestáns Közösségének elnöksége 3 tagú, tanácsa pedig 13 tagú. Ez a tanács irányítja a szervezet munkáját a nagygyűlések között: tanbeli párbeszédeket kezdeményez, felügyeli az egyes műhelymunkákat és azok eredményeit, illetve dönt arról, hogy mely közös dokumentumok, nyilatkozatok kerülhetnek a nagygyűlés tagjai elé elfogadásra.

Kováts Annamária, fotó: Szász Anna Boglárka, evangelikus.hu

A Leuenbergi Konkordia teljes szövege ide kattintva olvasható

Istent keresem

Préd 8

„Senki sem tudja, hogy mi fog történni, mert ki tudná megmondani neki: mi hogyan lesz?” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →