Sorsdöntő párbeszéd a megújulásért

2013. április 03., szerda

A gyülekezeteket is be szeretné vonni a stratégiaalkotásba az Egyházi Jövőkép Bizottság. Érintés címmel munkafüzetet készített számukra, mely azt segíti, hogy a helyi református közösségek Istenre figyelve maguk fogalmazzák meg küldetésüket.

A Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinata a 2011-es balatonszárszói tematikus ülése után létrehozott egy testületet, amelynek feladata, hogy „az egész református közösséget bevonva, leírja a reformátusság jelenlegi helyzetét, és megfogalmazza azokat a lehetséges irányokat, utakat, amelyen haladva az egyház hiteles tanúságtétele mind több emberhez elérhet".

Az Egyházi Jövőkép Bizottság ennek megfelelően cselekvési tervet készít a Zsinat számára annak novemberi ülésére. A bizottság tagjai elkerülhetetlennek tartják, hogy „az egyház a maga jövőjéről párbeszéd formájában fogalmazza meg látását", ezért a stratégia megfogalmazásába a gyülekezeteket és az egyházi intézményeket is be szeretnék vonni. Érintés címmel tájékoztató-segítő anyagot készítettek, melyet már eljuttattak a gyülekezetekhez és intézményekhez (és amely már az interneten is elérhető, lapozható formátumban).

A kiadvány tájékoztatást ad a bizottság céljairól és segítséget nyújt ahhoz, hogy a gyülekezetek megerősödjenek evangéliumi küldetéstudatukban és visszajelzéseikkel hozzájáruljanak az egyház gazdálkodásámal, szervezeti felépítésének és működésének újragondolásához.

Több visszajelzés érkezett a bizottsághoz, illetve a Zsinati Hivatalhoz, hogy nem érkezett meg a kiadvány egyes gyülekezetekhez. Amennyiben felmerült ez máshol is, kérjük jelezzék a hiányt az ejb@reformatus.hu e-mail-címre.

Vezérfonalat kínál a református közösségek számára, hogy azok imádkozva, Isten Igéjére figyelve, őszintén átgondolhassák helyzetüket és feladataikat a helyi közösségekben, szembenézhessenek erősségeikkel, gyengeségeikkel és megfogalmazzák Istentől kapott sajátos küldetésüket, valamint azt, hogy miben segíti vagy hátráltatja ezt a küldetést az egyház jelenlegi szervezete és működése.

A munkafüzet praktikus tanácsokkal szolgál a közös gondolkodáshoz, s azt a célt is szolgálja, hogy a három találkozón megfogalmazott válaszokat abba lejegyezzék, s a kiadvány végén található kérdőív kitöltése után a válaszokat július 31-ig elküldjék a bizottságnak.

A gyülekezeteknek szóló füzetet olvasható és letölthető oldalunkról.

reformatus.hu

Istent keresem

Préd 4

„Jobban boldogul kettő, mint egy... A hármas fonál nem szakad el egyhamar” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink