Megszentelt hely Tahiban

2013. július 31., szerda

Néhány hete, a dunai árvíz idején többször is szerepelt a híradásokban Tahitótfalu. A nyár azonban más miatt is aktuálissá teszi a Duna által kettészelt falut. A Budapesttől alig több mint harminc kilométerre, a jobb parton fekvő Tahi településrész immár hatvanöt éve református lelkészüdülőjéről is ismert.

– A tahi üdülő a második világháború utáni nagy ébredési hullám gyümölcse – hangsúlyozza Fónagy Miklós nyugdíjas esperes, a konferencia-központ vezetője. Az akkori tahitótfalui lelkész, Ecsedy Aladár meghirdette a gyülekezetében a helyi gazdák között, hogy adjanak össze egy telket az épülő gyermekmissziós tábor számára.

Gyermekmissziótól gyermekmisszióig

Az 1948-ban létrejött gyermekmissziós táborban 1952-től komoly állami felügyelet alatt lelkészkonferenciákat tartottak. Az eredeti célra, gyermektáborok szervezésére több mint három évtizedig nem nyílt lehetőség. Négy héten keresztül zajlottak a lelkészkonferenciák. – Itt volt mindenki. Egyrészt mert kötelező volt, másrészt pedig találkozási pontot jelentett a lelkészek számára – emlékezik vissza Fónagy Miklós. A nyolcvanas évek második felétől újra tarthattak ifjúsági konferenciákat. – Tömegesen jöttek a fiatalok. Évente négy hét állt rendelkezésre, de olyan sokan jelentkeztek, hogy meg kellett osztani a hetet – mondja az intézményvezető.

A profilváltás azt jelentette, hogy megszűntek a kötelező jellegű konferenciák és elindultak azok a hitmélyítő, belmissziói jellegű alkalmak, amelyekre eredetileg létrejött az intézmény. – Az eredeti szándék az volt, hogy a háborúból felocsúdó ifjúság találja meg önmagát, találja meg Istentől kapott küldetését, lelkileg feltöltődve menjen haza, és így folytassa mindennapi életét. Ez a nyolcvanas évek végétől újraindulhatott, és ma is tart – hangsúlyozza az intézmény vezetője. Az egész országból érkeznek a Sion hegyére gyülekezetek és intézmények. Vannak középiskolák, amelyek itt tartják évkezdő csendesnapjaikat, az évtizedek óta tartó folytonosságot pedig az egyházzenei hét jelenti. A budapesti teológusok szeptember közepén hagyományosan Tahiban kezdik a tanévet, és kétévente a Magyar Református Presbiteri Szövetség is Tahiban tartja konferenciáját.

Bikaistálló, püspöki különszoba és kápolna

Ott jártunkkor éppen a veszprémi gyülekezet csoportját várták a Sion hegyén. Miközben az intézmény vezetője és munkatársai megmutatják az épületeket, a konyhában már készül az ebéd. – Gazdaságilag egyre nehezebb a központ fenntartása, mert nem szeretnénk árakat emelni – fogalmaz Fónagy Miklós, aki azt is hozzáteszi, hogy tudomása szerint a legolcsóbb összkomfortos ellátást biztosító magyarországi református szálláshelyként működnek.

A folyamatosan fejlesztett központ egyik érdekes épülete az úgynevezett bikaistálló. Ez a kezdeti időszakban földszintes épület volt, három szobával, ahol egymás mellett matracokon, szalmazsákokon aludtak a fiatalabb lelkészek. Mára ezekből a szobákból három kis közösségi helyiséget alakítottak ki. Az emeletre pedig néhány évvel ezelőtt hét háromágyas, komfortos szoba épült. Egy másik épület a Christoffel Blindenmission segítségével készült el, Jakab Miklósék a siket- és vakmisszióval évente jártak ide.

A legkorábbi épület Ecsedy Aladár idejében készült dunabogdányi bazaltból. A földszinten eredetileg egy nagy előadó, az emeleten pedig szobák voltak. Ma már – a kápolna elkészülte óta – a földszinten is lakószobákat alakítottak ki. Az épület végén két szoba volt a püspöki rezidencia, ahol Szamosközi István zavartalanul nyaralhatott a családjával. A Sionhegyi utca felől nézve az épület mögött épült fel 2000-ben – Nagy Béla tervei alapján – a kápolna, ahol csakúgy, mint az étteremben, egyszerre elfér akár egy száztíz fős csoport is.

Jordán és Sion

A hatvanas évek közepén a dimbes-dombos, lépcsőkkel tarkított telek közepén patak csörgedezett végig, fából készített kis hídon keltek át rajta. A patakot Jordánnak nevezték el, az üdülőterületnek pedig még Ecsedy Aladárék a Sion hegye nevet adták. Az ide vezető út azóta már hivatalosan is Sionhegyi út. – Akik itt megfordulnak, visszajárnak. Van olyan gyülekezet, amelyik egy helyre nem megy többször csendeshétre, de itt egymás után két alkalommal is voltak. Egyébként a pasarétiek fedezték fel Tahit mintegy harminc éve, azóta folyamatosan visszajárnak. Ennek a helynek a megszentelt jellegét az itt konferenciázók érzik igazán. Nagyon sok áldást kaptak azok, akik néhány napot itt töltöttek – fogalmaz Fónagy Miklós.

T. Németh László, Kép: Sereg Krisztián

Fónagy Miklós lelkipásztor tavaly ment nyugdíjba a vác-felsővárosi gyülekezetből. Három cikluson keresztül volt az Északpesti Egyházmegye esperese, közben, 2000-ben lett a Dunamelléki Református Egyházkerület „Sion Hegye" Konferencia-telepe vezetője. Édesapja 1962-ben kapott megbízást az intézmény vezetésére, akit a tahi gyülekezet is megválasztott lelkészének. „Attól kezdve itt töltöttem a nyarakat, és segítettem neki, az út melletti nyárfákat is én ültettem" – emlékezik vissza Fónagy Miklós. A konferencia-központban ma kilencvenhat ágy van, de pótággyal akár száztíz vendéget is fogadhatnak. Május elsejétől szeptember végéig tartanak nyitva, körülbelül hetvenöt százalékos kihasználtsággal. Az elő- és utószezonban még több iskolai csoportot tudnának fogadni, akár erdei iskolákat is.

Megjelent a Reformátusok Lapja 2013. július 28-i számában

Istent keresem

2Tim 4,9–22

„...hozd el a könyveket...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →