A dánosi rablógyilkosság – és ami mögötte nincs II.

2013. október 26., szombat

Valószínűleg nincs még egy hazai bűnügy, melyhez annyi mítosz, tévedés és kifejezett hazugság kapcsolódna, mint a több mint száz évvel ezelőtt történt dánosi rablógyilkossághoz. Bár az ügy számos területen (ciganisztika, közigazgatástörténet, kriminalisztika) kétségen felül kiemelt jelentőségű, Dános monografikus feldolgozásával még mindig adósak az érintett tudományterületek művelői. E máig igen gyakran hivatkozott, ugyanakkor rendkívül ellentmondásosan megítélt bűncselekményről, annak felderítéséről és az azt követő perről könyvet író Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyésszel, a Károli Egyetem kriminalisztika oktatójával beszélgettünk. Az interjú második része következik (az első részt itt olvashatják).

Mit lehet tudni a dánosi Szarvas-csárdában 1907. július 19-én, pénteken este történtekről? Teljesen tisztázódtak végül a négy halálos áldozatot követelő rablógyilkosság részletei?

Nem. Pontosabban nem minden részletre kiterjedően. Az elkövetők per alatti taktikája elsősorban a bíróság félrevezetésére irányult, a tekintetben eredményesen, hogy a gyilkosságokban való személyes, tevőleges részvétel minden kérdése nem tisztázódott végül teljesen.

Mikor érkeztek a banda tagjai a helyszínre?

Az első híradások ugyan arról szóltak, hogy éjfél körül vagy már a hajnali órákban történt a cselekmény, de végül a kihallgatott számos tanútól gyűjtött adatok és a helyszíni szemle eredményei is egyértelművé tették, hogy jóval korábban, este kilenc óra körül zajlott le a mészárlás. Schindler Richárdot, a közeli Rakovszky major gazdatisztjét, már tíz óra előtt nem sokkal felzörgették a hírrel, hogy ég Szarvas István csárdája. Az ő vezetésével kezdődött rövidesen az oltás. Ha a különböző adatokat összevetjük, viszonylag pontosan meg lehet állapítani, hogy mikor térhettek be a cigányok a csárdába – ezt külön meg is vizsgáltam. Aznap 19 óra 33 perckor volt a napnyugta, a polgári szürkület pedig – ez az az időszak, amikor a nap már a horizont alá bukott, de még nincs teljesen sötét – 20 óra 11 percig tartott. Azaz ekkortól volt sötét éjszaka. A tanúvallomásokat e ténnyel összevetve azt gondolom, hogy az elkövetők este fél kilenc és kilenc óra között léphettek be a csárdába.

És fogyasztottak valóban a helyszínen?

Igen. Fogyasztottak, de minimálisan. Valószínűleg azzal az indokkal tértek be, hogy isznak egy pohár bort, esznek valamit, és mennek is tovább. Az asztalokon a bűncselekmény felfedezői poharakat találtak – főként üreseket, de némelyikben volt is még egy kicsi bor –, egy szódásüveget, és ami nagyon fontos, hogy hat darab zsemlét. Maga a helyszíniszemle-bizottság ugyan már csak ötöt, de a tárgyalás során az egyik tanú elmondta, hogy belépve a csárdába, egy zsemlét a kutyának dobott. Többek között ez a hat darab zsemle is olyan adat, amiből lehet az elkövetőkre, a számukra vonatkozó következtetéseket levonni.

Hogy folyt le a mészárlás?

Ezt a bíróság sem tudta pontosan megállapítani, erre egészen pontosan nem is lehet válaszolni. Minden valószínűség szerint a családfőt, Szarvas Istvánt ölték meg először, majd feleségét, s csak ezt követően erőszakolták meg – a boncjegyzőkönyv szerint legalább hárman – és gyilkolták meg tizenhét éves nevelt lányukat. A negyedik áldozat, Tabányi Pál – a rendelkezésre álló adatok alapján – már a csárdásék meggyilkolása után, egészen véletlenül érkezett a helyszínre. Valószínűleg a fényt látva tért be csupán a csárda udvarára. Itt rálőttek, mégpedig két fegyverből is, ő pedig sebesülten rossz irányba menekült, be az épületbe, ahol késekkel és baltával végeztek vele.

Mennyi időt tölthettek az elkövetők a csárdában?

Egészen keveset, kb. háromnegyed órát. Az én számításaim szerint talán tizenöt–húsz perc telhetett el a cigányok távozása, és az oltás megkezdése között.

A Szarvas-csárda megtámadása vajon előre eltervezett bűncselekmény volt?

Ezt igazából nem lehet tudni. Az az egy biztos, hogy a bírósági ítélet szerint az elkövetők előre elhatározták a rablást és a gyilkosságokat is. Én magam ezzel kapcsolatban azért szkeptikus vagyok. Már csak azért is, mert például Tabányit is előre kitervelten ölték meg az ítélet szerint, ami – az imént elhangzottak fényében – nyilvánvalóan nem lehetett igaz. Arra vonatkozóan egyébként van adat, hogy Szarvas István a támadást csupán egy-két nappal megelőzően vitte be a csárda vételárának esedékes részletét a ceglédi takarékba, azaz nagyobb összegű készpénz lehetett a családnál. A periratok hiányában azonban ezt sem lehet igazolni, ahogy azt sem, hogy erről tudhattak volna az elkövetők.

Ki volt az első hatósági személy a helyszínen?

Amennyire lehet tudni, a hatósági személyek közül Hegedűs Károly, az irsai csendőrség parancsnoka érkezett először a csárdához, a legközelebbi és illetékes csendőrparancsnokság ugyanis az irsai volt. A monori, ahol Navratil László szolgált, a járás parancsnoksága volt, ezért lett Navratil feladata a nyomozás. Pontosabban a parancsnoki feladatok ellátása a nyomozás során. Az adatok alapján a felfedezést követően Schindler Richárd szekeret és lovas futárokat küldött a hatóságok értesítésére – kétségbeesésében szinte a szélrózsa minden irányába –, s érthető módon, hiszen Irsa volt a legközelebb, Hegedűs érkezett először a helyszínre, utána pedig, még kora reggel Navratil az embereivel, majd nem sokkal később Pelle Imre is. Ez nagyon érdekes és fontos... És gyakorlatilag innen lehet tudni, hogy – ellentétben a máig élő mítoszokkal – nem voltak „verziók", hanem azonnal vándorcigányokra terelődött a gyanú. Tehát az adatok alapján Pelle Imre már a bűncselekmény másnapján közölte Navratilékkal, hogy cigányok az elkövetők, sőt, konkrétan azt is, hogy a Surányi Ignác-féle csapatot kell keresni.

A dánosi ügyről 2007-ben, azaz a százéves évforduló idején tanulmányt publikáló gaál györgy – A dánosi rablógyilkosság – és ami mögötte van – a helyszíni szemléről és a nyomozásról azt írja, hogy ezekben rendőrök is részt vettek. Sőt, gyakorlatilag a csendőrség tehetetlenségének bizonyítékaként tartja számon, hogy a rendőrség segítségét kellett kérni.

A fennmaradt adatok alapján bizonyosnak látszik, hogy nem voltak rendőrök a helyszínen. Az említett, meglehetősen egyoldalú írás szerzője egyébként az ügy nyomozati szakában, különböző bulvárlapokban megjelent, jobbára valótlan adatok tömegét tartalmazó cikkekből próbálta rekonstruálni a történteket, ami akkor is reménytelen lenne, ha egyébként lennének kriminalisztikai ismeretei. A cikkben különben a végül bíróság elé került cigányok száma és az eljáró ügyész neve is tévesen szerepel. Szóval ez az írás a mi szempontunkból „felejtős". A korabeli újságokban valóban megjelent olyan állítás, hogy a Budapesti Rendőrfőkapitányság rögtön kiküldött négy detektívet a helyszínre, de ez nem volt igaz. Ebből pár nap múlva volt is egy sajtópolémia. Ugyanis egy kőnyomatosban, majd ennek nyomán több újságban megjelent állítások miatt a csendőrség végül egy hivatalos közleményt adott ki, többek között arról, hogy nem kért segítséget a rendőrségtől. A rendőrségnek valójában annyi szerepe volt a történetben, hogy a helyszínen talált ujjlenyomatokat tartalmazó poharat valóban beszállították Budapestre, hiszen csak ott lehetett megvizsgálni. Az ország ekkor egyetlen ujjnyom-szakértője ugyanis Gábor Béla, a Budapesti Rendőrfőkapitányság nyilvántartási osztályának vezetője volt. Ő később természetesen járt a helyszínen is. Magára a kérdésre visszatérve, tehát az, hogy a Budapesti Rendőrfőkapitányság rögtön a cselekmény elkövetése után detektíveket küldött volna ki, a jelenleg ismert hiteles források szerint nem igaz. A későbbi sajtóhírekben ugyan szerepelt ugyan egy Pólya Béla nevű budapesti detektív, aki „segített a nyomozásban", de többnyire butaságok jelentek meg vele kapcsolatosan. Például ő derítette volna ki, hogy nem cigányok az elkövetők, hanem dohánykertészek, vagy cselédek, meg hasonlók. A konkrét szerepe annyi volt, hogy a Tégláson elfogott cigányoknál – köztük volt Balog Tuta is – talált bűnjeleket két debreceni csendőr felvitte Budapestre, hogy megmutassák Szarvas István fiának, de ő nem volt otthon. Az érte küldött detektív volt Pólya, aki a házmesterrel kiment a pályaudvarra a csendőrökhöz, mert a házmester is látta azt az ékszert, amit azonosítani kellett. Ezek után a detektív lekísérte a csendőröket Dánosra. Egyébként 1926-ban, a Budapesti Detektívtestület fennállásának negyvenedik évfordulójára megjelent egy könyv, amelyben fel vannak sorolva a jelentősebb ügyek. Dános említés erejéig sem szerepel benne.

Maga Pólya Béla léte igazolható?

A Tiszti Név és Címtár szerint 1912-től egy Pólya Béla nevű rendőrkapitány volt Karcagon, de többet nem tudok róla. Azt azért itt meg kell említeni, hogy a dánosi ügy nyomozása során, a nyomozati ügyszakban megjelent sajtóhíreket, újságcikkeket nagyon komoly forráskritikával kell kezelni, mert rengeteg találgatás, legenda és konkrét hazugságok jelentek meg bennük az ügyről. Azt nem mondom, hogy mindegyiket „ki kell dobni", de jelentős részüket sajnos igen. Amiből ki lehet indulni – ha már az újságokról beszélünk –, azok kizárólagosan a tárgyalási tudósítások. Illetve azokat lehet összevetni a nyomozás során megjelent cikkekkel, és ily módon lehet információkat szerezni.

Az ügyről a Csendőrségi Lapokban később megjelent írások komolyan vehetők? Gondolok itt elsősorban Máthé Miklós sorozatára...

Igen. Azt gondolom, hogy a Csendőrségi Lapok e tekintetben nagyobb részt megbízható forrás. Máthé Miklós cikksorozata a dánosi ügy egyik forrása – de szintén kritikával kell kezelni. Erre a legjellemzőbb példa talán az, hogy hogyan jutottak az elkövetők a helyszínre. Erről a nyomozás elején a hírlapokban is az jelent meg, hogy szekérrel, talán több szekérrel. Az ügy bírósági tárgyalásán ugyanakkor bebizonyosodott, hogy gyalogosan mentek oda. Máthé Miklós ennek ellenére – a per után néhány hónappal megjelent írásában – fenntartotta azt a véleményét, hogy szekérrel mentek és egy magyar ember vitte őket a helyszínre.

Hogy zajlott valójában a nyomozás? Mi minden történt közvetlenül a bűncselekmény felfedezése után?

Ami a nyomozást illeti, tulajdonképpen a csendőrségnek szerencséje volt. Már abból a szempontból, hogy a július 17-i, gyóni rablást követően a cigányok üldözésére indult Pelle Imre rögtön a cselekmény felfedezését követő napon megjelent a dánosi helyszínen, és azt közölte Navratil Lászlóval, hogy hasonlóan durva bűncselekmény történt Gyónon, amit igazolhatóan vándorcigányok követtek el. Ne feledjük, ott nem volt halálos áldozat és a súlyos sérültek a csendőröknek tudtak mondani az elkövetőkről konkrét adatokat...Pelle őrmesternek ráadásul bizonyítéka is volt. Egy, az elkövetők valamelyike által Gyónon elveszített kendő, egyfajta börtönemlék, amibe cigány nevek voltak hímezve. Komoly jelentősége volt még annak, ahogy a gyóni rablásnál megpróbálták felgyújtani a helyszínt a támadók – a nagyszobában gyújtottak tüzet. Hasonló történt a dánosi helyszínen is, ahol szintén leverték a petróleumlámpákat, és kívül-belül egyaránt felgyújtották az épületet. Ily módon éghetett meg különben – a gyors és eredményes oltás ellenére is – Szarvas Istvánné holtestének a lába. Dánoson egyébként a csárdaépület jó minőségének is köszönhető, hogy bár a tető teljesen leégett, a szobák a belső tűz ellenére meglepően épek maradtak. A két napos különbséggel történt támadások jellege és különösen a gyújtogatások olyan kriminalisztikai azonosságok voltak, amelyek alapján nyilvánvaló volt a csendőrök számára, hogy nagy valószínűséggel a gyóni elkövetőket – tehát cigányokat – kell keresni. Azaz „klasszikus" nyomozás tulajdonképpen a dánosi ügyben nem volt, hiszen olyan adat került szinte azonnal a csendőrök birtokába, ami alapján azt lehetett mondani, hogy az elkövetőek igen nagy valószínűséggel kóborcigányok, akik nemrég egy hasonló bűncselekményt követtek el, és akik menekülőben vannak. Az volt tehát a feladat – és most is ez lenne –, hogy „zárás", a lehető legrövidebb időn belül, és razzia. Ennek konkrét végrehajtása során azonban történtek atrocitások. Ismerve a csendőrség – egyébként nem is nagyon tagadott módszereit – nyilvánvalóan bántalmazták is az elfogott cigányokat.

Ilyesmiről maradt fenn hiteles adat?

Újságírói adatok vannak arra nézve, hogy bántalmazások történtek. A csendőrség maga a hírlapi tudósítások alapján egyébként vizsgálatot indított, és egy Vlaszaty Béla nevű budapesti csendőr főhadnagyot bíztak meg ennek lefolytatásával. E vizsgálat során végül el is marasztaltak – meg nem nevezett – csendőröket, akik a hírlapi adatok szerint egyébként nagykátaiak voltak, tehát nem is voltak benne a nyomozásban. Állítólag e csendőrök részegen jelentek meg a helyszínen – Nagykáta ugye nincs messze Dánostól –, és bántalmaztak ott cigányokat. A csendőrségi vizsgálat iratai szintén nem maradtak fenn, de ezt több hírlap egymástól függetlenül megírta. Egyébként az újsághírek alapján nemcsak csendőrök, de a nép is bántalmazott cigányokat. A Népszava tudósítása szerint például, amikor augusztusban a már elfogott elkövetőket vitték helyszínelni Gyónra, tömeg akarta szinte megostromolni a vonatot. Tehát volt egy erős felindulás a korabeli társadalom szélesebb rétegeiben.

Kik voltak a nagykátai csendőrök által bántalmazott cigányok?

A téglási és a kecskeméti elfogások után a helyszínre kísértek. Tehát köztük volt többek között Kolompár Balog Tuta és az asszonyok nagy része. A fővádlott férfiak zöme azonban nem, hiszen őket később fogták el.

A csendőrök általi kínzásokkal kapcsolatos máig vissza-visszatérő történet a „heringetetés". Azaz, hogy az elfogott gyanúsítottak végül annak hatására tettek beismerő vallomást, hogy a csendőrök sós heringet adtak nekik enni, majd vizet viszont hosszú időn át nem kaptak. Ennek lehet bármilyen alapja?

Ez a történet kétségtelenül máig széles körben él, a Dánszentmiklós környéki idős emberek máig mesélik, és annak idején ezt is megírták a lapok. Szerintem nagyobb részt legenda, bár volt olyan újságíró, aki saját állítása szerint akár haditörvényszék előtt is hajlandó lett volna rá megesküdni, hogy igaz.

Ibolya Tibor 1967-ben született Szentesen, református családban. 1994-től dolgozik az ügyészségen, előbb fogalmazó, ügyész, kerületi vezető-helyettes ügyész, majd a Budapesti IV. és XV. kerületi ügyészség vezetője. Közben gazdasági büntetőjogi szakjogász és kriminalisztikai szakjogász végzettséget is szerzett. 2010 decemberétől a legfőbb ügyész mellett büntetőjogi referensként dolgozott, utóbb mint legfőbb ügyészségi főosztályvezető-helyettes ügyész. Publikációi jelentek meg a Belügyi Szemlében és az Ügyészek Lapjában. A legfőbb ügyész 2012. július 1-jével a Fővárosi Főügyészség vezetésével bízta meg. Nős, három gyermek édesapja.

Landauer Attila

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Péld 4

„Fiam, figyelj szavaimra, hajtsd füledet mondásaimra!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink