Templomszentelés Szemeretelepen

2013. október 18., péntek

– E falakra s e falak háza népére, lelkipásztoraira és hívő népére szálljon a Szentlélek ereje, hogy az Úrnak házáért való féltő szeretet emésszen, de meg ne emésszen benneteket – így kérték Isten áldását október 14-én, a Budapest-Szemeretelepi Református Egyházközség templomszentelő istentiszteletén.Hosszú és rögös út vezetett idáig: a gyülekezet sokáig várt arra, hogy az Úrnak méltó lakhelye épülhessen. A fáradságos munka és a kitartó imádság gyümölcseinek több mint hetven év kellett, hogy beérjenek.

Modern funkciók és hagyományőrzés jellemzi a Nagy Béla által tervezett templomot. Az épület már messziről hirdeti a református istentiszteletek helyét: a 18 méter magas tornyot fényes süveg koronázza, a tágas templomtér kupolájának csúcsa pedig üvegből készült. A felszentelő istentiszteletre erdélyi, felvidéki és hollandiai testvérgyülekezetekből is érkeztek vendégek, de a baptista, evangélikus, katolikus és kopt egyház képviselői is személyesen üdvözölték az új templomot.

„Örömet szüretelünk"

– A szemeretelepi templom helyén valamikor a parókiához tartozó szőlőskert állt – emlékezett vissza Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke templomszentelési hálaadó igehirdetésében. Ott azonban, ahol valamikor szőlő termett, most áldást és örömet szüretelnek, a gyülekezet sok-sok évtizedes álmának beteljesülését.

A püspök hangsúlyozta: akik Istenre bízzák magukat, azok megtapasztalják az Úr jóságát, gondoskodását, szeretetét és hűségét. Így lett ez a kicsiny dél-pesti közösséggel is. Isten megadta, megengedte a templom felépülését a gyülekezetnek, bár sokan a kezdetetekkor kételkedtek abban, hogy itt valaha elkészülhet Isten háza. „Amikor Jézus körültekintett és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: »Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?« Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni." (Jn 6,5–6) A püspök az igehirdetés textusaként az ötezer ember megvendégelésének történetét választotta és kiemelte: az ember sokszor kétségbeesik, amikor a helyzet kilátástalan, amikor a következő lépést még nem látja, Krisztus azonban mindig tudja, mit akar tenni. Itt, Szemeretelepen a gyülekezet megtanulta ezt, mindennek szimbóluma pedig a megépült templom.

Hetven év

A templomépítés álma nagyjából egyidős az idén hetvenhárom éve fennálló gyülekezettel. Három éve ilyenkor a gyülekezet lelkipásztorával, Kiss Lászlóval beszélgettünk a még csupán nyers, ablaktalan falakból álló templom mellett. – Isten áldása van rajtunk – mondta akkor, annak ellenére, hogy a közösséget rengeteg megpróbáltatás érte az évek során. Bár a háború idején a reptér közelsége miatt a környéket majdhogynem teljesen kitelepítették, az akkori lelkész komoly szervezőmunkát végzett, még a rejtekhelyeken is látogatta a híveket. Erős gyülekezeti mag kovácsolódott össze, lelki otthonuk azonban nem volt, sem pedig pénzük arra, hogy Istenhez méltó templomot építsenek: a hívek adományából végül egy használaton kívüli mulatót vásároltak meg és alakították át templomhelyiségnek. Az épület az igazi templom elkészülése után ifjúsági teremként szolgált volna, a Rákosi-rendszer azonban ellehetetlenítette még a templomépítés gondolatát is. Sokáig szűkösen, valódi templom nélkül élt a gyülekezet, míg 2006-ban az egész egyházközség kifejezte akaratát az áldatlan állapot megszűnésére. Bár pénzük akkor is kevés volt, bíztak az Úr segítségében.

Tégláról téglára

A segítség nem is késlekedett, a hívek folyamatos adakozása mellett rengeteg helyről érkezett támogatás. A gyülekezet a régi templom eladásából, alapítványának bevételeiből és az aprócska közösség erőn felüli, összesen 24 milliós adományából, önerőből mintegy 80 millió forintot gyűjtött össze. A Dunamelléki Református Egyházkerület 50 millió forintos támogatása, a kormányzati és pályázati összegek és a testvérgyülekezetek rengeteg apró, de nélkülözhetetlen segítsége révén összegyűlt a pénz az építkezés első ütemének kivitelezésére.

A templomépület nemcsak használható állapotba került, hanem megépült a torony, a földszinti irodák, tágas előtér és közlekedők, sőt teakonyhát is kialakítottak. Ennek ellenére sok még a munka: a kolumbárium, az ifjúsági helyiség, a tanácsterem és a baba-mama szoba is befejezetlen, a tervekből azonban a gyülekezet nem enged. Azt mondják, olyan templomot szeretnének, amely azon túl, hogy Istennek méltó lakhelye, a közösségi élet gyakorlására is alkalmas. Ezért a célért sokat vállaltak: abban az időben, amíg még nem és már nem volt hol tartani az alkalmakat, a kicsiny gyülekezeti terembe zsúfolódtak az istentiszteletek. A helyhiány miatt vasárnaponként egymás után két istentiszteletet kellett tartani, így azonban a gyülekezet is két részre szakadt. Az új templomban immár 260 fő is elfér. Tágas és világos terei a gyülekezetet egyként fogadják be, s egyúttal „a szent hely lehetőséget ad arra is" – fogalmazott Illés Dávid esperes –, „hogy az oda betérők is befogadhassák Isten szeretetét, és megtapasztalhassák a közösséget vele és egymással."

Épüljetek lelki házzá!

Az egyházmegyében az elmúlt időszakban hat gyülekezet is templomépítésre szánta el magát, ez is mutatja, hogy Isten Lelke munkálkodik. A templom éppen abban az időben készült, amikor egyébként is égető szükség van arra, hogy a közösségek megújuljanak. A szemeretelepi református gyülekezetben egyre több új arccal lehet találkozni vasárnaponként – mondta Kovács Miklós, a gyülekezet alapítványának elnöke. A gyülekezet épül, mintha élő kövek alkotnák, az ajtó pedig mindenki számára nyitva áll. – Sose kelljen becsukni! – kívánta Szabó István püspök a templomszentelés ünnepélyes kulcsátadásakor, a kulcs jelképes voltát idézve az összegyűltek elé. A Budapest-Szemeretelepi Református Egyházközségnek immár van saját temploma, az Úrnak méltó otthona, amelynek ajtaja megnyílt valóságosan is, de legfőképpen a szívekben, a gyülekezet életében. Életszerző, Jézushoz hívogató és Jézus követésében megbátorító szent hajlék ez, ahol úgy magasztalhatják az Urat, vigasztalhatják az elesetteket, örvendezhetnek a konfirmálóknak, kérhetnek áldást a megkereszteltekre, mint akik már tudják: az Úr tudja, hogy mit akar tenni.

Szöveg: Németi Noémi, Kép: Ködmen Attila

A cikk a Reformátusok Lapja 2013/42. számában jelent meg.

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 23,22–35

„Rád zúdítom féltékenységemet...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink