A gondviselő Istenre hagyatkozni

2014. március 10., hétfő

Az ukrán-magyar határ mellett, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beregdarócon tartotta idei első tanácskozását március 7-én és 8-án a Generális Konvent elnöksége. A Kárpát-medencei református egyházak püspökeit és főgondnokait tömörítő testület nyilatkozatban fejezte ki szolidaritását a kárpátaljai magyar közösséggel.

A Generális Konvent elnökségi ülésén most is kiemelt hangsúlyt kapott az a gondolat, hogy az egyház léte – így a Kárpát-medencei magyar reformátusság együttműködése is – az egymásról való tudásban, egymásért való imádságban, az egymásért való felelősségvállalásban válik hitelessé. A megbeszélésen így fontos szerepet kaptak azok a beszámolók, amelyekben az elnökségi tagok osztották meg egymással részegyházuk életének aktualitásait. A Kárpátaljai Református Egyház mindennapjait is érintő ukrajnai helyzetről szóló beszámoló nyomán az elnökség nyilatkozatban biztosította „imádságos együttérzéséről" a Kárpátalján élő magyar közösséget, támogatva őket békességre való törekvésükben – szükség esetén a külföldi testvéregyházak és a nemzetközi egyházi szervezetek segítségére is számítva –, „a jelenlegi átláthatatlan és bizonytalan helyzetben" ugyanakkor a „közösség türelmét és a gondviselő Istenre hagyatkozó kivárását" kérve.

A megbeszélésen egyeztetés folyt az év kiemelkedő eseményeiről: két központi rendezvénnyel és több kapcsolódó programmal rendezik meg idén – a „Legyenek láthatóvá tetteid!" jelmondat jegyében – a Magyar Reformátusok Hetedik Világtalálkozóját.

A Kárpát-medencei református egység kimondását közel tizenötezren ünnepelték 2009-ben Debrecenben az alkotmányozó zsinathoz kapcsolódva megtartott hálaadó ünnepen. A Kárpát-medencei református egyházak az esemény ötéves évfordulóján, május 24-én ismét Debrecenben, a Nagytemplom és a református kollégium környékét benépesítve szervezik meg a Református Egység Fesztivált, sok színes programmal bemutatva egyúttal az egyház sokrétű, az egész emberi életutat végigkísérő szolgálatát. A világtalálkozó másik központi rendezvényeként július 10-én Sepsiszentgyörgyön Kálvin emlék-istentiszteletre és szoboravatásra kerül sor, ehhez kapcsolódik majd ugyanott július 10-11-én a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete, a Generális Konvent közgyűlése is.

A kiemelkedő események sorában szó volt az új fordítású Biblia áprilisban megjelenő revideált kiadásáról, az egyház hitvallási irataittartalmazó megújuló kiadványról – amelyben a Heidelbergi Káté tavaly elfogadott új fordítása mellett a Második Helvét Hitvallás is átdolgozott szöveggel jelenhet meg –, valamint Kálvin fő műve, az Institutio új fordítású kiadásának előkészületeiről, amely a reformátor halálának idén esedékes 450. évfordulójához kapcsolódva jelenik meg.

Július 4–6. között a lengyelországi Wrocławban rendezik meg a Közép-Európai Keresztyén Találkozót. A mostani rendezvény központi gondolata: „Szabadon Krisztusban". Hangsúlyosan szerepel majd a 2014-ben 25 éves politikai fordulat témaköre, emellett ki szeretnék emelni a keresztyén egyházak szerepét a közép-kelet-európai országok európai integrációja során. A német munkanyelvű találkozón a magyar reformátusságot eddig a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház képviselte, idén – az elnökség szándéka szerint– azonban az egész Kárpát-medencéből lehetőség nyílik a részvételre és a bemutatkozásra. A résztvevők március 31-ig adhatják le jelentkezésüket a www.wroclaw2014.net honlapon keresztül.

A diaszpórával és a külügyi együttműködéssel kapcsolatban a megbeszélésen szó esett a luxemburgi és németországi magyar református közösségek példaértékű működéséről, valamint döntés született arról, hogy az elnökség ismét Ódor Balázst, az MRE külügyi irodavezetőjét jelöli a Református Egyházak Világközössége európai területi bizottságának alelnöki tisztére.

Az elnökség végül foglalkozott a Kárpát-medencei Református Lelkészsegélyezési Alap működésével is, amely a kárpátaljai nyugdíjas lelkészek és lelkészözvegyek nehéz helyzetét megismerve – a magyarországi lelkészek körében sem ismeretlen német „Partnerhilfe" mintájára – jött létre 2008-ban. A segélyezési alaphoz minden Kárpát-medencei református egyháztestben szolgáló lelkész csatlakozhat a maga egyházán keresztül. A tanácskozáson szóba került, hogy miközben a hasonló nyugat-európai egyházi támogatások mértéke csökken, a romló gazdasági és a bizonytalanná váló politikai helyzetben Kárpátalján az eddigi támogatotti kör mellett egyre többen szorulnak segítségre,ezért a szolidaritásvállalásnak erre a formájára napjainkban különösen is szükség van.Az elnökség ezt szem előtt tartva úgy döntött, hogy a gyűjtést kiterjeszti a lelkészcsaládok támogatására, és ezzel összefüggésben buzdít a fokozottabb hozzájárulásra.

Czanik András, képek: Barcza János

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.