Sepsiszentgyörgyön folytatódik a világtalálkozó

2014. június 13., péntek

Július 10-én Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó, ahol egész alakos szobrot állítanak a nagy reformátornak, Kálvin Jánosnak. A részletekről Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke beszélt a június 12-én tartott sajtótájékoztatón.

„Hálát szeretnénk adni mindazért, ami van, nem pedig siránkozni azért, ami nincs. Minden találkozó egy seregszemle, amelyen felmutatjuk mindazt, ami ma az egyházat jelenti. Ezt programokban, tevékenységekben, de leginkább az emberekben lehet megtalálni" – mondta a püspök.

Idén Sepsiszentgyörgyre, július 10-re tervezik a VII. Református Világtalálkozó határon túli eseményét, ahol a helyiek kezdeményezték, hogy a nagy reformátornak, Kálvin Jánosnak egy egészalakos szobrot állítsanak. A városban található egy Kálvin tér a református vártemplom környékén, itt kap helyet Bocskai Vince szovátai szobrászművész alkotása. A Református Székely Mikó Kollégium Alapítványnak kezdeményezését felkarolta az Erdélyi Református Egyházkerület is. A finanszírozását a Generális Konvent, az egyházkerület, Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a Székely Mikó Kollégium Alapítványa közösen vállalta.

A július 10-i ünnepélyen jelen lesz a Magyar Református Egyház mindegyik részegyházának püspöke, főgondnoka, valamint a hatvannégy Kárpát-medencei egyházmegye esperesei és főgondnokai, akik a Generális konventet alkotják. Szintén jelen lesz a svájci református egyházszövetség elnöke, valamint a svájci egyházi segélyszervezet, a HEKS képviselői is Sepsiszentgyörgyön fogják tartani éves konferenciájukat. A HEKS a tervek szerint három éves partneri szerződést ír alá az Erdélyi Református Egyházkerülettel, ami három fontos területen próbál segítséget nyújtani az erdélyi reformátusoknak: a diakónia, a továbbképzés, valamint a kis gyülekezetek problémájának megoldására egy tervet dolgoznak ki.

„Érzékennyé akarjuk tenni az ifjúságot a református hagyományra, arra, hogy milyen örökség van a birtokunkban. Kálvin hatása, tanítása az, amit meg kell ismernünk és tovább kell adnunk, ezért egy online kampányt is indítottunk, amely pont ezt célozza meg." Kató Béla elmondta, a sepsiszentgyörgyi rendezvényt megelőzően egyházkerületi közgyűlést tartanak Kovászna városában, ez lelkészszenteléssel kezdődik, majd a július 10-i eseményeket követően Sepsiszentgyörgyön ülésezik a Generális Konvent. „Az az egység, amelyről sokat beszélünk, az most megerősödik. Készülünk a reformáció 500 éves jubileumára, sikerül talán valamit önmagunkból megmutatni, megerősítjük magunkat azáltal, hogy újrafogalmazzuk, elismételjük azokat a tanításokat, amelyek a Szentírás alapján állnak."

Ballai Zoltán programfelelős elmondta, az első eseményre július 9-én délután 5 órától kerül sor, a Sepsiszentgyörgyi Lábas házban egy kiállításmegnyitó lesz. Másnap 11 órától lesz az ünnepi megnyitó, valamivel korábban az Erzsébet parkban elkezdődnek a gyerekprogramok. A gyerekek lufikat kapnak, amelyeken a nap programjai fel lesznek tüntetve. Tizenegy után a kulturális események sora kezdődik el. A programfelelős kiemelte, hogy ezen a napon a Székely Nemzeti Múzeum ingyen látogatható lesz. A főtéri nagyszínpad mellett református intézmények fogják bemutatni a munkájukat, a tér egyik részén olyan református népművészek lesznek, akiknek a munkáján meglátszik az, hogy reformátusok. Egy másik kiállításban az erdélyi reformátusok bioetikáját mutatják be interaktívan, kissé provokálóan is. A Kálvin tér és a Főtér között a brassói, erdővidéki, sepsi és kézdi-orbai egyházmegye fiataljai és lelkészei bibliai témájú flash-mobokat fognak bemutatni. Lehetőség lesz arra is, hogy a Tein kávézóban élő teológiai könyvtárba lépjünk, teológusokat lehet a reformációval kapcsolatos kérdésekkel bombázni. A belvárosi templomban és a parkban imasétányok lesznek. 13 órakor a rétyi fúvósok fújják meg a gyülekezőt, őket egy150 tagú egyesített kórus kíséri. 13 órától lesz a szoboravató, 14 órától hálaadó istentiszteletre kerül sor, amelynek végén közös úrvacsoraosztás lesz, 32 úrasztalánál osztják majd az úrvacsorát.

„Az úrvacsoraosztás fejezi ki leginkább az egységünket, ez volt az egyik meghatározó eseménye a debreceni együttlétünknek is" – mondta Ballai Zoltán.

A Református Székely Mikó Kollégium dísztermében ezután írják alá a HEKS-el a szerződést, 17 óra 30 perctől pedig a Generális Konvent plenáris ülése kezdődik el, ugyancsak a díszteremben. Az ünnepély egyik kiemelt meghívottja Mészáros János Elek, a tavalyelőtti Csillag születik nyertese, majd egy 4 órés koncertsorozatnak lehetünk fültanúi, református ifjúsági zenekarok lépnek fel 18-22 óra között.

„Július 11-én folytatódik a Generális Konvent plenáris ülése, ezzel ér véget a négy napos rendezvénysorozat, amely július 8-án reggel kezdődik az igazgatótanács ülésével, folytatódik a lelkészszentelő közgyűléssel, majd magával az egyházkerületi közgyűléssel, a kettő 10-én összeér és folytatódik a Generális Konvent plenáris ülésével. A vezető testületeink négy nap alatt végig gyűléseznek, egyre magasabb szinten gyűlnek össze. Zsinat-presbiteri egyház vagyunk, testületeinkben élünk, fontos, hogy ilyen rendkívüli módon ezek a testületek együtt vannak."

Újságírói kérdésre válaszolva Kató Béla a Református Székely Mikó Kollégium peréről is beszélt, amelynek következő tárgyalása június 20-án lesz.

„Nagy ajándék lenne, ha megkoronázhatnánk az eseményt azzal, hogy úgy ülhetünk be a kollégiumba a Generális Konvent ülésére, hogy nincs az a rossz érzésünk, ami most van, hogy valakik megkérdőjelezik ennek az épületnek az egyházhoz való tartozását. Nem csak mi, hanem az egész világ reformátussága árgus szemmel figyeli ennek a történetnek a végét."

A Magyar Református Egyház minden hatodik évben szervez világtalálkozót. Az 5 évvel ezelőtt megalakult egységes Magyar Református Egyház Generális Konventjének elnöksége úgy döntött, hogy több helyen, gyülekezetekben szerveződik ez a találkozó, testvérkapcsolatok mentén különböző események zajlanak. Idén két fő helyszínen együttesen is találkozókat szerveznek. Május 24-én, Debrecenben volt a Református Egység Fesztivál, a 2009-es egyesülés jubileuma volt ez a találkozó, amelyen több mint 1500 erdélyi református vett részt. A világtalálkozónak mindig van egy központi témája, az idén a Legyenek láthatóvá tetteid igét választották mottóul.

Forrás: reformatus.ro

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió