Nemzetközi elismerés és részvét

2014. június 24., kedd

Tóth Károly püspök halálhíre szerte a világban részvétnyilvánításra és méltatásra indítja egyházak és ökumenikus szervezetek vezetőit.

Szerte a világból érkeznek elismerő és részvétnyilvánító levelek Tóth Károly halála kapcsán régi barátoktól, mint Konrad Raiser, Ian Torrance vagy Christina Rau, Johannes Rau korábbi német elnök özvegye, ahogy egyházi világszervezetek és ökumenikus partnerek aktuális vezetői is méltatják a Magyarországi Református Egyház Zsinata korábbi lelkészi elnökének ökumenikus elkötelezettségét és a nemzetközi egyházi életben betöltött kiemelkedő szerepét.

Az Egyesült Államoktól Európán keresztül Dél-Koreáig egyházi elöljárók, teológiai akadémiák és egyházi szervezetek vezetői emlékeznek meg az elhunyt püspökről. Levelet küldött Dr. Setri Nyomi, a Református Egyházak Világközössége, Dr. Guy Liagre, az Európai Egyházak Konferenciája, valamint Dr. Olaf Fykse Tveit, az EVT főtitkára. Utóbbi június 23-án kelt levelében a néhai püspök hidegháborús helyzetben végzett közvetítő szolgálatát méltatja.

„És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé." (Jel 21,1)

 

(...) Tóth püspök a második világháború idején nőtt föl, életének és szolgálatának java részét a háborút követő kelet-nyugati szembenállás közegében töltötte el. A népek közötti szakadások és ellentétek gyógyító meghaladásának és a nyílt párbeszéd útján kibontakozó békének szentelte szolgálatát. Vállalva a mindkét oldalról megnyilvánuló ellenséges indulatot és kritikát, aktív szerepet vállalt az EVT keretein belül működő Egyházak Nemzetközi Ügyek Bizottságában (CCIA), ahogy prominens vezetője volt a prágai székhelyű Nemzetközi Békekonferenciának is. (...)

 

Tóth Károly püspök kiemelkedő mértékben járult hozzá az ökumenikus mozgalom munkájához egy nehéz és összetett korszakban, töretlen bizalommal közös utunk végcélját illetően: „És semmi nem lesz többé átok alatt a városban" (Jel 22,3). Hálát adunk Istennek azért, hogy Tóth Károly társunk lehetett az igazságosság és béke felé vezető zarándokúton.

 

Emléke maradjon meg örökre!

 

Részletek Olaf Fykse Tveit, az EVT főtitkárának leveléből

 

 

Tóth püspök hazájában és annak határain túl is az egyik legkiválóbb ökumenikus vezető volt, aki ellenséges környezetben is kiállt az ökumené ügye mellett. Sokan emlékeznek rá, barátok és kollégák világszerte, mint olyan emberre, aki mély személyes elkötelezettséggel, lelkészi aggodalommal és töretlen elszántsággal fáradozott hidat verni a felek között a párbeszéd és kölcsönös megértés által ott, ahol a külső politikai feltételek Kelet és Nyugat egyházainak elszigetelését eredményezték. Gazdag szellemi hagyatéka még sokáig ösztönözni fog minket.


Részlet Konrad Raiser, az EVT korábbi főtitkára leveléből

Külügyi Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.