Sírjatok a sírókkal!

2014. augusztus 03., vasárnap, Budapest

1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóra néhány óra leforgása alatt több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitz-birkenaui haláltáborban. A Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának 1972-es határozata alapján augusztus 2-a a Roma Holokauszt Nemzetközi Emléknapja. Ezen a napon a második világháború alatt Európa-szerte elhurcolt és meggyilkolt cigányokra, romákra és szintikre emlékezünk.

Hazánkban is országszerte tartanak megemlékezéseket. Július 31-én este Szakcsi Lakatos Béla és Kathy-Horváth Lajos a 100 Tagú Cigányzenekar néhány tagjának kíséretében adott koncertet a cigány holokauszt áldozatainak emlékére a budapesti Holokauszt Emlékközpontban. Az ország különböző részeiről két autóbusszal száz fiatal indult el, hogy részt vegyen a roma népirtás 70. Évfordulója alkalmából Európa legnagyobb ifjúsági roma holokausztra emlékező rendezvényén Krakkóban és Auschwitzban.

A nemzetközi emléknap és a kislétai romagyilkosság ötödik évfordulója alkalmából ökumenikus megemlékezést tartanak augusztus 3-án este 8 órakor a budapesti Jézus Szíve templomban (1085 Budapest, Mária utca 25).

Forrás: ciganymisszio.reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.