Magyar–francia párbeszéd

2014. augusztus 11., hétfő

Találkozási lehetőség és párbeszéd kell, hogy megismerhessük egymást – mondja Alain Spielewoy. A lelkipásztor már a második magyarországi tanulmányútra hozta el gyülekezeti tagjait július 5. és 12. között Magyarországra.

Először 2009-ben járt az Ön által vezetett Protestáns Munkások Szervezete Budapesten. Miért választották pont Magyarországot úti célul?

– Azért akartunk ide jönni, mert megtudtuk, hogy népes református közösség él az országban. Ezt nagyon kevesen tudják Magyarországról. Igaz, Franciaországban általában nagyon keveset tudnak Magyarországról, hiszen az már Európa másik vége. A magyar társadalmi és politikai helyzettel kapcsolatban is elég sok félreértés kering a médiában – ahhoz, hogy jobban értsük, milyen itt az élet valójában, személyes találkozásokra, beszélgetésekre van szükség.

Idén nyáron a Protestáns Munkások Szervezete és a mulhouse-i Terre Nouvelle gyülekezet a Dunántúlra látogatott, hogy vidéki intézményekkel, gyülekezetekkel ismerkedjen meg. Mi volt a legjobb és a legrosszabb élményük?

– Nagyon szerettünk volna minél többféle gyülekezetet megismerni, és ez sikerült is: teljesen másképp működik a Hajdú Zoltán Levente által pásztorolt szóládi református közösség, mint Závodi Zsuzsa gyülekezete Veszprém egyik fiatal negyedében. Abban viszont közösek, hogy mindkettő számot vetett a magyar társadalomban az elmúlt harminc évben végbement mély változásokkal, és azt kutatják, hogyan tud ebben a mai világban, a mai valóságban megjelenni az egyház. Általuk olyan dinamikus egyházat ismertünk meg, amely számol a modernség, a városiasodás – ezzel együtt a vidék elnéptelenedésének – kihívásaival és a szekularizációval. Nem tudok rossz élményről beszámolni. Épp ellenkezőleg: érdekes emberekkel és kérdésekkel találkoztunk, ráadásul megismerhettük Balatonfüredet és környékét.

Milyen hasonlóságokat vagy különbözőségeket lát ön az elzászi és a magyar reformátusok között?

– Néha éreztünk különbözőségeket a két társadalom között. Én Mulhouse-ban dolgozom, ami ugyan régi református város, de ha gyülekezetépítésen gondolkodunk, nem tehetem meg, hogy nem számolok a bevándorlással és a bevándorlókkal, a terület minden szépségével és terhével együtt. A nemzeti identitás kérdése nagyon fontos Magyarországon – Franciaországban ez nem jelenik meg ennyire hangsúlyosan az egyház munkájában. Mi azzal foglalkozunk, hogy olyan közösségeket építsünk, amelyek képesek átlépni a kulturális szakadékokon. De sok mindenben hasonlítanak egyházaink: részt vettünk egy vasárnapi istentiszteleten Balatonfüreden, ahol megérezhettük azt, mennyire hasonlóak a liturgiai és a zenei hagyományaink, amiknek hála, tudtuk követni az istentiszteletet, annak ellenére, hogy nem értünk magyarul. Elzászban is és Magyarországon is ugyanaz a református szellemiség vezet minket: szüntelenül reformálva az egyházat, hirdetve az evangéliumot az adott kor nyelvén, hűen a bibliai üzenethez.

Bagdán Zsuzsanna
Megjelent a Reformátusok Lapja legújabb számában. 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.