A 73 hiányzó delegált

2010. június 20., vasárnap

altA Református Egyházak Világközössége (REV) nagygyűlésének résztvevői megemlékeztek arról a 73 delegáltról, akinek vízumkérvényét és beutazását megtagadták az amerikai hatóságok.

altA Református Egyházak Világközössége (REV) Grand Rapids-i nagygyűlésének résztvevői megemlékeztek azokról a delegálaktról, akinek vízumkérvényét és beutazását megtagadták az amerikai hatóságok.

„A hiányzó 73 tiszteletére” – állt azon a táblán, amelyet az első, ünnepi istentisztelet keretében tartottak a magasba, ezzel is kifejezésre juttatva elkeseredettségüket és tiltakozásukat.

"Bár az Amerikai Egyesült Államok hatóságai ígéretet tettek a szervezőknek arra, hogy lehetőség szerint nem kerül sor rá, az elutasító határozatok meglehetősen önkényes alapon születtek" – mondta a Református Ökumenikus Tanács korábbi elnöke, Peter Borgdorff.

Az érintettek szinte kizárólag a déli félteke országaiból, elsősorban Indonéziából és Afrikából érkeztek volna a nagygyűlésre.

„Az a legszomorúbb ebben, hogy egyre nehezebb nekünk, az északi félteke lakóinak, globális találkozókat szervezni úgy, hogy azok integritása ne lenne veszélyben” – emelte ki Clifton Kirkpatrick, a Refomrátus Világszövetség korábbi elnöke.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.