A bevándorlók védelmében szólalt fel a REV

2015. május 07., csütörtök

A Református Egyházak Világközössége (REV) más vallási és humanitárius szervezetek felhívásához csatlakozva sürgeti a megfelelő választ az európai menedékjog reményében a földközi-tengeri átkelést választó embereket sújtó, egyre gyakoribb halálesetek kapcsán.

John Chalmers, a Skót Egyház Zsinatának moderátora kiemelte, hogy az Afrikából és a közel-keleti térségből Európába tartó migránsok ember okozta katasztrófák; háború, kilátástalan szegénység és üldöztetés elől menekülnek, és segítséget érdemelnek. „Ezek az ártatlan emberek menedéket keresnek. Mint emberi lények, akiket Isten a maga képére teremtett, ugyanolyan értékesek, mint te vagy én, így mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy szeretetet és konkrét segítséget nyújtsunk nekik."

Chris Ferguson, a REV főtitkára úgy fogalmazott, hogy „Isten nem teremtett határokat – mi alkottuk őket." A tényleges országhatárok és a kényelmi zónánk határai egyaránt útjában állnak annak, amire Krisztus hívott minket. Ahogy Krisztus lerombolta az emberek közötti akadályokat, meghívva mindenkit a lakomára, úgy kell tennie az egyháznak is – tette hozzá.

„A prófétaság lelkére van szükségünk" – mondta Samuel Amedro, a Marokkói Evangélikus Egyház képviselője. Az egyháznak a legelesettebbeket kell segítenie. Ahogy Lukács 4:18 is fogalmaz: „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét."

„Meg vagyunk győződve, hogy más módszert kell találnunk arra, hogy azok életét garantáljuk, akik háború és üldöztetés elől menekülnek" – mondta Massimo Aquilante lelkipásztor, az Olasz Protestáns Egyházak Szövetségének elnöke. „Megismételjük a javaslatunkat egy humanitárius folyosó megnyitására, ami lehetővé teszi, hogy a menekültek és menedékjogot kérők biztonságosan juthassanak el Olaszországba, majd folytathassák útjukat céljuk felé a közös európai fogadóprogram keretén belül."

„Csak a közös és mély lelki alapot kereső, egységes Európai Unió tud megbirkózni ezzel a vészhelyzettel. A közös Európa nem alapulhat csak pénzügyi stabilitáson és törvénykezési rendszeren. Európa békére és szabadságra épült. Ezek az értékek azonban nem érték el Lampedusát" – célzott a menekültek első állomásaként szolgáló szigetre Paolo Naso, az olasz „Egyházak Összefogásban" koordinátora.

A REV arra kéri a keresztyéneket szerte a világban, hogy csatlakozzanak a közös imádsághoz:

Úton lét Istene,
     Te elkísérted népedet a történelem során, velük voltál zarándoklatukban és küzdelmükben azért a földért, ahol békében és harmóniában élhetnek.
     Ma azok fájdalma visszhangzik könyörgésünkben, akik még mindig úton vannak, akik hazájuk elhagyására kényszerültek, és akiket egyebek mellett a háborúk, a nélkülözés, a kizsákmányolás, a gazdasági igazságtalanság, a környezetszennyezés, a klímaváltozás ördögi erői zarándokká tettek.
     Azért jöttünk, hogy meggyónjuk, hogy sokféleképpen vagyunk bűnrészesek ezekben romboló erőkben, és bűnbocsánatért és bölcsességért könyörögjünk egyházad számára.
     Erősíts meg minket az élet lelkével és add meg nekünk a bátorságot, hogy vállaljunk szolidaritást vándorló gyermekeiddel, akik reménységgel keresik a jobb életet. Végy körül minket a szereteted erejével, hogy átformálhassuk világodat azzá a földdé, amely „tejjel és mézzel folyik".
     Krisztus nevében kérünk, Ámen.

Frissítés: Szolidaritást sürgetett az európai országokba érkező menekültekkel és befogadásukat szorgalmazta Ferenc pápa is, amikor május 7-én a Vatikánban fogadta az Erdő Péter bíboros vezette Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) és a Christopher Hill anglikán főpásztor vezette Európai Egyházak Konferenciája (CEC) tagjait. A találkozótól bővebben az evangelikus.hu összeállításában olvashat.

Külügyi Iroda
Fordította: Neuberger János
Forrás: wcrc.ch

Istent keresem

5Móz 9

„Tudd meg azért ma, hogy Istened, az Úr vonul előtted...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →