A biztonságba vezető úton elveszett életek emlékére

2017. június 15., csütörtök

Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) és az Egyházak az Európai Migránsokért Bizottság (CCME) közös felhívása a menekültek világnapjára készülve.

2000 óta, több mint 30 ezer bevándorló és menekült veszítette életét az Európába vezető úton. Sokan a tengerben, sokan teherautók vagy hajók konténereiben fulladtak meg. Az egyházak, Európa szerte, kimondott szolidaritással és az európai határterületeken végzett humanitárius tevékenységgel reagáltak, valamint hangsúlyozták a biztonságos és legális útvonalak létrehozásának szükségességét.

Számos keresztyén közösség imádkozott az elhunytakért és emlékezett meg róluk. 2013-ban, az Európai Egyházak Konferenciájának Közgyűlése ismételten felhívást intézett, a június 20-ához, a Menekültek Világnapjához, legközelebb eső vasárnap éves imanappá nyilvánítása érdekében, hogy megemlékezzünk azokról, akik egy méltóságban élhető életet keresve indultak útnak, majd veszítették életüket. Az Európai Egyházak Konferenciája és az Egyházak az Európai Migránsokért Bizottság együtt hívja tagjait és támogatóit, hogy csatlakozzanak a 2017. június 18-án, vasárnap tartandó közös imádsághoz. A CCME honlapján megtalálhatóak a gyülekezetek és más közösségek számára segítséget nyújtó anyagok.

A CEC és a CCME közösségéhez szólva, a CEC főtitkára, Heiki Huttunen megjegyezte: „Nem fordíthatunk hátat mindazoknak a tényeknek, amelyek Európának, a véget nem érő megpróbáltatásokban való vétkességét tárják fel előttünk. Az egyházaknak és a keresztyénségnek egyaránt vallási kötelezettsége, hogy tanúja és szolgája legyen a feltámadásnak és az új, mindenki számára elérhető, igazságos és békés életnek, fajra, nemzetiségre vagy vallásra való tekintet nélkül.”

Doris Peschke, a CCME főtitkára, hozzátette: „A mai napig, 1808 emberről tudunk, aki 2017-ben, a Földközi-tenger térségében eltűnt vagy meghalt. Ezeknek az embereknek az emléke minket is arra sarkall, hogy segítséget nyújtsunk, hogy támogassuk a kereső- és mentőakciókat, hogy biztonságos útvonalakat létesítsünk.”

Az Egyházak az Európai Migránsokért Bizottság és annak partnerei, kimondottan az európai határokon elhunyt bevándorlók és menekültek ügyére reagálva indították útjára Safe Passage (Biztonságos útvonal) nevű projektjüket. A projekt az Európába való könnyebb és biztonságosabb eljutást hivatott segíteni, és olyan témákkal is foglalkozik, mint a családegyesítés, a humanitárius vízum, valamint az odaítélt menedékjog kölcsönös elismerése.

Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) 115, ortodox, protestáns, anglikán és ókatolikus egyház közössége, Európa minden országából, valamint az Egyházak és Szervezetek Partnerségének Országos Tanácsa 40 képviselője. A CEC 1959-ben alakult. Brüsszelben és Strasbourgban is van irodája.

Szeretetszolgálati Iroda, Menekültintegráció
Fordította: Fülöp Viktória
Forrás: CCME

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.