Ezüst kereszt miatt bocsátották el

2010. február 15., hétfő

altNégy évvel ezelőtt a nagy angol légitársaság egyik munkatársának azért kellett elhagynia munkahelyét, mert ezüst keresztet viselt a nyakában. Az akkori vita újra fellángolt.

Nadia Eweida a pünkösdi egyház tagja, s 2006 szeptemberében azért veszítette el állását a brit légitársaságnál, mert munkaadója azt követelte tőle, hogy ezüst keresztes láncát vagy vegye le munkahelyén vagy rejtse el. Aztán a BA az egyenruhaviseltben változtatást eszközölt, s Ewieda egy év múlva visszatért munkahelyére. A kereszt eltiltása elleni tiltakozásként azt hozta fel érvként, hogy a muszlim hölgyeknek és a szikh vallás követőinek szabad a légitársaságnál vallási ruhadarabokat viselniük. Ezért diszkriminációnak tartja, hogy keresztyén szimbólumot nem viselhet. A munkahelyi bíróság döntésével viszont ismét megtiltották neki a kereszt viselését – jelentette a BBC február 12-én. Eweida védője, a brit emberjogi szervezet, a „Liberty” jogásznője a munkahelyi bíróság döntését szomorúnak és csalódást okozónak minősítette. „Mindennek ellenére minden reményünk meg van arra, hogy Nagy-Britannia Legfelsőbb Bírósága a vallási tolerancia hosszú évszázados hagyományát a modern joggyakorlatba is átülteti” – tette hozzá Corrina Ferguson jogásznő. (ref.ch – 2010-02-15 – dr. békefy – www-reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.