A CEC nyilatkozata a 60 éves Római Szerződésről

2017. április 03., hétfő

Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) nyilatkozatban emlékezett meg a béke, szolidaritás és összefogás előmozdításának hatvan évéről és kötelezte el magát az európai integráció mellett.

1975. március 25-én a Római Szerződések megalapították az Európai Gazdasági Közösséget (EGK). Ez volt az első jelentős lépés az 1950-es Schuman-nyilatkozat megvalósítása felé, amely a szén- és acéltermelés egyesítését sürgette a gazdasági stabilitás megteremtése és egy újabb világhűború megelőzése céljából.

Az EGK 60 évvel ezelőtti megalapítása rendkívül jelentős döntés volt a hat alapító tagállam – Belgium, Franciaország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia és Nyugat-Németország – számára kapcsolataik elmélyítésében és európai szintű együttműködésük melletti elkötelezettségükben, amely végül az Európai Unió létrejöttét is megalapozta. A szerződést azzal az „eltökélt szándékkal” írták alá, hogy „megteremtik az Európa népei közötti mind szorosabb egység alapjait”.

A történelmi szerződés aláírása óta a CEC tagegyházai generációkon át kísérték ezt a folyamatot és törekedtek arra, hogy Európát olyan hellyé tegyék, amit a béke, a szolidaritás és a megbékélés jellemez. A második világháborút követő korszakban az egyházak esélyként tekintettek az európai integrációra, amely Európa és a kontinens népei számára elhozza a gyarapodás korszakát, és új kapcsolatok kialakítását teszi lehetővé a világban Európa határain túl.

A római szerződés korszakában született meg az Európai Egyházak Konferenciája. Azzal a céllal jött létre, hogy a vasfüggöny által létrehozott szakadékot Kelet és Nyugat között áthidalja. A CEC olyan országok egyházai között biztosította a párbeszédet, amelyeket politikai, gazdasági és társadalmi rendszerük elválasztott egymástól.

Napjainkban a kezdeti lelkesedésből született eredmények veszélyben forognak. Európának összetett krízissel néz szembe, és az európai projektbe vetett bizalom megtört. Az Európai Uniónak és kontinensünk egészének bátor döntésekre és megújult irányra van szüksége a jövőre nézve, hogy a béketeremtés programja és az értékközösség megvalósulhasson. Ennek szellemében a CEC átfogó eszmecserét kezdeményezett tagegyházaival, közzé tette az Európa jövőjéről szóló nyílt levelét és regionális konzultációs sorozatot szervez a 2018-ban Újvidéken sorra kerülő 15. nagygyűlésre készülve.

„Akkor, amikor Európa a tömeges migrációval, gazdasági instabilitással, növekvő euroszkepticizmussal és erőszakos cselekményekkel kénytelen szembenézni, nem feledkezhetünk meg az integráció és az együttműködés jó oldaláról sem” – jegyezte meg a CEC főtitkára. „A római szerződés nyitotta meg azt a korszakot, amely elhozta az uniós polgárok szabadon mozgásának, munkavállalásának és tanulásának szabadságát, hozzájárult ahhoz, hogy Európán belül megszűnjenek a diktatúrák és a helyükbe a demokrácia léphessen. Meg kell emlékeznünk az alapítók látomásáról, az EU szerte megvalósuló társadalmi egyenlőségről, amikor az igazságos társadalmi és gazdasági feltételek megteremtésén fáradozzunk minden európai polgár számára” – tette hozzá Heikki Huttunen. 

Az európai egyházak közösen formálják jövőképüket Európáról, és a történelmi jelentőségű római szerződésről megemlékezve megerősítik elkötelezettségüket egy „humánus, szociális és fenntartható Európáért, amelyik békében él magával és a szomszédaival, és amelyiket az emberi jogok és a szolidaritás határoznak meg” (CEC Alkotmány).

Külügyi Iroda

Fordítás: Fülöp Viktória

Forrás: www.ceceurope.org  

 

 

 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió