„A dermedt kor zordon éjszakáján"

2012. október 03., szerda

A magyarság az elmúlt százhatvanhárom évben mindig megtalálta a módját, hogy méltóképpen emlékezzen az október 6-án meggyilkolt hősi áldozatokra, nem feledve, hogy 1849 őszén még számos ártatlan ember fejére, köztük reformátusokra mondták ki a halálos ítéletet, vagy ítélték őket várfogságra.

Kossuth Lajos az 1848–49-es szabadságharc leverését követő megtorlás legtragikusabb napját, 1849. október hatodikát a „magyar Golgotaként" említette még időskorában is. Ekkor végezte ki a győztes Habsburg Birodalom, a másfél évig tartó forradalom és szabadságharc szimbolikus személyeit. Az Aradon kivégzett tizenhárom katonatiszt mellett Pesten golyó által meggyilkolták Batthyány Lajos miniszterelnököt. A tizennégy mártíron kívül a hadbíróság számos ember felett hozott halálos ítéletet, akiket hosszabb-rövidebb ideig börtönbe zártak.

A szabadságharc leverését követő évek nemcsak az elítéltek számára jelentettek rettegéssel teli éveket, hanem minden ember számára, aki bármilyen módon támogatója volt a forradalomnak. Mindenkinek tartani kellett attól, hogy a szabadságharccal kapcsolatos tevékenysége miatt a Habsburg-hatalom bíróság elé idézheti, ezért az 1849 októberét követő hónapok több ezer ember számára az ország területén belüli bujdosást vagy kényszerű emigrációt jelentettek.

Az elítéltek, a bujdosásra kényszerítettek között a magyar reformátusság több kiemelkedő alakját találjuk. Elsőként a szabadságharc kiváló katonáját, gróf Wartenslében Ágostont (1804–1875) érdemes kiemelni. Őt Aradon a haditörvényszék felségárulás vádjában bűnösnek találta és halálra ítélte. A vádlott hiába tiltakozott azzal, hogy 1828-ban lemondott hadnagyi ragjáról és véglegesen kilépett a császári hadseregből, a hadbíróság nem vette figyelembe a védekezését, és november 5-én golyó általi halálra ítélték. Pár nappal később Haynau „kegyelemből" az ítéletet tizennyolc évi vasbilincsben töltendő várfogságra módosította. a rabság helyét a kufsteini várban jelölték ki, ahol a gróf elkezdte leülni a reá kiszabott ítéletet. Fogságban csak egy évet kellett töltenie, mivel családjának felülvizsgálati kérelme eljutott a császári udvarba, ahol Wartenslébennek adtak igazat, mivel bizonyítottá vált, hogy 1828-tól nem volt a Habsburg-hadsereg katonája. A grófot bár a börtönből kiengedték, de évekig megfigyelés alatt tartotta az osztrák titkosrendőrség. Az ő nevének emlékét őrzi a Gyömrői Református Egyházközségnek ajándékozott úrvacsorai kelyhe és a kufsteini várban található rab magyar katonák emléktáblája.

A református lelkészek közül Könyves Tóth Mihály (1809–1895) debreceni lelkipásztornak kellett az egyik legsúlyosabb büntetést elszenvednie. Ő a forradalom ügyét teljes őszinteséggel támogatta, a szabadságharc melletti kiállását több prédikációjában is a hallgatóság tudtára adta. A hadbíróság először őt is halálra ítélte, amely döntését később hosszú várfogságra módosította. A lelkész 1856 áprilisában szabadult börtönéből, de lelkészi vagy tanári állást nem kaphatott, ezért mint egyházkerületi levéltárnok,később a Debreceni Református Kollégium és a Debreceni Református Egyházközség számvevőjeként, majd a püspöki iroda vezetőjeként dolgozott. Az 1860-as évektől újra v lelkészi szolgálatot végezhetett, karcagi, majd debreceni lelkésznek választották. 1871 decemberében a Vasárnapi Ujság című hetilap a portréjával ellátott másfél oldalas cikkben ezekkel a szavakkal emlékezett vissza a szabadságharc alatti cselekedeteire, a börtönéveire: „1849-ben a törvényhozás Debreczenbe költözvén, K. Tóth Mihály országos elismerést nyert úgy szabadszellemű működése, mint hatalmas szólása által. Márczius 15-én, s később a muszkák bejövetelekor elrendelt országos böjt alkalmával tartott egyházi szónoklatai nemcsak a hazafiak előtt tették feledhetetlenné, hanem a bosszúálló hatalom által is a bűnrovásra írattak. S midőn a forradalomnak vége lőn, augusztusban elfogatott s beszédei nyilvános visszavonására és meghazudtolására rá nem bírathatván, mint lázító és ellenszegülő, november 30-án kötél általi halálra ítéltetett; az ítélet azonban kegyelem útján húsz évi vasban töltendő börtönbüntetésre szelídíttetett. A húsz évből hetet csakugyan ki is töltött, részint az olmützi, részint a joseph­stadti várbörtönökben."

A katonák és a lelkészek mellett a protestáns felekezetekhez tartozó képzőművészek is kiálltak a forradalom ügye mellett, akik közül többeknek a szabadságharc bukása után a hadbíróságon kellett felelniük. Az európai hírű munkácsi művészi vasöntöde legjelentősebb mintakészítője, a református felekezetű Schossel András (1824–1874) volt. Ő alkotta meg az első Kossuth-szobrot 1848 októberében. A kisméretű műalkotás öntöttvasból készült, és a klasszicizmus stílusjegyeit viseli magán. A szobor elkészítése miatt Schossel a szabadságharc leverése után a munkácsi várbörtönben töltötte le több éves büntetését.

Tompa Mihály (1817–1868) református lelkész, a 19. századi magyar irodalom kiemelkedő alkotója volt. Lelkészként Bején, Keleméren, majd 1852-től élete végéig Hanván szolgált. A forradalom és szabadságharc idején tábori papságot is viselt, barátság fűzte Petőfi Sándorhoz és Arany Jánoshoz. Leghíresebb verse A gólyához címmel jelent meg, amely a Habsburg-hatalom számonkérését vonta maga után. Művében a szabadságharc leverése utáni tragikus idők fájdalma szólal meg, különösen a költemény hatodik és hetedik versszakában: „Repülj, repülj! és délen valahol / A bujdosókkal ha találkozol: / Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk, / Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...! // Sokra sír, sokra vak börtön borul, / Kik élünk: járunk búsan, szótlanul; / Van aki felkél és sírván, megyen / Uj hont keresni túl a tengeren."

Millisits Máté

Istent keresem

2Tim 4,1–5

„...töltsd be szolgálatodat” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →