Biberauer Richárd 1872-ben született Pesten. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Református Teológiai Akadémián végezte. Lelkészi szolgálata a Somogy megyei Bálványoson kezdődött. Ezt követően 1897-1898 között Kolozsvárott, majd néhány évig Budapesten dolgozott vallástanárként.
Holland vendégekkel
1901-ben feleségül vette a svájci Vischer Mártát (1874-1933), a berni diakonisszaház akkori vezetőjének leányát, akivel együtt létrehozta az első magyar diakonissza közösséget, a Filadelfia Diakonissza Intézetet. A XX. század első harmadának viharos éveiben Biberauer Richárdnak, a vezetése alatt álló Bethesda Kórháznak és a Filadelfia diakonisszáknak számtalan nehézséggel kellett megküzdeniük. Az I. világháború idején a kórház vállalta a harctéren megsérült katonák gyógyítását, de az állam nem biztosította a hadikórházakat megillető költségtérítést. Különböző járványok, a kommün rendelkezései, betörések, tűzvész, majd aztán a bekövetkezett gazdasági válság sok problémát okoztak, melyek lassan felőrölték egészségét.
Hite és az ügy iránti elkötelezettsége azonban töretlen maradt, melyet halála előtt nem sokkal mondott beszéde is bizonyít: „A Filadelfia múltja tele van reménységgel és mondhatjuk, a multban van öröm, a jövőben lesz remény, de csak akkor, ha teljesítjük, amire Isten utasít. Nem kell félnünk a vihartól, amelybe bele fog kerülni az egyház és talán a Filadelfia hajója is. Sokan vannak a testvérek közül, akik tudják, hogy én nem vagyok a magamé, én csak szőlővessző vagyok, ha egy időre elpusztul is ez a nép, mint már a multban meg is történt, én tudom, hogy az Istené vagyok és száz testvér az, akit szilárd reménység tölt el a jövő felől, akkor ki tudunk tartani, bármi jöjjön. Ha kell szenvedek, ha kell, meghalok".
Millisits Máté