A Harangszó adventi számából

2009. november 27., péntek

Adventi Krisztus-várásunk címen Józsa Ferencz, arad-mosóci lelkipásztor jegyzi a lap címoldalas írását. A vezércikk szintén az ünnephez kapcsolódik: Fekete Ágnes az elfelejtett várakozásról ír. A nemrég elhunyt Tolnay Tibor festőművészre emlékezik Elment a zsákosember című írásával Sándor Lajos. Szőnyi Levente a szilágylompérti gyülekezet kettős ünnepéről számol be. A Református élet rovatban szó esik még a Tálentum zenekar kröstárkányi fellépéséről. Csohány János Kálvin öröksége című sorozata a negyedik résszel folytatódik, míg Gazda Árpád Népfelkelés Tőkés László ablakából című írása a befejező részéhez érkezett. A Presbiteri Szövetség Elnökségének és a Gondnokok Kollégiumának októberi közös tanácskozásáról olvasható tudósítás a Presbiter-oldalon, valamint a feketeerdői presbiterportrék is folytatódnak, özv Schneider Ferencné Piroska bemutatkozásával. A Mozaik-oldalon Gencs Péter evangélikus püspök Celeb vagyok – ments meg Uram!, valamint Keresztes Ildikó Adventi készülődés című jegyzete olvasható. Adorjáni László karikatúrarovatának ezúttal a rossz emlékű december 5-i népszavazás a témája. A Hírvivő-rovat beszámol az egyházkerületi közgyűlés munkálatairól, kiemelve a püspökválasztás eredményét, ugyanitt a forradalmi emlékév decemberre tervezett eseménynaptárát is közli a lap. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kéthetente megjelenő gyülekezeti lapja megvásárolható és megrendelhető a lelkészi hivatalokban. A lap internetes oldala a harangszo.blogspot.com címen olvasható.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió