A Harangszó júniusi első számából

2010. május 28., péntek

altA trianoni évfordulóról, nőszövetségi teadélutánról és presbiteri konferenciáról is ír a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja.

Tizenkét gyülekezetből 140 résztvevő érkezett a tenkei nőszövetségi teadélutánra, ahol dr. Holtai Margit előadását hallgatták meg – derül ki a lap címoldalas beszámolójából. A trianoni országvesztés a témája Bereczki András vezércikkének, valamint Komádi Sándor háttéranyagának.


Az Éneklő egyház rovatban Orosz Otília Valéria az egyházkerületi kántorképző tanfolyam elmúlt öt évére tekint vissza. A Harangszó tudósítást közöl a vadászi gyülekezetben tartott lelkészbeiktatásról, valamint a hadadi ifjúsági majális eseményeiről. Egy Sarkadon tartott presbiterkonferenciáról számol be Tóth Zsigmond, melyen az aradi, bihari és érmelléki egyházmegyék is képviseltették magukat. Június közepén tartják a Magyar Prebiteri Szövetség idei nemzetközi konferenciáját Debrecenben. A részletes programot közli a lap Presbiter-oldala.

Az év elején megjelent Lelki harmat című áhítatoskönyvet ajánlja az Olvasólámpa rovat. Szintén a Mozaik-oldalon Boros J. Attila Okkultizmus és keresztyénség címen indít új sorozatot.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja megrendelhető és megvásárolható a lelkészi hivatalokban. A lap internetes kiadása a harangszo.blogspot.com címen olvasható.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.