A hírhedett tanítvány

2013. március 28., csütörtök

A húsvéti történetből nem lehet kihagyni Júdás Iskariótest, akinek neve hallatán mindenkinek azonnal az jut eszébe, hogy ő volt Jézus árulója. Júdás Iskariótest a rárakódott előítéletek nélkül kell megvizsgálnunk, és abból kell kiindulnunk, hogy ő is Jézus tanítványa volt, egy a tizenkettő közül – így szól Fabiny Tamás tézise. Az evangélikus püspök a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen Júdásról írta habilitációs dolgozatát, vele beszélgettünk húsvét alkalmából az „elveszett tanítvány"-ról.

Ki volt Júdás Iskariótes?

Az a tanítvány, akiről az evangéliumok a legrosszabbakat írják. Jézus hírhedett tanítványának nevezhetjük. Ennek nyilván az az oka, hogy Júdás Iskariótes árulta el őt harminc ezüstért. Ennél a pontnál érdemes azonnal megállnunk egy pillanatra, és belegondolnunk abba, később hogyan is folytatódott a történet. Júdás rádöbbent arra, mit tett, és ez arra késztette, hogy visszamenjen a főpapokhoz, majd a lábuk elé dobja a pénzt és ezt mondja: „Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el." (Mt 27,4-6) Júdás így, az én olvasatomban, az utolsó pillanatban mint mentőtanú jelentkezik és tanúskodik Jézus ártatlansága mellett, csak éppen a főpapok már nem hajlandók ezt elfogadni. Ez az a jelenet, ami engem kíváncsivá tett személyével kapcsolatban. Elkezdtem kutatni, vajon tényleg annyira velejéig romlott volt-e, mint ahogy be szokták állítani vagy talán mégsem volt olyan elvetemült tanítvány.

Mindegyik evangélium igyekszik nyomatékosítani, hogy Júdás Iskariótes volt Jézus árulója. Ez mélyítheti a róla kialakult negatív képet.

Két oka lehet ennek a nyomatékosításnak. Egyrészt Júdás gyakori keresztnév volt abban az időben, hat embert hívnak így a Bibliában, akikből kettő apostol és az áruló elnevezéssel különböztetik meg Júdás Iskariótest a többitől. Másrészt dramaturgiai segítséget is kapunk ezáltal, mint bizonyos krimikben, ahol szinte azonnal látjuk, ki a rossz fiú. És bizony Júdásra már rögtön ráaggatják a rossz fiú szerepet, ami megítélésem szerint nem biztos, hogy szerencsés. Az én tézisem az, hogy ha Júdás Iskariótessel foglalkozunk, akkor próbáljuk meg őt a rárakódott előítéletek nélkül vizsgálni, és így megállapítani, ki volt ő. Ebben az esetben abból kell kiindulnunk, hogy ő is Jézus tanítványa volt, egy a tizenkettő közül. Ezt a tanítványságot nagyon sokszor hangsúlyozza a Biblia. Ennek az lehet az oka, hogy bármit is tett Júdás, mégis egy maradt az apostolok között, amit soha nem lehet elvitatni tőle.

Miért elveszett tanítvány, ahogy Júdásról szóló habilitációs dolgozatában nevezi őt?

Ez a félmondat János evangéliumában szerepel, méghozzá a főpapi imában. (Jn 17,23) Jézus itt egyértelműen arról a tanítványról beszél, aki árulójává lesz és beteljesedik szörnyűséges sorsa: „...senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás." Véleményem szerint ez a fordítás nem pontos, mivel az eredeti görög szövegben az apollümi szó szerepel, ami nem a kárhozatot jelenti, hanem ugyanazt az elveszést, mint a tékozló fiú esetében. Vagyis Júdást ebben az értelemben tékozló fiúnak, Jézus tékozló tanítványának tekinthetjük. Elveszett és megtaláltatott, vagyis még az ő számára is lehetséges a megváltás, ha nem életében, de halálában. Én csak úgy tudom elképzelni a jézusi üdvösségtant, hogy az nem férhet bele a Megváltó szeretetébe, ha úgy üdvözít embereket, hogy közben másokat a kárhozatra küld. Ezzel nem minden teológus ért egyet, de vállalom ezt a markáns véleményt.

Hogy tudott Júdás halálában megváltást nyerni?

A Máté evangéliumában leírt júdási halál szerint Júdás, felismerve tette súlyosságát, elment és felakasztotta magát. Öngyilkossága még Jézus halála előtt történt, és egyes Bibliaértelmezések szerint azért sietett a halállal, hogy amikor Jézus alá száll a poklokra és meglátogatja a börtönben lévő lelkeket, őt is fel tudja hozni és neki is üdvösséget tud adni. Az Apostolok cselekedetei szerint viszont Júdás az árulásért kapott 30 ezüst pénzért vett egy mezőt magának, amin dolgozva egyszer csak "fejjel lezuhant, kettészakadt derékban, és egész belső része kifordult" (ApCsel 1,18). Az előbb említett öngyilkosság és a véletlen baleset elmélete véleményem szerint nem hozható egymással szinkronba. Ez arról árulkodik, hogy Júdásnak az evangéliumban való szerepeltetése koránt sem egységes.

Mik a legfőbb különbségek az egyes evangéliumok Júdás-ábrázolásai között?

Minél később keletkezett az evangélium, annál negatívabb képet ad Júdás személyéről. Nagyon jól kifejezi ezt az a jelenet, amikor megkenik Jézus lábát, és ehhez egy alabástrom kenetet törnek szét. Márk evangélista szerint a kívülállók háborognak azon, mennyire pazarolják a kenetet (Mk 14,3-6). Máté és Lukács evangéliumában az szerepel, hogy a tanítványok zúgolódnak a pazarláson (Mt 26,6-9; Lk 7,36-40), végül Jánosnál, a legkésőbb keletkezett evangéliumban már Júdás méltatlankodik ugyanezen (Jn12,1-8). Sőt János tolvajlással is megvádolja. Azt mondja, nem azért aggódott Júdás a pocsékolás miatt, mert ő a szegényeknek akarta volna adni a kenetet, hanem azért, mert pénzéhes volt, és mint a tanítványok pénztárosa, a közös perselyből is elszedegetett. Azt lehet mondani, hogy egyre inkább romlott a „sajtója." És ez a nagyon negatív hang meg is maradt vele kapcsolatban.

Később hogyan vélekedtek róla?

Ugyancsak János evangéliumában olvashatjuk azt a nem szerencsés visszatérő szóhasználatot, mintegy gyűjtőfogalomként, hogy zsidók. A zsidók vádolták Jézust, kiabáltak vele és így tovább. Ebbe az antijúdaista szóhasználatba sorolható be Júdás igen csak negatív megítélése is, aki tulajdonképpen eredendően gonosz. Az exegézisekben gyakran előfordul ez a vonulat, és a hatástörténetben is ez figyelhető meg. Úgy értelmezték, hogy Júdás Iskariótes a legzsidóbb tanítvány, és neki kell a felelősséget hordoznia az összes zsidó nevében, hiszen a neve is erről árulkodik. Jude, Júdás. Később, a képzőművészeti ábrázolásokban, és a passiójátékokban nagyon ráálltak erre a vonalra. Szélsőséges példa, hogy Hollandiában megverték a Júdást alakító színészt, vagy az előadás után bedobták a zsinagóga ablakát. Ebben a folyamatban a pszichológiai rávetítés éppúgy tetten érthető, mint a bűnbakkeresés örök emberi vonása. Júdás kárhoztatása, vádolása a többi tanítvány felmentéséhez is szükséges.

Tulajdonképpen Péter is elárulta Jézust.

Pontosan. Igaz, Péter nem kapott pénzt, amiért kimondja, hogy nem ismeri azt az embert. Háromszor is megtagadta Mesterét, átkozódni és esküdözni kezdett. Mégis az a nagy különbség, hogy Péter tudta, kihez kell fordulnia, kitől várhat felmentést. Még akkor is Jézushoz menekült, találkozott a tekintetük, amikor megszólalt kakas (Lk22,54-65). Így döbbent rá, mit tett, és keserves sírásra fakadt. Júdás is rádöbbent arra, mit tett, hiszen visszament a főpapokhoz, és visszadobta a pénzt, de keserűségével nem Jézushoz fordul, hanem Máté szerint az öngyilkosságot választja. Nem mindegy, hogy ha nagy Istentagadásba kerülünk, hogy tudjuk-e hol van a menekvés, vagy sem.

Mi Júdás szerepe?

Karl Barth nagyhatású svájci teológusnak van egy egészen komoly írása arról, hogy Júdásnak az üdvösségtörténetben nagyon nagy szerepe volt, be kellett töltenie az áruló szerepét. Jézus mondja is: be kell, hogy teljesítsük a törvényt. Valakinek ezt a kárhozatos szerepet magára kellett vennie, s Júdás vállalta magára. Éppen erről, az eleve elrendelésről és Júdás személyéről nagyon megélénkült a teológiai vita az utóbbi években. Különösen az kezdte el foglalkoztatni a teológusokat, mi lehetett a motivációja arra, hogy elárulja Jézust. Volt más szerepe a Megváltás történetben, ezen túlmutatóan is volt feladata? A másik, amiről sokat gondolkodnak, az Júdás későbbi sorsa, kárhozata vagy üdvössége.

Miért árulhatta el Jézust?

Erre több feltételezés van. Az egyik szerint zélóta szabadságharcos lehetett, aki nem volt megelégedve Jézus harcosságával, és úgy gondolta, ha kiadja őt, azzal beindítja a szabadságharcot. A másik feltételezés szerint személyes csalódottsága miatt szolgáltatta ki Jézust. Ezt megint csak a hatástanulmányokból lehet tudni, spekuláció és nincsen benne a Bibliában. A valószínűbb, hogy politikai türelmetlenségéből adódóan nem tudott közösséget vállalni Mestere visszafogottságával. Számomra megrendítő, hogy Júdás ott van az utolsó vacsorán, és Jézus megmossa az ő lábát is (Jn13,1-11). Pedig pontosan tudja, Júdás árulójává lesz, és ezt meg is mondja neki, de mégis képes a potenciális merénylőjével, árulójával szemben egy ilyen hatalmas gesztust gyakorolni.

Júdás felismerte, hogy róla beszél Jézus, mint árulójáról?

János evangéliuma szerint igen, markánsan megjelenik benne. A szinaptikusok ezt a kérdést nyitva hagyták, ott az olvasható, hogy a többi tanítvány lapít, kérdezgetik egymástól, vajon én vagyok az? (Lk22,23) Ők ezzel akarják igazolni magukat Jézus előtt is, hogy biztosan hűségesek és kitartanak mellette. Félnek attól, hogy bizony, adott helyzetben akár ők is elárulnák. Egy bátrabb értelmezés szerint Júdás üzenete éppen az, hogy mindenkiben szunnyad egy kevés belőle, és ha el is indulunk a júdási úton, akkor is bizonyosak lehetünk abban, hogy Jézus minket is meg akar mentetni. Júdás nem feltétlen a kárhozatra rendelt figura, hanem inkább egy tragikus sorsú szereplő, aki akár még jót is akarhatott, és Jézus éppen ezért nem akarhatja „leírni". A szigorúbb értelmezés szerint viszont Júdás az elrettentő példa. Figyelmeztet, mint egy felemelt mutatóujj, és azt üzeni, nehogy úgy cselekedjünk, mint ő.

Kováts Annamária, kép: Sereg Krisztián

Júdásról Visky András író tollából is olvasahatnak honlapunkon.  

Istent keresem

Jak 2,1–13

„Úgy beszéljetek, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye ítél meg.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →