A Károli a legjobb tíz egyetem között

2010. november 22., hétfő

Az oktatók és a hallgatók kiválósága alapján a tíz legjobb hazai felsőoktatási intézmények között szerepel a Károli Gáspár Református Egyetem 2011-ben.

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem és a Debreceni Egyetem – az oktatók és a hallgatók kiválósága alapján ezek a legjobb hazai felsőoktatási intézmények 2011-ben.

Idén első alkalommal állította össze a magyarországi főiskolák és egyetemek abszolút rangsorát az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK): az élen álló ELTE nem okozott nagy meglepetést, bölcsészettudományi kara ugyanis négy éve vezeti a Felvi kari ranglistáit. A szegedi egyetem vezetői sem lepődhettek meg a dobogós helyezésen, a több mint harmincezer hallgatót oktató intézményt ugyanis már többször a világ ötszáz legjobb egyeteme közé sorolták – elsősorban a kutatók komoly hazai és nemzetközi tudományos eredményeinek köszönhetően.

A harmadik legjobb minősítést megszerző Semmelweis Egyetem is évről évre bezsebelheti az ország legjobb általános orvosi karának járó címet, ahogy a topintézmények listájának negyedik helyét elfoglaló Budapesti Corvinus Egyetem is rendre lekörözi a gazdasági képzéseket kínáló intézményeket.

A legjobb tíz közé a Debreceni Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Nyugat-magyarországi Egyetem mellett két egyházi felsőoktatási intézmény is bekerült: a Károli Gáspár Református Egyetem oktatóinak és hallgatóinak teljesítménye a hetedik, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemé pedig a kilencedik helyre volt elég.

forrás: eduline

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.