„A kommunizmusnak volt ideológiája, Putyinnak semmije sincs” – vita Isten nevéről a himnuszban

2009. november 27., péntek

Putyin és a pátriárka Isten neve mellett áll ki, a kommunisták meg támadják azokat, akik eltérően gondolkodnak, mint tők. Visszatér a múlt, vagy csak átmeneti zavarkeltésről van szó? (Moszkva) – Az Oroszországi Kommunista Párt ki akarja törölni az utalást Istenre az orosz nemzeti himnuszból. Egyik képviselőjük minap terjesztette elő törvénymódosító javaslatát a Dumában, az orosz Parlamentben. Indoklás: a nemzeti egységet ássa alá Isten neve a himnuszban és hamis képet alakít ki a soknemzetiségű és sokvallású Oroszországról. Az ötlet Putyin korábbi javaslatára megy vissza, amivel ő 2000-ben rukkolt elő. Sokan ma azt mondják, hogy Putyin eszközként használja fel az orosz ortodox egyházat, hogy vele is erősítse a nemzeti egységet. „A kommunizmusnak volt ideológiája, Putyinnak semmije sincs, ezért használja fel az ortodoxiát ideológiaként” – fogalmazott az ellenzéki politikus, Borisz Nyemcov. A lakosság többsége már korábban erre a himnuszra szavazott, ezért is szólalt meg az ügyben az utóbbi napokban az orosz pátriárka is támogatóan. A korábbi himnusz szövege 1944-ben keletkezett, ez Sztálint magasztalta. 1953-ban újabb szövegváltozás következett be, amikor ezt a dicshimnuszt törölték. Az új himnusz szövege 1977-ben keletkezett, Oroszországot szent hazának nevezi, amit Isten oltalmaz. (RV.de – hu – 2009-11-26 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.