A krisztusi szeretet postásai

2018. november 29., csütörtök

Az adományozás nemcsak a rászorulóknak segítség, az is gazdagodik általa, aki ad – mondja Mándi Ferenc, a Csongrádi Református Egyházmegye diakóniai munkatársa. A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) november 28-án köszönte meg idei támogatóinak és önkénteseinek, köztük a lelkész szakos egyetemista egész éves segítségnyújtását.

Debrecen és Szeged között ingázik, hétfőtől csütörtökig református lelkésznek tanul, hétvégén felkutatja és célba juttatja a Csongrád megyében felajánlott adományokat – így néz ki Mándi Ferenc egy hete. A Magyar Református Szeretetszolgálat kiemelt önkénteseként köszöntötte őt a szerdai ünnepségen. A szegedi fiatalember elsősorban feleségének hálás, mint mondja, az ő támogatása nélkül nem tudna egyszerre helyt állni a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen és a Csongrádi Református Egyházmegyében, ahol Juhász András esperes támogatásával végzi diakóniai szolgálatát.

Ki a megajándékozott?

„Kárpátaljáról, hitvalló református családból származom, a szüleim vezettek be a gyülekezetbe. Isten úgy munkálkodott a szívemben, hogy arra az elhatározásra juttatott, az Ő nevében kell szolgálnom embertársaim között, mint lelkipásztor” – mondja arról, miért választotta lelkészi hivatást. Gyerekkora óta erős diakóniai lelkület és szociális érzékenység van benne – azt mondja, a beregszászi református ifjúsági közösség szolgálatai segítették ezeket kifejlődni, majd az egyetemi tanulmányok rendszerezték egy erős diakóniai keretbe. „Balogh Barnabáson keresztül nyertem először betekintést az MRSZ munkájába, majd Iszlai Gergellyel indultam az első önkéntes szolgálataimra” – emlékezik a kezdetekre.

Az ő példájuk hatása is, hogy jelenleg Szegeden végez komoly munkát a Kálvin téri gyülekezet és az 552-es számú Petneházy Dávid cserkészcsapat tagjaival közösen. A tavalyi szeretethidas programjaikról már beszámoltunk, de az MRSZ időszakos adománygyűjtéseiben is aktívan részt vesznek, valamint minden pénteken szendviccsel várják a hajléktalanokat. Kopogtatása nyomán megnyílnak az ajtók, magánszemélyek mellett a helyi cégek is jelentős adományokkal segítik szolgálatukat. „Esperes úrral az a meglátásunk, hogy először a saját megyénkben élő rászorulókon segítsünk, a fennmaradó adományokkal pedig a határon túli testvéreinket igyekszünk támogatni” – teszi hozzá.

Tavaly 1000 cipősdoboznyi karácsonyi ajándék gyűlt össze a megyében, idén pedig jelentkezett a Szegedi Sütödék Kft, amely a tartósélelmiszer-adományokból megmaradt lisztből ingyen süt kenyeret a rászorulóknak. „Adománygyűjtéseink ugyanakkor nemcsak arról szólnak, hogy megpróbálunk segíteni a rászorulóknak. Azt gondolom, hogy azok, akik odajönnek a bevásárlóközpontokban felállított gyűjtőpontjainkhoz, el is visznek magukkal valamit: többek lesznek azáltal, hogy nemcsak magukra és családjukra, hanem másokra is gondolnak” – foglalja össze meglátásait a szeretetszolgálatról.

Isten nagyvonalú és ajándékozó

A postai tértivevényhez hasonlította Bogárdi Szabó István püspök a szerda délutáni alkalmat: „Ez egy visszajelzés azoknak, aki a Magyar Református Szeretetszolgálat közvetítésével támogattak másokat: a segítség megérkezett. Hálásak vagyunk, hogy Isten sokakat arra késztet, nyissák meg életüket és adakozzanak.”

A Zsinat lelkészi elnöke Pál apostol Filemonhoz írt levelének üzenetével ajándékozta meg hallgatóságát: az apostol nem az időközben hitre jutott rabszolga felszabadítását kéri gazdájától, hanem azt, hogy fogadja vissza. „Isten nagyvonalúságát érzi meg Pál, azért bízza Filemonra a döntést Onészimosz sorsa felől: hogy az ne kényszerűségből, hanem szabad akaratábóladományozhasson szabadságot.” Mint mondta: Isten szuverén Úr, nem kellene velünk tanácskoznia, ugyanakkor nagyvonalú, ajándékozó természetű is, aki mégis újra és újra megkérdez minket. „Ha konszenzusban vagyunk vele, szabad és hálás emberként adhatunk másoknak abból, amit tőle kaptunk” – tette hozzá.

Oláh István, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány kuratóriumi elnöke is arról beszélt, „Isten munkálkodni hív minket az ő veteményeskertjébe”, akik pedig támogatják az alapítvány szolgálatát, azok meghallották ezt a hívást, talán azért, mert „tetszetősnek látták az MRSZ munkájának gyümölcseit”. Ezeket – a Szeretetszolgálat 20 programját – Juhász Márton ügyvezető igazgató mutatta be az eseményen. Beszterczey András, a Szeretetszolgálati Iroda vezetője pedig arra biztatta a támogatókat: „ne csak néhanapján”, hanem „a mindennapokban elvégzett jócselekedetekkel” mutassanak példát.

Plüssmackó minden mentőautóba

A Magyar Református Szeretetszolgálat közfoglalkoztatási programjában jelenleg 1600 embernek adnak munkát, segítve visszatérésüket az elsődleges munkaerőpiacra, emellett az idén indult rehabilitációs foglalkoztatás keretében 30 megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élő ember dolgozik. Nagy hangsúlyt helyeznek az önkéntesség kultúrájának terjesztésére is: általános önkéntes programjuk mellett a Szeretethíd hétvégéjén idén 16 ezren mozdultak meg, az Önkéntes Diakóniai Év keretében 70 fiatalt küldenek külföldre és 30-at fogadnak.

Adománygyűjtési és felzárkóztatási programjaik mellett Juhász Márton a múlt héten bejelentett 100 millió forint összértékű adventi kezdeményezéseiket is ismertette: 220 helyszínen gyűjtenek tartós élelmiszert, legalább 150 ezer tonnányit szeretnének januárban és februárban eljuttatni 10 ezer rászoruló családhoz. Idén 12 ezer olyan gyermeket lepnének meg karácsonyra, akik számára a Nyilas Misi cipősdobozba csomagolt ajándék lesz az egyetlen a karácsonyfa alatt, 125 családnak pedig biztosítanák a fűtőanyagot a téli időszakra.

Az ünnepségen Ábrahám Márta hegedűművész zenélt tanítványával, Könczei Zsomborral, valamint Paládi Máté Nyilas Misi ösztöndíjas fiatal játszott zongorán

Bejelentették azt is, hogy hamarosan indul az MRSZ legújabb programja: 20 ezer darab – a rehabilitációs foglalkoztatás keretében készült – plüss játékkal ajándékozzák meg az Országos Mentőszolgálatot, hogy ezzel is megkönnyítsék a 14 év alatti gyermekek ellátását, a rosszullét vagy baleset miatt őket ért lelki trauma feloldását.

Feke György, fotó: Vargosz

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió