A magyar kultúrával ismerkedtek menekült fiatalok

2010. november 17., szerda

Harminc menekült diák ismerkedhetett meg magyar táncokkal, a magyar dallamvilággal az Európai Menekültügyi Alap finanszírozásának köszönhetően.

A Magyarországon tartózkodó menekült diákok a Presidance társulat Hungarythm című előadását tekintették meg a hétvégén. „Mi magyarok semmiben sem különbözünk más nemzetektől, kicsit mégis mások vagyunk. Mi is szeretünk táncolni, zenélni, nagyokat mulatni… más ritmust ver a szívünk, más ritmusra jár a lábunk.

Ez a Hungarythm” – vallja magáról a Presidance társulat a színházi produkció bemutatójában. Az Afganisztánból, a Közel-Keletről és Afrikából érkező diákok érdeklődéssel figyelték az előadást, hiszen korábban nemcsak magyar táncokat és népzenét nem láttak, hallottak, hanem színházban sem jártak még. Nagy lelkesedéssel és felszabadult hangulatban hagyták el a színháztermet az előadás után és óvatos táncmozdulatokkal igyekeztek felidézni a látott táncokat. A Református Missziói Központ menekült missziója elhatározta, hogy hamarosan táncházba is elviszi a fiatalokat. A tánc életre kelt - szólt az előadás mottója. A menekült fiatalok számára a magyar kultúra is életre kelt.

RMK sajtó

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.