A megújulás reménye él

2018. március 29., csütörtök

Öt éve életveszélyes Hódmezővásárhelyen a református Újtemplom, ezért bezárták. Korábban a gyülekezeti házat és a parókiát is fel kellett újítani. Major Istvánné lelkész azonban nem csügged, érzi, Isten ad erőt és lehetőséget a problémák megoldására. A fizikai nehézségek ellenére a gyülekezet növekszik: egyre több a kisgyermekes család és a felnőtt megtérő a közösségben.

Romos az Újtemplom

A hódmezővásárhelyi Újtemplomra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy – nevének értelmében – újszerű állapotban lenne. 1799-ben építették, a csaknem kétszázhúsz évből egyet sem tagadhatna le, szomorú látványt nyújt kívülről és belülről is. Ennek az oka az – magyarázza Major Istvánné Edit lelkipásztor, miközben a hatalmas kulccsal kinyitja a kaput –, hogy a templom megépülése óta nem esett át teljes felújításon. Az Újtemplom kilenc évig épült, de nagy szükség is volt rá, mert rendre kicsinek bizonyult az Ótemplom. A gyülekezet türelmetlenkedett, és már akkor az újonnan felhúzott falak között tartották az istentiszteletet, amikor még a belső kialakítás hiányzott. „Az elbeszélések szerint a lelkész elődöm egy felfordított mal­terosvödrön állva mondta az el­ső igehirdetést. Az emberek pedig körülötte álltak” – meséli a lelkésznő.

Kisebb beavatkozások azért voltak: a fazsindelyeket cserepekre cse­rélték, a tető kis részét mintegy harmincmillió forint támogatásból felújították, és ezzel be is zárul a felsorolás. 2013-ban a katasztrófavédelem életveszélyessé nyilvánította a templomot. Az elektromos hálózat veszélyes. Az egyik szép nagy ólomüveg ablaktábla elmozdult a helyéről – gyorsan le­fotózzuk a tátongó, tekintélyes méretű lyukat, és el is lépünk alóla, mert félő, hogy leszakad az ablak. A templom aljzata is rossz állapotban van: fölázik, púposodik és mállik a járólap. A falak vizesednek. Az évek óta használaton kívüli templom nem lakatlan, a kisállatok jelenlétére utal a madár- és nyestürülék a szőnyegen. Mégis, ha felemeljük a fejünket, lenyűgöző a műemlék épület monumentalitása.

A háborúkat túlélte

A karzaton a templom méretéhez igazodó, grandiózus orgona lakik. „Az ország egyik legritkább típusú orgonája ez, nagyon féltem” – mondja a lelkésznő Kovács István orgonaművész és orgonaépítő munkájáról. Ez az egyetlen általa tervezett hangszer, amely ilyen méretben megmaradt. Sípjai eredetiek, túlélték mindkét háborút. Mára a szélláda va­lószínűleg engedi a levegőt, és az elektronikája is tönkremehetett. A megújulás reménye él: Major Istvánné már azon töpreng, ha egyszer valamikor elkészülne az Újtemplom, hol lehetne leválasztani a gyermekeknek egy baba-mama szobát. Körültekintve odabent, ez nagyon távlati tervnek tűnik. 

Összeomlott, de lelkileg erősödött

Az utolsó istentiszteletet tehát öt éve tartották a templomban, ott és akkor kellett kihirdetnie a lelkésznőnek a szószékről, hogy a szomszédos, felújítás alatt álló épületben, a gyülekezeti teremben tartják majd az alkalmakat. Ez szerencsére akkor csak borzasztó, nem pedig életveszélyes állapotban volt. Vasárnaponként téglákon és törmelékeken át jutottak az Úr élő igéjéhez a néhány négyzetméteres teremben. „Isten csodája, hogy volt helyünk istentiszteletet tartani” – emlékezik vissza a lelkész.

Monumentális, életveszélyes temp­lom, mellette apró gyülekezeti te­rem, méltatlan körülmények között… Ráadásul beszakadt a harmadik épület, a műemlék parókia födémszerkezete, menekíteni kellett a lelkészcsaládot és a hivatalt is. Ez a veszteség sem keserítette el a lelkészt: „Olyannyira nem rendítettek meg, hogy biztos voltam benne, hogy megkapjuk a segítséget, és mindent helyre tudunk hozni” – mondja.

Erőt adott Major Istvánnénak a szolgálata középpontjában álló ige is: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” (Zsolt 119,105) Ma már azt mondja, ha visszatekint, emberileg érthető lett volna, ha megijed. Mégsem így történt: „Akkora erőt és hitet kaptam, hogy nem féltem” – teszi hozzá.

Templomfelújítás üres kasszából?

A lelkésznő az Újtemplom gondjai miatt sem szorong. Azt mondja, egész lelkészi szolgálatát áthatják az emberi nehézségek, volt olyan gyülekezete, ahol tizenegy éven át nem kapott fizetést, Isten mégis mindig gondoskodott a segítségről. „Megtanultam, hogy Isten az utolsókig elenged, ez a hit próbája, hogy kiderüljön, mennyire bízzuk rá magunkat. A gyülekezeti tagoknak is mindig mondtam, mondom: az üres kasszából is lesz pénz, ha szükség lesz rá” – teszi hozzá.

Pedig a kassza még üres, az Újtemplom teljes felújítása több száz millió forintba kerülne. A meglévő források a gyülekezet fenntartására elegendők, felújításra nem jut – mondja a lelkész. Nyertek a közelmúltban Szabadka–Hódmező­vá­­sárhely együttműködésével egy ha­­tá­ron átívelő pályázatot, amelyből százegymillió forint áll rendelkezésre, a legégetőbb problémákat ki tudják javítani. „A teljes tetőt felújítjuk, a falszigetelést is meg tudjuk csinálni. Talán a külső homlokzat egy részére is jut belőle. Hiszem, hogy ez az első lépcső, és Isten lépésről lépésre továbbvezet bennünket” – mondja Major Istvánné.

Gyarapodó gyülekezet

A gyülekezet létszáma most növekszik, pedig a templombezárást követően csökkent. „A Szentlélek hozza be az embereket, nem mi kapkodtunk értük” – mondja a lelkésznő, és megoszt egy történetet, amely még a templom használatához kötődik: nyitva volt a nagyajtó, és egy piacról hazafelé tartó néni letette a teli kosarát, beült a padba. Azóta is tagja a gyülekezetnek. Egy másik történet: egy fiatalember dédnagymamája temetésén vette komolyan az istentiszteletre hívogatást. Akkor vasárnap megjelent a gyülekezeti házban, és, mivel félt egyedül jönni, hozta egy barátját is. Azóta mindketten tagjai a gyülekezetnek, alapemberei az ifjúsági bibliaórának. 

Programok krisztusi szeretettel

Határon átnyúló gyermekprogramokat is szerveznek. Itt a Bibliában és Hódmezővásárhelyen is fellelhető szakmákat elevenítenek majd fel: például a fazekasságot. Hét ilyen bibliaismereti, hitmélyítő és kézműves alkalom lesz, szabadkai gyerekeket is meghívnak, a hódmezővásárhelyi Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola tanulói közül is lesznek vendégek – köztük enyhén fogyatékos gyermekek is. „Szeretnénk az elfogadást is segíteni, ezzel lelki tanítást adni a gyerekeknek a krisztusi szeretetről” – mondja Major Istvánné.

Csütörtökönként tartanak bibliaórát. A felnőttkori keresztelők száma is gyarapszik. A legidősebb konfirmandus egy hetven év fölötti bácsi volt – emlékezik vissza Major Istvánné. „Egymás hite által épülünk, sokat kapunk, lelki csodákat élünk át hétről hétre” – teszi hozzá. Már kétszer előfordult, hogy két istentiszteletet kellett tartani, mert kicsinek bizonyult a gyülekezeti terem. „Remélem, egyre több ilyen alkalom lesz” – fejezi ki bizakodását a lelkésznő. 

A gyülekezet saját óvodája

2001-ben, táblacserével került át a hódmezővásárhelyi önkormányzattól a gyülekezethez az óvoda. Az intézményvezető megmaradt. „Ez az első munkahelyem, ez a hivatásom, ez az életem” – mondja Tóthné Mohos Erika, aki negyven éve dolgozik itt. Szerinte „sokkal jobb, amióta a református egyház a fenntartója az intézménynek”. Ezt azzal indokolja, hogy jobb a fenntartói hozzáállás, a hangulat, a kapcsolattartás, és az anyagi biztonság is megvan. Pár év alatt az óvoda egész testülete elfogadta a református szellemiséget, és ezt követve nevelik a gyermekeket. Ez nemcsak vallásos foglalkozásokat jelent, hanem azt is, ahogyan egymással bánnak a kollégák. Imádkoznak, énekelnek a gyerekekkel, a heti hittanóra történetét az óvónők továbbviszik a heti foglalkozásokra.

A teremtésvédelem ügye is bekerült az óvoda szakmai programjába: külön zöld csoport működik az intézményben. Az ide járó gyerekek magokat csíráztatnak, növényeket hajtatnak, leveleket gyűjtenek, és természetismereti túrákra mehetnek. Az óvoda a közelmúltban esett át külső felújításon, ekkor került rá napelem is. Tóthné Mohos Erika minden sarkát ismeri az épületnek, szerinte hamarosan szükség lesz belső felújításra. Az intézményvezető egyébként munkájáért 2016-ban megkapta a Tiszántúli Református Köznevelésért elismerő oklevelet. Az óvodai csoportok időnként – főleg adventben – megjelennek az istentisztele­teken, énekelnek, imádkoznak. Ha óvodás gyermeket keresztelnek, cso­porttársaikat és a családjaikat is meghívják. „Különleges hangulata van ezeknek az alkalmaknak” – teszi hozzá Major Istvánné lelkésznő. 

Hetvennyolc éves fiatal

A diakónia, a beteglátogatás erőssége a gyülekezetnek. „Mindig sze­retek valamit csinálgatni otthon is, a gyülekezetben is. Nem jó csak kifelé nézegetni az ablakon” – véli Varga László, a gyülekezet gondnoka, aki épp a beszélgetésünk előtti nap töltötte a hetvennyolcat. „Sok idős gyülekezeti tagunk van, őket szoktam a feleségemmel látogatni, visszük, amire szükségük van, megkérdezzük, miben tudunk segíteni. Ünnepeken, vasárnapokon a templomba is segítünk eljutni nekik” – magyarázza. Laci bácsi azt mondja, fiatalítja a cselekvés, így amíg ereje engedi, segít másokon. A hódmezővásárhelyi kórházba is jár feleségével, betegeket látogatnak, tulajdonképpen kórházi missziót végeznek, amely azért is különösen értékes szolgálat, mert nincs kórházlelkész a térségben. 

Lelkileg is épülnek

Egyik vasárnap babakocsival próbált bejönni egy család a gyülekezeti terembe. A jelenetre élénken emlékszik Major Istvánné, ugyanis nem voltak erre felkészülve. A lelkésznő elhatározta, ha már igény van rá, megteremtik a lehetőségét, hogy kis­gyerekes családok is otthonosan érezhessék magukat a közösségben.

Zoltai Klára volt a babakocsis anyu­ka, aki férjével és fiával keresett gyülekezetet. Az újtemplomi református közösségben ezt meg is találták. Azóta megszületett második gyermekük. Korábban logisztikai kérdés volt az istentisztelet – ki marad babázni, ki megy lelkileg épülni. Ma már ez nem kérdés, mivel a gyülekezeti épület egyik termében kihangosítva hallgathatják az istentiszteletet, amíg a gyerekek rajzolnak, játszanak. „Istennek há­la, együtt mehet a család istentiszteletre. Ez nagyon jó érzés. Kétéves kislányom már mondja a hétvégén, hogy megyünk templomba. A hatéves kisfiam pedig, amikor a Miatyánkot imádkozza a gyülekezet, hangosan csatlakozik hozzájuk” – osztja meg Klára. Azt is elmeséli, hogy kislánya a közelmúltban lelkészeset játszott otthon: lehúzott a szárítóról egy nagy pulóvert, magára terítette, és azt mondta, ő Editke néni, a gyülekezetük lelkésze. „Úgy látom, fokozatosan belenőnek a gyerekek ebbe a légkörbe, és szerintem ez jó” – teszi hozzá az édesanya. Ma már nem ők az egyetlen család, akik gyerekekkel érkeznek. Klára azt is tervezi, hogy baba-mama kört indít a gyülekezetben, amelyet megnyitnának a többi vásárhelyi református közösség előtt.

Hegedűs Márk, fotó: Kapás Csilla

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja húsvéti számában. 

Istent keresem

2Krón 1,18–2,17

„Áldott legyen az Úr...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →