A mennybemenetelről

2017. május 24., szerda

„Van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus..." Ő képvisel minket, akik benne hiszünk. Sándor Töhötöm írása mennybemenetel ünnepére.

24. zsoltár

„Dávid zsoltára. Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók. Mert ő vetette meg alapját a tengereken, ő rögzítette a folyókon. Ki mehet föl az Úr hegyére, és ki állhat meg szent helyén? Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan. Áldást nyer az ilyen az Úrtól, igazságot a szabadító Istentől. Ilyen az a nemzedék, amely hozzá folyamodik, akik Jákób Istenének orcáját keresik. (Szela.) Emeljétek föl fejeteket, ti, kapuk, emelkedjetek föl, ti, ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! Ki az a dicső király? Az erős és hatalmas Úr, az Úr, aki hatalmas a harcban. Emeljétek föl fejeteket, ti, kapuk, emeljétek föl, ti, ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! Ki az a dicső király? A Seregek Ura, ő a dicső király! (Szela.)"

„Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk, emelkedjetek föl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király!” (Zsolt 24,7) Mennybemenetel ünnepén olvasva ez a vers, sőt az egész zsoltár különleges értelmet nyer. Mintha Dávid, a zsoltáríró már előre megjövendölné, hogy Jézus Krisztus, a dicső király elvégezve földi küldetését, az em­ber megváltását, a sok megaláztatás után feltámadva, az Atyától felmagasztalva visszatér a mennyei dicsőségbe, ahonnan önként jött le közénk. A kapuk megnyílnak előtte, felemelkednek, a király belép a mennyei királyságba, és egy szempillantás alatt eltűnik a tanítványok szeme elől.

Nézzünk most úgy a 24. zsoltárra, mint amiben végig Jézus Krisztusról olvasunk. Az első két versben a zsoltáríró bemutatja nekünk, kiről is van szó. „Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók.” (Zsolt 24,1) Jézus maga mondja magáról a Mt 28-ban, hogy „nekem adatott minden hatalom mennyen és földön”. Ő uralkodik, ő a király, övé a föld és minden, ami rajta van. Akkor kerül helyére egy-egy ember élete is, amikor Jézust elismeri királyának és neki szolgál. A második versben a teremtésről olvasunk, arról, hogy az Úr vetette meg a föld alapjait. Ez is Krisztusról szól, hiszen a Jn 1,3 egyértelműen beszél erről: „Minden általa lett (t.i. Jézus által), és nélküle semmi sem lett, ami létrejött”. Jézus Krisztus tehát jelen volt a teremtésnél, sőt őáltala lett minden, ami létrejött.

Miután a mi Urunkat bemutatta a zsoltár, áttér az emberekre. Ki állhat meg az Isten színe előtt? Örök kérdése ez az embernek, a válasz pedig szomorú: senki. Mert ahhoz, hogy megállhassunk előt­te, ártatlan kezűnek, tiszta szívűnek kellene lennünk, olyannak, aki nem sóvárog hiábavalóságok után. Ha az ember őszintén végignéz magán, akkor meglátja, hogy mennyi bűn terheli: nem ártatlan, nem tiszta, még ha igyekszik is az lenni, és sokszor a hiábavalóságok felé fordul. Ahogy a 14. zsoltár fogalmaz: „Mindnyájan elfordultak tőle, egyaránt megromlottak. Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem.” Akkor ki mehet az Úrhoz?

Isten csodát készített számunk­ra: először ő, a teremtett világ Ura, Jézus Krisztus jött el hozzánk, közénk. Emberré lett, elszenvedte a bűneink büntetését, meghalt ugyan, de harmadnapra feltámadt, ami által teljes lett a győzelem a Sátán és a halál felett. És aki hisz őbenne, „áldást nyer az Úrtól, igaz­ságot a szabadító Istentől”. Igazságot, megigazulást nyerhetünk az által, hogy ő megigazít bennünket.

A zsoltár végén már a kapukról, az ősi ajtókról olvasunk, amelyeknek fel kell emelkedni a dicső király előtt, aki hatalmas a harcban, győztes a halál és az ősi kígyó felett. Beteljesedtek a messiási próféciák a legelsőtől kezdve: a Fiú a kígyó fejére taposott. Most már mint dicső Úr térhet vissza a menny honába. Tanítványai és mindazok, akik követték, láthatták az ő megaláztatását. De most láthatják az ő Mesterük felmagasztaltatását is, azt, hogy megnyílnak előtte a menny kapui és befogadják őt.

Azért nagyon fontos ünnep a mennybemenetel, mert tudhatjuk, hogy Jézus az Atya jobbjára ült, és onnan lesz eljövendő ítélni. De addig is helyet készít az övéinek, ahogyan megígérte a Jn 14-ben: „Elmegyek helyet készíteni a számotokra. És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.” És közben ő a mi egyedüli közbenjárónk az Atyánál, ahogy a 1Jn 2,1-ben is írva van: „Van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus…” Ő képvisel minket, akik benne hiszünk. A mi mindennapi hívő életünkre nézve ezért van nagy jelentősége Jézus mennybemenetelének.

Sándor Töhötöm

Az írás megjelent a Reformátusok Lapja 2017. május 21-i számában.

Istent keresem

3Móz 10

„Áron némán hallgatott” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →