A művészetek és a teológia párbeszéde Hideg-Szamoson

2010. augusztus 02., hétfő

altVasárnap ért véget két kolozsvári keresztyén szervezet, a Genézius Társaság és a Koinónia Kiadó által immár 21. alkalommal megszervezett tábor.

A Hideg-Szamoson tartott rendezvényről Visky András szervező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti aligazgatója elmondta: a korábban a Lesi-tónál rendezett tábor ötletét testvérével, Péterrel – a Kolozsvár-Tóvidéki Református Egyházközség lelkipásztorával – közösen fogalmazták meg, céljuk pedig a teológia és az esztétikai beszédmód egymáshoz történő közelítése.


– Felismertük, hogy a művészetek és a teológia története folyamán kitüntetett korok lettek azok, amelyekben a párbeszéden teológusok és művészek valóságosan dolgoztak – jegyezte meg Visky. A szervező szerint a tábor szabad beszélgetést és találkozóhelyet biztosít, amely befogadó. – Olyan avantgárd, kísérletező művészeket hívunk meg, akik teológusokkal, fiatalokkal találkoznak – tette hozzá. A tegnap véget ért családbarát táborban körülbelül 140 személy vett részt Erdélyből, Ó-Romániából, Hollandiából, Magyarországról, Ausztriából. Bereczky Gyula bábművész vezetésével a gyerekek külön foglalkozásokon vehettek részt.

Az idei tábor fő témája az idő volt. – Olyan kultúrában és társadalmakban élünk, amelyek mindent termékké változtatnak, s ennek nagyon erőteljes eleme az idő. A fogyasztás ugyanis nagyon felpörgeti az eseményeket, egyre rövidebbek a műalkotások. Színházi darabot se lehet másfél óránál hosszabbat csinálni például, mert nem viseli el a néző – magyarázta Visky András. Szerinte ez azt mutatja, hogy csak akkor érdekes egy zenei termék, színházi előadás, installáció, performance, ha túlzottan nem veszi igénybe a nézőjét. – Én azokat a formákat keresem, amelyek nem így működnek. Hiszek abban, hogy amennyiben egzisztenciális tartalmak jelennek meg a műalkotásban, a néző kiesik az időből, s már sokkal fontosabbá válik számára az, ami történik vele, mint az, hogy mennyi idő alatt zajlik a cselekvés – hangsúlyozta a szervező.

A táborban egy teológus is előadást tartott, egy olyan személy, aki „ki tud lépni a saját nyelvéből”. – A meghívott holland teológus, Abraham Van De Beek a Szent Ágoston-i idő fogalmáról beszélt, nagyon erős vitát generálva. Ugyanakkor Hetesi Zsolt fizikus ökológiai jellegű előadást tartott, Tóth Sára a feminizmust értelmezte számunkra. Az előadó úgy vélte, a klasszikus feminizmusban elmozdulás következett be, a dolgok a nőnek lenni és megmaradni irányába haladnak – számolt be Visky. Előadott még Szemző Tibor zeneszerző, aki filmet készített Kőrösi Csoma Sándorról, Fekete Zsolt, aki Orbán Balázs útján indult el és tíz év munka után lefényképezte azokat a helyeket, ahol korábban a néprajzi gyűjtő járt. M. Tóth Géza Balázs Béla-díjas animációs rendező, producer, animátor, vizuális kommunikációs tervezőművész is jelen volt a táborban, aki 1991 óta jár a rendezvényre. ő a kortárs animációról nyújtott keresztmetszetet. A tábor során ugyanakkor kiállításra, könyvbemutatóra, délutáni szemináriumra is sor került.

forrás: Szabadság – fotó: Géczy Lajos

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió