„A nagyváradi magyarság ünnepe” – Festum Varadinum tizenkilencedszer

2010. április 24., szombat

altTizenkilencedik alkalommal rendezik meg a Festum Varadinum ünnepségsorozatot április 25. és május 2. között Nagyváradon. A Kárpát-medence egyik kiemelkedő kulturális eseménye vasárnap ünnepi istentisztelettel veszi kezdetét a várad-újvárosi református templomban, ahol Bölcskei Gusztáv püspök hirdeti az igét.

A rendezvénysorozatot – melynek gerincét a négy történelmi egyház programjai alkotják – a hagyományőrzés, a folytonosság és a közösségi összetartó erő jellemzi. A Festum Varadinum eddigi mintegy 700 programján az elmúlt évek során közel 250 ezer érdeklődő vett részt. 2011-ben reménység szerint már a huszadik ünnepségsorozatot tartják meg. Idén 48 rendezvényre kerül sor.

Mint minden alkalommal, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) az idén is aktívan részt vesz a Festum Varadinum rendezvénysorozatban. „A nagyváradi magyarság ünnepéről van szó, mely pozitív üzenetet közvetít” – fogalmazta meg Csűry István püspök a héten tartott sajtótájékoztatón.

Az egyházkerület szervezésében vasárnap délelőtt 10 órától Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke hirdeti az igét a várad-újvárosi kéttornyú templomban, „hogy a város az Úristen elé állva, lélekben is felkészülhessen az ünnepi hétre”. A szószéki beszéd után Fábián Tibor, a Harangszó főszerkesztője mutatja be Csűry István Célra igazító jegyzetek című kötetét. Ugyanaznap délután a református újság 20 éves jubileuma alkalmából nyílik kiállítás a KREK székházának Bartók-termében. Szerdán 16 órától a KREK székházának dísztermében Református kórház Nagyváradon címmel tartanak konferenciát. Csütörtökön pedig a Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban rendeznek iskolanapot.

„Azt szeretnénk sugározni, hogy a 21. század első évtizedének utolsó évében is szükség van Nagyváradon, Romániában arra, hogy a válságos időkben magunkat összeszedve, megújult erővel, egy szebb perspektíva reményében induljunk tovább” – hangsúlyozta az egyházfő.

A Festum Varadinum rendezvénysorozat részletes programja a www.vka.ro címen olvasható.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.