A NAV tájékoztatása az adó 1% felajánlásáról

2019. április 11., csütörtök

Aki tavaly már rendelkezett egyházunk számára adója 1 százalékáról, annak idén nincs teendője, de akkor sem történik semmi baj, ha valaki újra leadja nyilatkozatát. A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) egyszázalékos felajánlásokra vonatkozó iránymutatását ismertetjük. 

Az adóhatóság tájékoztatása szerint, aki tavaly egyházunkra vonatkozó, formailag érvényes nyilatkozatot tett, annak idén adója egyházi 1 százalékának felajánlásával már nincs teendője. A NAV a 2018-ban megtett nyilatkozatokat idén is automatikusan figyelembe veszi.

 Aki tavaly nem nyilatkozott adója 1 százalékáról, az 2019. május 20-ig megteheti, erről további információt az adó 1 százalékos felajánlásokkal kapcsolatos honlapunkon találnakHa pedig nem szeretnének élni a több évre szóló nyilatkozat jelentette könnyítéssel, akkor akár minden évben benyújthatják egyházunknak szóló nyilatkozatukat. Nem történik tehát akkor sem baj, ha valaki tavaly nyilatkozott egyházunk számára adója 1 százalékáról és ezt idén is megteszi. 

A tavaly életbe lépett automatizmus értelmében azonban kényelmesebben is eljárhatunk. Ha ugyanis valaki a 2018-ban egyházunk számára megtett, érvényes nyilatkozatokát idén nem kívánja módosítani, egyszerűen üresen kell hagynia a nyilatkozati lap „A kedvezményezett technikai száma, neve” mezőit.

Az automatizmus a civil kedvezményezettek és a költségvetési előirányzat számára tett felajánlásoknál nem működik! A civil szervezetekre és a költségvetési előirányzat javára minden évben meg kell tenni a rendelkezést.

További információk a NAV honlapján és az egyszeruenreformatus.hu oldalon. 

Kommunikációs Szolgálat

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.