A német reformátusok őszi zsinata

2010. november 18., csütörtök

Az emdeni Johannes a Lasco könyvtárban tartották a német reformátusok őszi zsinatát, november 18-án és 19-én.

 

altA hatvankét zsinati tag két napos tanácskozásának középpontjában a 2011. évi költségvetés és a gyülekezetek megváltozott finanszírozásának rendje áll. A költségvetés tervezett összege 34,5 millió euró (kb. 9 milliárd 315 millió forint!), ami mintegy egy millió euróval kevesebb a 2010. évi költségvetésben előirányzott összegnél. A gyülekezetek eddigi finanszírozási rendje szerint az egyházközségek a gyülekezeti tagok száma szerint kaptak meghatározott összeget, ehhez járult még a lelkészi helyek és a tárgyi kiadások meghatározott támogatása. A jövőben a támogatást a gyülekezeti tagok száma és az épületek fenntartásának támogatási költsége tenné ki. A tartományi egyház központja a jövőben 600 ezer euró többlettámogatást juttatna 142 gyülekezetnek. Mivel az előzetes becslések szerint a reformátusok mai száma, a 180 ezer egyháztag 2025-re 150 ezerre csökken, így a 150 lelkészi állást az elkövetkezendő tíz év alatt egyharmaddal csökkentenék. A csütörtöki zsinati napon a namíbiai evangéliumi-lutheránus egyház püspöke, Zephania Kameeta tartott előadást a zsinati tagoknak „Misszió és az élet teljessége” címmel. – A német reformátusokkal évtizedek óta közvetlen, testvéri kapcsolatokat ápol egyházunk. (reformiert.de – reformiert-info.de – 2010-11-18 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió