A Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat közleménye

2015. július 28., kedd

A Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat július 16–19-ig Tahitótfalun, a Sion Hegye Református Konferencia-központban tartotta rendes évi hittudományi tanácskozását a Magyar református szórványstratégiáról.

„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van″ Róm 8,28a

Mi, a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat tagjai, hálát adunk Istennek, hogy szórványhelyzetünkben is megőrizte hitünket, s úgy lehettünk az európai közösség tagjai, hogy közben nem veszítettük el református és magyar önazonosságunkat. Elődeink megtartó hite hozta létre a Szórványban Élő Magyar Reformátusok Egyházát – mai nevén a NyEMRLSz-t. Isten gondviselő és megtartó szeretetének megtapasztalásából ered hívatásunk is, amely arra irányul, hogy szórványhelyzetünkben is megőrizzük Isten eleve elrendelt akarata szerint a közös múltunkból fakadó közösségi hitünket, s hogy eszközök lehessünk sorstársaink hitének erősítésében és megőrzésében. Mostani tanácskozásunkon újra megerősítettük azt a meggyőződésünket, hogy Isten erre a szolgálatra hívott el bennünket a jövő távlatában is. Ezért a Kárpát-medencei magyar tömbreformátussággal közösen és a hit egységében továbbra is arra törekszünk, hogy a megmaradás, a hitben való megállás eszközei lehessünk Isten kezében. Meggyőződésünk, hogy közös emlékezetünk, közös magyarságunk, közös hitünk megtartása a mai migrációs folyamatokban nem az elkülönülést, az európai közösségtől való elfordulást szolgálja, hanem éppen ezáltal teszünk hitet az európai értékközösség mellett, melyet az Európánkba irányuló népvándorlás feszít. Mi, a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat tagjai, hitet teszünk a keresztyén Európa mellett. Meggyőződésünk, hogy napjaink történései közepette csak úgy válaszolhatunk az emberi jogok, az egyenlőség, az igazságosság, a világnézeti, vallási és kulturális sokféleség, a felebaráti szeretet kihívásaira, ha egyúttal újra megfogalmazzuk, megerősítjük és kimondjuk az Európai Unió alapítóival (Schuman-Adenauer) egyező hitünket a keresztyén Európában. Európa kulturális önazonosságának megőrzését a sokféleség értékei mellett is napjaink egyik legnagyobb kihívásának tartjuk. Meggyőződésünk, hogy a keresztyén hit megmaradása az európai jövő egyik legfontosabb kérdése. E közösségi hit kimondásához és megerősítéséhez magyar reformátusként és elkötelezett európaiként szeretnénk magunk lehetőségeihez mérten a jövőben is hozzájárulni.

Forrás: Parókia Portál

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.