A pápa a Szentszék és Románia kapcsolatáról

2010. október 21., csütörtök

XVI. Benedek pápa beszédet intézett Románia új szentszéki nagykövetéhez, Bogdan Tataru-Cazaban diplomatához. Közelmúltat, s a jövőt átfogó szavaiból idézünk.

Húsz évvel ezelőtt Románia elhatározta, hogy új korszakot kezd történelmében. A totalitárius ideológia elnyomásának hosszú évei azonban mély sebeket hagytak az emberek gondolkozásmódjában, a politikai és gazdasági életben, valamint az egyénekben. Az ország uniós csatlakozása szintén fontos állomást jelentetett a valódi demokratizálódási folyamatban – állapította meg XVI. Benedek pápa. Románia népek mozaikja. Ezt a változatosságot lehet a nemzeti egység akadályának tekinteni, de lehet úgy is felfogni, mint az ország önazonosságának gazdagodását. A kommunizmus által hagyott örökség kezelése nehéz feladat a társadalom széthullása miatt. A valódi értékeket hamis elméletekkel homályosították el, amelyek az állam érdekeit bálványozták. Az újjáépítés folyamatában az első hely a családot illeti meg – fejtette ki a pápa. A család és a nevelés legyen a kiindulási pont a szegénység leküzdéséhez, valamint járuljon hozzá a személyek, a kisebbségek, az élet tiszteletben tartásához. Románia régmúltra visszatekintő, gazdag vallási hagyományokkal rendelkezik, amelyeket szintén megsebeztek a sötét évtizedek. Még nem mindegyik seb gyógyult be ezek közül. A múltból örökölt igazságtalanságok felszámolása során nem szabad félni az igazságosságtól. Egyrészt az állam és a vallási felelősök folytassanak hiteles párbeszédet, valamint mindnyájan segítsék elő az országban jelenlévő különböző vallási közösségek közötti harmonikus kapcsolatokat. A pápa emlékeztetett rá, hogy Románia és a Szentszék 20 évvel ezelőtt létesítettek újra egymással diplomáciai kapcsolatokat. Az ország, uniós csatlakozását megelőzően új istentiszteleti törvényt fogadott el. Ajánlatos lenne, ha az 1998-ban az állam és az egyház között létrehozott vegyes bizottság ismét folytatná munkáját – állapította meg az egyházfő. XVI. Benedek felidézte elődje, II. János Pál történelmi romániai látogatását, amely máris sok gyümölcsöt termett. Ez volt az első alkalom, hogy Péter utóda egy nagy többségében ortodox nemzetet keresett fel. A katolikusok és ortodoxok továbbra is folytassanak párbeszédet szeretetben és igazságban, közös kezdeményezéseket mozdítva elő. Ez az egység kovászaként hat egész Európára – szögezte le Románia új szentszéki nagykövetéhez intézett beszédében a pápa. Bogdan Tataru-Cazaban diplomata válaszában többek között megállapította: Romániában a nagy többség ortodox hagyományai mellett jelen van a katolikus egyház és a görög-katolikusok öröksége, amely alapvetően hozzájárul az ország spirituális és kulturális gazdagságához. Románia, bizánci és latin hagyományával a párbeszéd, az egyházak közötti testvériség kiváltságos helye, amely védelmezi az Európát megalapozó nagy értékeket. (RV.de-hu – 2010-10-21 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Istent keresem

2Krón 32

„Talán a ti istenetek meg tud majd benneteket menteni a kezemből?!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →