A pápa és a pátriárka találkozója

2014. május 30., péntek

Az EVT főtitkára nyilatkozott a pápa és az ökumenikus pátriárka találkozásának pozitív eredményeiről.

Ferenc pápa és I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökomenikus pátriárka hétvégi találkozója nagy jelentőséggel bír a római katolikus és ortodox egyházakon túl a világegyházak és az ökomenikus mozgalom számára is, mondta Dr Olav Fykse Tveit az Egyházak Világtanácsának főtitkára.

Tveit szerint a két egyházfő által, május 25-én vasárnap kötött közös nyilatkozat az egyház egységére való törekvésük megerősítése, továbbá felhívta a figyelmet a jeruzsálemi Szent Földön való találkozás jelentőségére is illetve arra, hogy mindkét egyházfő közös meggyőződése az, hogy mindannyian zarándokok vagyunk az igazságosság és béke felé vezető úton.

A közös nyilatkozatban a két egyházfő Ferenc pápa és I. Bartolomaiosz megfogadták, hogy folytatni fogják a Római Katolikus és Ortodox Egyház egysége felé vezető utat. „ A mi testvéri találkozásunk a mai napon, egy újabb jelentős lépés az egység felé vezető úton, melyen csak a Szentlélek vezethet minket, hogy megvalósuljon az egyházi közösség a legitim sokféleségben."

„Nagyon fontos, hogy a két egyházfő azért találkozott, hogy megerősítse az egyház egysége iránti elhívást, ahogyan tették azt elődeik 50 évvel ezelőtt" mondta Tveit, „ és hogy erre úgy tekintenek mint a legitim sokszínűségben megvalósuló egyházi közösség felé tett szükséges lépésre."

Az egyházon belüli kölcsönös tiszteleten alapuló sokszínűség szükséges voltát és értelmezését erősítettük meg előző év októberében a 10. Nagygyűlésünkön, ahol ortodox és római katolikus vezetők is jelen voltak az összes EVT tagegyház képviselőivel együtt „mindezt tőlük hallani erősen növeli a nagygyűlésen tapasztalt lelkesedésünket." 

A nyilatkozat rámutat a jeruzsálemi és a szent földi találkozás fontosságára és a találkozó közel-keleti egyházakat érintő jelentőségére is. A két egyházfő így nyilatkozott: „Mély aggodalmunkat fejezzük ki a közel-keleti keresztények helyzetével kapcsolatban, különös tekintettel alapvető jogukra, hogy hazájuk teljes jogú állampolgárai maradhassanak. A mindenható és kegyelmes Istenhez fordulunk imádságban a békéért a Szent Földön és általában a Közel-Keleten."

„A hétvégi találkozás Jeruzsálemben és az egyházfők közös imája a régióban élők békéjéért és az őket megillető igazságosságért való elkötelezettségük erős jele. A találkozó megerősítette továbbá a térség egyházát, bár az a konfliktusok, a gazdasági nehézségek és a megszállás miatt továbbra is erős nyomás alatt él." nyilatkozta Tveit.
Tveit reménységgel tekintett a nyilatkozat vallásközi párbeszédben betöltött szerepére is. „Ez létfontosságú lépés az egyházak egész közösségét illetően, legyenek azok vallási többségben vagy kisebbségben társadalmukban," mondta Tveit „ennek a párbeszédnek különleges jelentősége van a közel-keleti helyzetet illetően is."

Tveit szerint a két egyházfő találkozója reménység jele és inspiráció az egyházak számára szerte a világon minthogy az egységünk a sokszínűség közepette is lehetővé teszi az egyház számára, közösen haladjon az igazságosság és béke zarándokútján.

Az Egyházak Világtanácsa 345 egyházból álló globális közösségként szinte a világ összes ortodox egyházát magába foglalja. Tagjai között vannak még egyházak az anglikán, baptista, evangélikus, metodista, evangéliumi, pünkösdista és református egyházakból. A konstantinápolyi ökumenikus pátriárka egyike az EVT alapító tagjainak 1948-ban, illetve már 1920-ban meghívta az összes keresztény egyházat, hogy hozzák létre az Egyházak Szövetségét a Népszövetség mintájára. A tagegyházakon keresztül az EVT több, mint 560 millió keresztényt képvisel a világ több mint 100 országában.

Bár a Római Katolikus Egyház nem tagja az EVT-nek , a két szervezet együttműködik a keresztyén egységet, közös bizonyságtételt, a vallások közötti párbeszédet és kapcsolatokat, az ökumenikus képzést, az emberi jogokat, a migrációt, valamint a békét és igazságosságot érintő kezdeményezésekben.

Külügyi Iroda

Fordította: Csobán Nóra
Forrás: Oikoumene.org

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.