A parókia üveg falai

2010. április 10., szombat

 

altAz íjat csak akkor húzzuk ki, ha lőni szeretnénk vele" - mondta Móré E. Csaba pszichiáter, aki "Lelkészként kiégetten" címmel tartott előadást tiszántúli lelkipásztoroknak Debrecenben. Magunkról magunknak mottóval rendeztek spirituális napot a Füredi úti református templomban április 9-én, csütörtökön.


Eltűnhet a bizalmatlanság


Fontosnak tartom, hogy a lelkipásztorok beszéljenek egymásról, egymásnak a hivatás nehézségeiről, de ugyanakkor a szépségeiről is - vélekedik Bíró Tamás. A mezősasi lelkipásztor szerint a "problémák hasonlóak és egy ilyen napon közelebb kerülünk egymáshoz és eltűnhet a bizalmatlanság". Csoma Judit berekfürdői lelkipásztor szerint nagyon fontos, hogy az egy közösségbe tartozók nehézségeivel közösen foglalkozzunk és megosszuk egymással a problémáinkat és örömeinket, hogy az érzelmi életünk ne legyen elfojtott. Az ilyen lehetőségeket meg kell fogni - fogalmazott Csoma Judit. A mindennapi szükség hozza, hogy megálljunk és a lelkünk megpihenjen, a spirituális nap ebben nyújt segítséget. A beszélgetéseken döbbentem rá arra, hogy mennyire fontos, hogy milyen lelkülettel, esetleg mosolyogva lépek-e be reggel a munkahelyem ajtaján.- fogalmazott Nagy Zsolt. A bihari egyházmegye esperese szerint meg kell ragadni azokat a lehetőségeket, amikor tanulhatunk egymástól.

 

A lelkészek potenciálisan veszélyeztetettek a kiégés folyamatában

A mosoly szerepe valamint a vezetés és a szolgaság kettőssége is szóba került a spirituális napon. A résztvevők többek között erről beszélgettek Móré E. Csabával. A pszichiáter előadásában elmondta, hogy a segítő munkákban dolgozók potenciálisan veszélyeztetettek a kiégés folyamatában. A szakember szerint ez olyan folyamat, amelynek vannak jól megfogható, egymásra épülő fázisai és ezeket kell önmagunkon észrevenni. Móré E. Csaba úgy vélekedett, hogy már önmagában az nagy dolog, hogy a kiégés jelenségéről beszélgetés alakult ki.
A mosoly a bizalom egyik közvetítője, nagyon fontos eszköz abban, hogy embertársaink megnyíljanak felénk - hangsúlyozta a pszichiáter. Viszont nem elég, ha csak a száj mosolyog, a szemnek is mosolyognia kell - tette hozzá Móré E. Csaba.

 

Lelki felüdülés

Ezt a napot azért szerveztük meg tavaly ősszel és most is, hogy lelki felüdülést kínáljunk a tiszántúli lelkipásztoroknak, hogy módjuk legyen önmagukra és egymásra figyelni - fogalmazott Bodó Sára. A spirituális nap szervezője szerint, ha nem törődünk a saját lelkünk karbantartásával, akkor nagyon hamar a kiégés csapdájába kerülhetünk.
A napok dübörgésében kellenek megállók. Egy-egy vers vagy novella a tízperces üresjáratokat kitölti. Ezekről nem szabad lemondanunk, a pillanatot ki kell használnunk, hogy befelé figyeljünk - hangsúlyozta Bodó Sára.

 

Forrás: www.ttre.hu (A Tiszántúli Református Egyházkerület honlapja)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió