A pénzügyi válsággal szembe kell nézni

2012. október 01., hétfő

Utalva az európai egyházak korábbi erős elkötelezettségére az ökumenikus mozgalom és közösségvállalás irányában, Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának főtitkára ismét arra biztatta az egyházakat, hogy közvetlen módon foglalkozzanak a jelenlegi pénzügyi és társadalmi válsággal, amely Európát és más világrészeket is érint.

Az egyházak korábbi döntései „megváltoztatták Európa valóságát, és gyümölcsöt termettek más kontinenseken is. Mindez újra megtörténhet, sőt, kell is, hogy újra megtörténjen" – jelentette ki Tveit főtitkár. Tveit üzenete az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (CPCE) Egyetemes Gyűlésén, Firenzében hangzott el, szeptember 21-én.

A folyamatos európai pénzügyi válság kapcsán Tveit a következő gondolatokat fogalmazta meg az európai egyházak felé: „Az egyházi közösségek saját egységük jegyében sürgetik a megbékélést. Európa ma az egyházaktól a megbékélés konkrét jeleit várja."

Tveit az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának felhívását is idézte: „Az egyházaknak egymás mellé kell állniuk, így hirdetve a közös európai megoldásokat a pénzügyi és társadalmi válságra vonatkozóan; így segítve elő az európai egységet, amely a földrészen az igazságot, a békét munkálja."

Az Egyházak Világtanácsa 10. Gyűlése mottójára utalva („Életnek Ura, vezess minket az igazságra és a békére") Tveit az egyházakat arra hívta fel, hogy „ismét terjesszék a jó hírt, amely szerint Krisztus felszabadítja, megbékíti és egyesíti mind az embereket, mind pedig az egyházakat." A gyűlés Busanban, a Koreai Köztársaságban jövőre kerül megrendezésre.

Fordító: Burns Katalin
Forrás: Oikoumene

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.