A kamasz gyerek életfeladata, hogy kifelé orientálódjon. Ezek a fiatalok felfedezőúton vannak, és útjuk során rengeteg új elemmel gazdagítják a családjukat, ezzel hatalmas munkát adva a szülőknek, hogy a kamasznak valóban partnerei tudjanak lenni – állítja Hézser Gábor. A Németországban élő lelkész-pasztorálpszichológus professzor a Konfi+ konferencián tartott előadást és meglepően kézenfekvő válaszokat adott arra, mit tehet a szülő, a pedagógus, vagy éppen a lelkész, ha már úgy érzi, tehetetlen a kamaszokkal szemben.

Akikkel a Konfi+ konferencián beszélgettem, azt mondták, nyugalom és nagy önismeret árad Önből. Honnan meríti az erőt?

A csoportokból. Élvezem a munkám, és a csoportoktól sok impulzust, új ötleteket kapok, amikkel aztán fel tudok töltekezni. Az fikció, hogy mi, akik fiatalokkal foglalkozunk, csoportot vezetünk. Nem vezetjük a csoportot, a csoport vezet minket. És ha a teológiai emberképünkből indulok ki, akkor a paradicsom-történet egy gyönyörű momentuma az, hogy amikor az emberpár elhagyni készül a Paradicsomot, az Úr ruhát készít nekik, felruházza őket azzal, amire szükségük van. Én így gondolkozom a csoportról. A csoportban megvan mindaz, amire most szükségük van. A vezetői feladat, támogatást nyújtani ahhoz, hogy a teremtésben kapott talentumok életre kelhessenek.

Egy fiatalokkal foglalkozó lelkészt, ifivezetőt, vallástanárt milyen tanácsokkal látna el? Mire kell figyelniük, ha csoportot szeretnének szervezni?

A csoportvezetésnek az a kulcsa, hogy próbáljunk természetesek lenni, mert ha azok vagyunk, akkor a csoport is az lesz. Amikor rossz passzban vagyok, vagy jókedvem van, akkor ezeket az érzéseket viszem magammal, és ha valami foglalkoztat, akkor azt is kimondom, és akár lehet ez is egy olyan téma, amit a foglalkozáson aztán feldolgozhatunk. Sokan attól félnek, hogy a csoport ezzel visszaél, fegyelmezetlen lesz. Holott a fiatalok meghálálják a beléjük vetett bizalmat, könnyebben megnyílnak, és elénk tárják, mi az, ami őket is nyomasztja vagy érdekli. A csoportvezetés legfőbb parancsa is a szeresd felebarátodat, vagyis csoporttagjaidat.

A Konfi+ konferencián az Ön műhelyének címe: A pubertáló család dinamikája ás spiritualitása. Mit takar ez a cím pontosan?

Szakmai körökben úgy tartják, hogy a pubertáló gyerek a család nagykövete, ugyanis a kamasz gyereknek az az életfeladata, hogy kifelé orientálódjon, és felfedezze a világot. Ők felfedezőúton vannak, így sok új dolgot hoznak be a családba. Egészen új témákat, aspektusokat, amik régóta, vagy egyáltalán nem fordultak elő. Ez a családot alaposan felbolygatja. A kamasz gyerek nagyon sok új elemmel gazdagítja a családot, és komoly munkát ad azzal, hogy a szülőnek, és nevelőnek ezeket a témákat meg kell ismernie, fel kell dolgoznia, hogy így a kamasznak valóban partnere tudjon lenni.

Akkor nem csak a kamasz gyerekeket kell nevelni, hanem a szülőnek is meg kell tanulnia, hogyan bánjon pubertáló gyermekével? 

A kamaszkor nem betegség, hanem egy fejlődési szakasz, amit a fiatalnak százszázalékosan meg kell élnie és ki kell használnia, mert ha ezt nem teszi, évekkel később visszahat, és nem lesz belőle teljes ember, mert valami kimarad az életéből. Az egyik legnagyobb feladat, elfogadtatni a szülővel, hogy a gyereke nem beteg, nem rossz, hanem most egy sokrétű, nehéz fejlődési szakaszban van. A szülőnek ilyenkor nem az a feladata, hogy utat mutasson neki, és sok okossággal tömje a fejét, hanem hogy elfogadja, és ebben a fejlődési krízisben szerető, elfogadó családi hátteret biztosítson neki. Tudom, hogy sok szülőtársam gondolja azt néha magában egy-egy konfliktus után, hogy a gyereke kibírhatatlan, és legszívesebben a Holdra küldené a következő űrhajóval. Ebben a korban sok a nézeteltérés, de ha vannak is rosszabb pillanatok, mindig el kell mondanunk kamasz gyerekünknek: „Szeretlek, így ahogy vagy, teljes értékű vagy, és bízom benned, hogy meg fogod találni az utadat. Nem tudhatom biztosan, hogy merre fog az vezetni, talán nem arra, amit én elképzeltem, de minden erőmmel támogatlak abban, hogy keresd és találd meg a magad útját, amire teremtettél.”

Az évtizedek során több lett a csonka család, és megjelentek a patchwork családok, új testvérek, új apa, új anya kerül a családba. Egy kamasz gyereknek hogyan lehet segíteni, hogy az életkorából adódó problémák mellett még ezt is kezelni tudja?

Ez még nekünk, szakembereknek is nagyon új, mert mi is egy teljesen más környezetben nőttünk föl. Akkor még kivétel volt a patchwork család, ma már ez van többségben, ez a természetes. Feltehető, hogy ehhez az új generáció igazodni tud majd, mert nekik ehhez jobb az alkalmazkodóképességük, mint nekünk. Másrészt, amit a család nem tud megadni, azt megkaphatja máshol. Az egészséges kamasz gyerek tud gondoskodni magáról, és azért van nagy jelentősége minden közelébe kerülő felnőttnek, aki nevelői pozícióban van, mert ő általuk tudja azt kompenzálni, amit a saját családja nem tud neki megadni. Ehhez azonban az kell, hogy azok a felnőttek, akik hatással vannak rá – legyen szó lelkészről, tanárról, esetleg edzőről –, azok ennek a feladatnak meg tudjanak felelni. Ebben az időszakban az a fontos, hogy a gyereknek érzelmi biztonságot tudjunk adni. Meg kell teremtenünk a bizalom-hátteret.

A pubertáló gyereket hogyan tudják segíteni a testvérei? Az idősebbek hajlamosak nagyon gyorsan elfelejteni, hogy milyen sok problémával járt ez az időszak, amikor a testi változások mellett a lelki változások is erősen hatottak.

Az idősebb gyerektől nem feltétlenül lehet elvárni, hogy megértse a fiatalabbat, mert amikor ő volt kamasz, sok minden más volt. Nagy változások mennek végbe nagyon rövid idő alatt. A lányom és fiaim között tíz év van, de amikor a lányom pubertált, a bátyjai azt hajtogatták, hogy nem értik mi történik, mert ez már egy másik generáció. Nem értették a nyelvét, mert 10 év alatt egy egészen új zsargon született, más helyekre jártak, nem egyezett sem a zenei ízlésük, sem a divat, amelyet képviseltek. Fontos, hogy beszélgessenek, hogy az idősebb testvér elmondja, ő akkor mit érzett. Nyugodtan elmesélheti, hogy az az időszak neki is nehéz volt. Itt a támogató szolidaritás lehet a legmeggyőzőbb, és legalább annyira fontos a testvéreken kívül a baráti kör és a bandák, mert az igazi támogatás ott történik. Ez a lányoknál figyelhető meg a legjobban. Ha az egyik éppen nagy szerelmi bánatban szenved, a többi is mellé áll, nagy az együttérzés, és esetleg napokon belül a többiek is szerelmi bánatba eshetnek. Ez fel tudja oldani az elmagányosodást, a magára maradást. Ha ez egy olyan környezetben történik, ahol a szülők ezt pozitívan fogadják, és a barátokat segítőknek tekintik, akikkel a gyerek megosztja a problémáit, akkor a krízis segíti a fejlődést.

Mivel Ön már régóta foglalkozik a témával, láthatja, hogy melyek azok a problémák, amelyekkel egy pubertás korú fiatal és az őt nevelő emberek szembesülnek. Az évek során változtak ezek a kihívások?

Én azt hiszem, hogy ezek nem változnak. Mindig megmarad az a szülői félelem, hogy a gyerekemből nem lesz semmi, vagy nem az lesz, amit én szeretnék. Nem előnyös, hogyha azt hisszük, hogy egy konfirmandus korú gyerekbe végleges életképet lehet önteni. Ő azért pubertál, hogy jelenleg minden életképet elvessen. Őt ebben az időszakban az foglalkoztatja, hogy szép-e, szeretik-e, kibírható-e, elfogadják-e. Itt nem egyszerű tematikus erkölcsi tanításról van szó, hanem hogy megkapja-e a mindennapi gyakorlatban azt az érzelmi és gyakorlati támogatást, amit igényel, és ez vezet el aztán egy erkölcsvilág kialakulásához.

Már évek óta Németországban él. Van mit tanulnunk az ottani gyakorlatból? Vannak módszerek, amiket érdemes lenne átvenni?

Elmondok egy történetet a lányomról. Éppen a tizedik osztály végezte, mindent csinált, csak nem tanult. Többen, köztük a lányom is, bukás előtt álltak. Az igazgatóhelyettes, egy meglett korú pedagógus behívatta őket, és megkérdezte: „Na, lányok, mi újság? Miért álltok bukásra?” A lányok erre elmondták, hogy nem tanultak egy betűt sem, mert tele van a fejük mindennel, és nem fért abba egy betű tudomány sem. Voltak szerelmi csalódások, hatalmi harcok a szülőkkel, és nem tudják, mit kezdjenek a jövőjükkel. A tanár ezt végighallgatta és a végén azt mondta: „Idefigyeljetek! Ti csodálatos emberek vagytok, elvégeztétek az ez évi életfeladatotokat. Ti most pubertáltok, és ez a pubertáló ember feladata. Ezeket megélni, kibírni, és levonni a tapasztalatot, tanulságot.” Mi történt? A pedagógus nem teljesítmény-elvből indult ki, és volt annyi tapasztalata és bölcsessége, hogy tudta, ha ezt megbeszélik, akkor eljön az az idő, amikor a tanulás is sorra kerül. Igaz, hogy a lányom is évet ismételt, de a következő évben nemcsak hogy valamennyien elkezdtek tanulni, de kimondottan jó tanulók voltak mind, és idén érettségiztek nagyon jó eredménnyel.

Dr. Hézser Gábor, lelkész, pasztorálpszichológus, családterapeuta. Korábban a németországi Betheli Teológia Lelkigondozó Intézetének docense, jelenleg a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem mesteri és doktori iskolájában a pasztorálpszichológia vendégprofesszora.

Írta: Fodor Zsófia

Képek: Kalocsai Richárd