A Református Menekültmisszió programja az Európai Parlament kiállításán

2015. szeptember 22., kedd

Két éve kezdődött, és idén júniusban ért véget a Református Menekültmisszió „Budapesti Közösségi Ház" programja. Ez idő alatt a Menekültmisszió korábbi tevékenységi körét nemcsak fenntartotta, hanem bővítette is. A kezdeményezést Eurodiaconia-díjra jelölték.

2013 májusában egy – migráns fiataloknak szóló – iskola utáni programot indított a Menekültmisszió, mellyel végre megnyithatta a Menekültmissziós Közösségi Házat Budapest szívében. A Váci utcai épület lehetőséget biztosít közös tevékenységekhez minden korosztály számára. Létrehoztak egy lakhatást segítő, s egy iskolai támogató programot is, mely segít a menekült fiataloknak beilleszkedni az új közösségbe. A cél egy olyan terület megteremtése volt, ahol az érintettek nemcsak egy integrációs programban tudnak részt venni, hanem közösségi teret is találnak. Ennek során több közösségi eseményt is szerveznek.

A projekt költségvetése körülbelül 200 000 euró volt, melyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és az Európai Szociális Alap (ESZA) finanszírozott. Szolgáltatásai személyi alapszükségletre fókuszáltak, mint a lakhatás, közösség, tanulás, munkakeresés, családi kapcsolatok és adott esetben hitbeli támogatásra. A program keretében egy szomáli-magyar tanulói szótárt is publikáltak. A cél a menekültek elszállásolása volt, valamint egy olyan tér megteremtése, ahol nyelvről és kultúráról tanulhatnak. Ezzel egyidejűleg otthon érezhetik magukat, hiszen ez döntő szerepet játszik az áthelyezési traumák feldolgozásában és a hosszú távú integrációban is. Több menekült az egyházi életbe is bekapcsolódott. 

Magyarországon e projekt minden eleme innovatívnak, egyedülállónak tekinthető, így Eurodiaconia-díjra nevezték. Az európai egyházak szeretetszolgálati tevékenységét szakmailag összefogó szervezethez összesen 14 programnevezés érkezett, több, mint 10 európai országból. Bár a Református Menekültmisszió programja nem kapta meg idén a díjat, a zsűri tagjai egyhangúan elismerték, hogy ez egy nagyon értékes kezdeményezés, mert kézzelfogható segítséget nyújt a veszélyeztetett személyek életében. A zsűri dicsérte a migránsok különleges szükségleteinek felismerését s ennek más európai országokba történő áthelyezhetőségét is hangsúlyozta. Biztosítani szeretnék, hogy Európa-szerte más diakóniai szervezetek is megismerjék ezt a programot. A projekt szerepelni fog az Európai Parlament kiállításán, melynek hivatalos megnyitója szeptember 23-án lesz, 9:30-kor.

Külügyi Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.