A reformátusok előtt is nyitva áll a közösségi ház

2010. február 22., hétfő

altLelki alkalmakra, bibliaórákra várja a Székesfehérvári Református Egyházközség a Szárazrét-Feketehegy református lakóit a közelmúltban felújított közösségi házba. Farsangzáró délután keretében február 20-án, szombaton ismerkedésre és a következő hónapok alkalmainak bemutatására várták az érdeklődőket.

Húsz év eltelte után jutottunk el odáig, hogy újra lehessen közösségi háza a Szárazrét-Feketehegynek. Különösen örülünk annak, hogy a református egyház, Somogyi László lelkipásztor vezetésével megtalálta a lehetőségét, hogy az itt élők számára olyan  környezetet biztosítson, amely segíti az egymásra találást, ahol beszélgetve és imádkozva tölthetik el a tervezett napokon estjeiket – fogalmazott a példamutató kezdeményezés alkalmával Szigli István, az önkormányzat területi képviselője.

altSomogyi László kedvező és helyes lokálpatrióta kezdeményezésnek nevezte ezt a törekvést, melyben a Szárazrét és környezete a megújuló fejlesztések révén „város szeretne lenni a városban”. Mi is szeretnénk hozni ide valamit, elsősorban lelkieket, szellemieket és bármi mást, amit Isten ránk bíz – hangsúlyozta. Később Nagy János kántor-presbiter segítségével a résztvevők lelki énekeket tanulhattak,  bemutatkozott a gyülekezet nemrég megalakult gyermekkórusa is, majd videóvetítésben Isten hívogató üzenetét hallhatták sportolók bizonyságtételei alapján. 

 


altA református farsangzárón természetesen a „nagyobbak” számára is lehetőség nyílt a bemutatkozásra, így az egyházközség egyetemista korosztályát képviselő „aktív ifi” zenével és verses bizonyságtétellel szolgált. Berze János lelkipásztor kivetítő segítségével adott ízelítőt arról, hogy a tervezett református alkalmak során a vendégek milyen témakörök alapján ismerhetik meg a Szentírás mondanivalóját és hogyan bővíthetik majd ismereteiket a Bibliában szereplő könyvek hátteréről, lelki üzenetükről. A szervező egyházközség márciustól minden hónap első és harmadik szerdáján 18 órától szeretettel hívja a közösségi ház alkalmaira a környék lakóit.

Szűcs Gábor

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.