A REV kiállt a nők lelkészszentelése mellett

2017. július 04., kedd

A REV nagygyűlése túlnyomó többséggel fogadta el a női lelkészszentelésről szóló hitvalló nyilatkozatot, amivel a delegáltak azokat a tagegyházakat is bátorítják és támogatják mérlegelésükben, akik jelenleg nem teszik lehetővé, hogy nők lelkészként szolgáljanak.

A tagegyházak összességében elítélik a nőket sújtó igazságtalanságot, miközben fenntartják soraikban az egyenlőtlenséget. A szervezet, miután szembesült ezzel az ellentmondással, a tagegyházainak delegáltjait tömörítő nagygyűlését arra kérte, hogy ne csupán a nők felszentelését támogassa, hanem egyben álljon ki amellett, hogy azonos javadalomban részesüljenek, mint férfi kollégáik.

A nagygyűlésen több ülés alkalmával hallhattak a delegáltak személyes bizonyságtételeket, az előterjesztést és annak határozati javaslatait pedig egyéb körökben - a regionális testületekben, kiscsoportokban, bibliakörökben - is megvitatták. Bár a REV tagegyházainak többsége gyakorolja a nők lelkészszentelését, csaknem egyötödük, az összes régiót egybevetve majd 40 református egyház, továbbra is elutasítja azt, köztük 7 európai, 18 afrikai, 3 közel-keleti és 9 dél-amerikai, illetve ázsiai tagegyház. Azok az egyházak, amelyek nem értenek egyet a nyilatkozatban foglaltakkal, továbbra is teljes jogú és megbecsült tagjai maradnak a közösségnek és egyet nem értésüket a nagygyűlés jegyzőkönyvében rögzíthetik. A nagygyűlés egyben a férfiak és nők egyházban betöltött szerepének szabályozására vonatkozó javaslatról is dönt, amit ajánlásként elküld valamennyi tagegyházának és alkalmaz saját gyakorlatában is.

„Isten, Szentlelke által, nőket és férfiakat egyaránt elhív arra, hogy korlátozás nélkül vegyenek részt az egyház szolgálatában, annak minden területén.

Ebben a nyilatkozatban bizonyságot teszünk hitünkről, ami alapján valljuk, hogy Isten a nőket és férfiakat egyaránt a maga képmására teremtette és ezért ugyanolyan tisztelettel és méltósággal tartozunk nekik. Bizonyságot teszünk a keresztségben megvalósuló alapvető egységünkről. Tanúskodunk az évszázadokon át szerzett tapasztalatunkról, miszerint Isten nőket és férfiakat egyaránt elhív a lelki vezetés szolgálatára és tisztségük betöltéséhez megadja számukra kegyelmi ajándékait. Ez a nyilatkozat néhány olyan kulturális kontextusban, melyekben egyházaink ma élnek, szembe megy az uralkodó felfogással. De a hűségs keresztyének gyakran arra hívatnak, hogy az adott kultúrával szembe helyezkedjenek. A teológiai integritás és az igazságosság elvárja a Református Egyházak Világközösségének (REV) tagegyházaitól, hogy egymással szolidaritásban, bátran kinyilvánítsák elkötelezettségüket férfiak és nők azonos tekintélyének garantálására abban, hogy Krisztus testében való tagságukat mind a keresztségben, mind a szolgálatban mérlegeljék.

A REV egyházaiként most fogadalmat teszünk arról, hogy közös gyakorlatunk részét fogja képezni, hogy nőket fogadjunk be a felszentelt szolgálatba, akik megtapasztalták Isten elhívását, és akik fel vannak ruházva az egyházi szolgálathoz és vezetéshez szükséges ajándékokkal és képességekkel. Kirendelésük és juttatásaik meghatározására pedig a férfiakra vonatkozó feltételek szolgálnak alapul.”

A református egyházak Lipcsében ülésező vezetői, delegáltak, tanácsadók és ökumenikus partnerek az egyházi közösséget érintő más, eddig megosztónak számító kérdéssel is imádságos lelkülettel, konszenzusos mérlegelés és döntéshozatal keretében néznek szembe, beleértve az emberi szexualitást érintő kérdéseket, amelyről őszinte eszmecserét kezdeményez a REV a jövőben tagegyházai között. A cél nem a közös álláspont megfogalmazása, hanem az eltérő kulturális, nyelvi és egyházi hagyományokban élő tagok által képviselt teológiai érvek és döntések megismerése és az eltérő álláspontok kimondása a másik megbélyegzése nélkül, illetve anélkül, hogy ez a református egyházak közösségét, a Grand Rapids városában 2010-ben kinyilvánított communio-t lerombolná. A REV az igazságosság mellett elkötelezett közösségként ugyanakkor, teológiai álláspontoktól függetlenül szigorúan elítéli a faji, vallási, nemi, kisebbségi és egyéb diszkriminációt, és az emberi méltóság bárminemű megsértését. 

Külügyi Iroda   

fotó: twitter

Istent keresem

1Thessz 5,1–11

„...legyünk éberek és józanok!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →