A Skót delegáció látogatásának utolsó napja

2012. január 27., péntek

A Skót Egyház delegációja látogatásának utolsó teljes napján, január 26-án a Budapesti Református Skót Misszióba látogatott, majd délután rövid beszéddel adózott Jane Haining szolgálata előtt, a mártír nevelőnő emlékére rendezett esten.

David Arnott moderátor, felesége Rosemary és Ian Alexander, egyházuk Világmissziós Tanácsának főtitkára, csütörtök délelőtt a Budapesti Református Skót Misszióba kapott meghívást. A Vörösmarty utcai templomban találkoztak Aaron Stevens-szel, a gyülekezet lelkipásztorával és presbitereivel. Aaron Stevens, aki immáron ötödik éve a gyülekezet lelkipásztora, elmesélte történetüket, különösen kiemelve Jane Haining szolgálatát a szomszédos iskolában. Megmutatta a vendégeknek a gyülekezeti termeket, majd a szomszédos Vörösmarty Mihály Általános Iskolában lévő emlékfalat, ahol régi képek és tárgyak mutatják be a skót alapítású iskola történetét. A képek egyikén Jane Haininget is felfedezték, ahogy fiatal lányok társaságában olvas.

A beszélgetésre meghívást kapott Kanizsai Dóra, a Református Misszió Központ Menekültmissziójának vezetője, hiszen a gyülekezet és e misszió szolgálata több szálon is összekapcsolódik. A találkozón Kanizsai Dóra bemutatta a Menekültmisszió főbb szolgálati területeit, beszélt az iskolaprogramról, melyben most kilencven fiatalt támogatnak úgy, hogy különböző tantárgyból korrepetálják és magyarul tanítják őket. Tájékoztatta a vendégeket, hogy a lakhatási programban tíz lakás áll rendelkezésükre, melyet a menekülttáborokból kiköltözött családok minimum egy évig, de néha akár két-három évig is használhatnak. Erre a tíz helyre idén tizenhét pályázó volt.
Jelenleg főleg afgán és szomáliai, de több pakisztáni, iráni és koszovói menekült vesz részt a programban, mondta el Kanizsai Dóra, aki többször hangsúlyozta, hogy missziójuk célja nem csak a tanulásban, lakhatásban, papírok intézésében való segítségnyújtás, hanem a lelki támogatás is. A programjaik lehetőséget adnak arra, hogy legalább egy, de inkább több évig legyenek kapcsolatban a menekült családokkal, fiatalokkal, és ez a személyes kapcsolattartás a missziójuk sarkalatos pontja.

A Menekültmisszió szorosan együttműködik a Skót Misszióval, hiszen a gyülekezethez az utóbbi években sok olyan menekült csatlakozott, akik közben letelepedtek és új otthonra leltek hazánkban. A beszélgetéshez csatlakozott Matthias is, egy etióp származású férfi, aki menekültként érkezett Magyarországra és nyolc éve csatlakozott a gyülekezethez. Az elmúlt évtől a Menekültmisszió munkatársa, valamint gyülekezeti szolgálatként a vasárnapi istentisztelet utáni ebédelést koordinálja. Ez az ebéd a gyülekezeti élet fontos közösségi alkalma, minden vasárnap másik család készít ebédet, melyet együtt fogyaszt el a közösség. Matthias megosztotta a vendégekkel életének történetét, így a delegáció egy személyes tapasztalaton keresztül érthette meg nem csak a gyülekezet befogadó erejét, hanem a menekültek jogi, társadalmi helyzetét is.

Aaron Stevens a beszélgetés során kiemelte, hogy a skót gyülekezetbe érkezőktől nem kérdezik meg, milyen státusszal rendelkeznek, így mindenki „családra” lelhet náluk.

A Skót vendégek megjegyezték, hogy Jane Haining idején is hasonló volt a szolgálat, a Skót Missziói gyülekezet feladata és kihívásai, mint a jelen időben. A különbség annyi, hogy akkor zsidó lányokat karoltak fel, most menekültek érkeznek. A társadalom szélére szorultak esetében most sem az a fontos a Skót misszióban, hogy milyen származásúak és milyen nemzetiségűek, hanem hogy gyülekezetre és közösségre leljenek. Ezen kívül más fontos szerepe is van a Skót Missziónak, az, hogy megőrizze a skót kultúrát, nyelvet.

Január 26-án délután a skót delegáció ellátogatott a Dohány utcai Zsinagógába, ahol 17 órakor rendezték meg a Jane Haining, skót mártírra emlékező alkalmat. Míg néhány vendég előadó a II. Világháború történelmi körülményeiről, addig a moderátor a skót hölgy szolgálatáról, és annak mai példamutató erejéről tartott rövid beszédet.

A mai napon, január 27-én a Skót delegáció látogatása kiértékeléssel fejeződik be. A cél, hogy az eddigi partneregyházi együttműködést, mely különböző területeken mutatkozik meg, tovább erősítsék. Az együttműködési területek képviselőivel való találkozások az elmúlt napokban további ötletekre, a kapcsolatok kiszélesítésére és mélyítésére buzdították a vendégeket és egyházunkat egyaránt. Ezeket a terveket értékelik és rendszerezik ma a skót vendégek a külügyi iroda munkatársaival.

MRE - Külügyi Iroda


Istent keresem

1Thessz 4,1–8

„...testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →