Kárpátálján a Skót Egyház küldöttsége

2012. január 24., kedd

David Arnott, a Skót Egyház moderátora Kárpátalján a kettős kisebbségi létben élő magyar református közösség életével ismerkedett meg. A diakóniai központban az egyház szociális szolgálatáról, a püspöki hivatalban pedig a gyülekezetek mindennapjairól, az egyház szolgálatát megnehezítő politikai helyzetről és a missziói kezdeményezésekről folyt az eszmecsere.

A Skót Egyház küldöttsége Jánd érintésével érkezett Beregszászra. Jándon beszélgettek a közösségteremtő cigánymissziós kezdeményezést irányító Forró Éva lelkipásztorral és segítőjével, Melindával, akik saját szolgálatuk mellett a cigányság helyzetéről is felvilágosítást adtak a vendégeknek. A moderátor úgy fogalmazott, hogy Isten szeretete képessé teszi a gyülekezetet arra, hogy szélesebb körben, a templom falain túl is közösséget teremtsen és a cigányok és magyarok kölcsönös előítéleteivel szemben hatékonyan fellépjen.

David Arnott, a Skót Egyház moderátora és Forró Éva jándi lelkipásztor

Január 23-án este, Beregszászra érve a küldöttség Zán Fábián Sándor püspökkel és Nagy Bélával, az egyházkerület főgondnokával találkozott, akiktől a Kárpátaljai Református Egyház történetéről és jelenlegi szolgálatáról kapott áttekintést. Az egyház szeretetszolgálati kezdeményezéseit megismerve a moderátor elismerőleg szólt a nehéz helyzetben, nemzeti és vallási kisebbségben élő közösség elkötelezett társadalmi szolgálatáról, ami hiteles, élő és erőteljes tanúságtétel az evangélium mellett.

David Arnott és felesége Rosemary Arnott, valamint Ian Alexander a Világmissziós Tanács főtitkára Nagy Béla egyházkerületi főgondok közösen látogatja meg a diakóniai központot

Január 24-én a küldöttség a diakóniai központ több intézményét meglátogatta. Jártak a sütödében, ahol naponta akár 600 kenyeret készítenek a rászorulóknak, a szociális konyhán, ahol napi 130 adag ételt főznek a majd háromszáz mélyszegénységben élő támogatottnak. Felkeresték a központ raktárépületeit, ahol a jótékonysági szállítmányokat rakják le és ahonnan iskolákat, gyülekezeteket, valamint egészségügyi intézményeket látnak el, illetve megtekintették a katasztrófa raktárt, ahol árvíz esetére a mentéshez szükséges eszközöket tárolják. David Arnott személyesen is részt vett a ruhaosztásban és találkozott a cigányközösség tagjaival. A főgondnok vezetésével a már üzemelő öregotthont és a most épülő leányanyaotthont is felkeresték a vendégek. A diakóniai központotot is vezető főgondnok a jövőbeli terveket ismertette, amelynek kapcsán a Skót Egyház esetleges támogatásáról is szó esett.

Zán Fábián Sándor püspök hivatalában is fogadta a küldöttséget, ahol a három esperessel, Zsukovszky Miklóssal (Bereg), Seres Jánossal (Ugocsa) és Balogh Attilával (Ung) együtt mutatta be az egyház missziói kezdeményezéseit és válaszolt a vendégek kérdésére.
A zavaros történelmi körülmények között az egyházat az igehirdetés ereje tartotta meg: így volt ez a kommunizmusban és ettől remélik a megtartatást az erősödő szekularizáció és liberalizmus korában, hangzott el beszélgetésben, ahogy az is, hogy az egyház életében a gyülekezetek megmaradása és növekedése a legfontosabb. Vezetése azért imádkozik, hogy minden generáció átélhesse a megújulást, az ébredést. A mindennapos anyagi nehézségek megoldása ehhez képest másodlagos feladat.
A püspök kiemelte, hogy minden egyes egyháztag fontos, az esperesek egyházmegyéjük éves missziói tervének elkészítésekor nagy figyelmet fordítanak a gyülekezetek minden tagjára. Ez a 2012-es esztendőben különösen is igaz, hiszen az egyház éves témája a közösség: elsősorban is a családi közösség.
A moderátor kérdésére a püspök válaszában elmondta, hogy a misszió egyszerre célozza a névleges egyháztagok aktív bevonását, a fiatalok közötti közösségteremtést és az egyházon kívüliek megszólítását. Utóbbit kiegészítette azzal, hogy a politikailag is elősegített migráció miatt, elsősorban is a Magyarországra költözők nagy száma miatt az egyház megmaradásában a jövőben fontos szerepet fog játszani az ukrán misszió, különösen az elszórványosodó magyar közösségekben.
A moderátor hangsúlyozta, hogy minden különbözőség ellenére hasonló problémákkal szembesülnek Skóciában is. Ennek kapcsán ígéretet tett arra, hogy ösztönzi a tapasztalatcserét és szakmai segítségnyújtást.

Az esperesi tanács a január végi közgyűlésen részletesen beszámol a Skót Egyház látogatásáról, ahol a gyülekezeteket arra buzdítják majd, hogy létesítsenek testvérgyülekezeti kapcsolatokat Skóciában.

Ian Alexander, a Világmissziós Tanács főtitkára a tákosi templomban

Elképesztő teljesítményként” -méltatta a moderátor a Kárpátaljai Református Egyház szolgálatát és kijelentette, hogy zsinati jelentésében arra bíztatja majd a skót egyház bizottságait és gyülekezeteit, hogy vállaljanak aktív szerepet Kárpátalján.
Az egyeztetések végén Ian Alexander, a Skót Egyház nemzetközi kapcsolatait irányító Világmissziós Tanács főtitkára abbéli reményének adott hangot, hogy a tanács jelenleg is zajló átalakítása során az európai segítségnyújtás, amit évek óta nem támogat a Skót egyház zsinata, ismét napirendre kerülhet.

MRE - Külügyi Iroda

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió