A szembenállástól a közösségig

2016. május 31., kedd

Ha valamely területen már kialakult az egység, ragaszkodnunk kell annak megtartásához, ugyanakkor még sok beszélgetésre van szükség egymás jobb megismeréséhez – vélekedtek a katolikus és a protestáns egyházak képviselői a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által az ökumenikus útkeresésről rendezett május 25-i budapesti beszélgetésen. Az eszmecserét A szembenállástól a közösségig – evangélikus–katolikus közös megemlékezés a reformációról 2017-ben című kötet magyar fordításának megjelenése indokolta. A dokumentumot a Lutheránus Világszövetség és a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa fogadta el még 2013-ban.

A katolikus–evangélikus párbeszéd elmúlt ötven évének jelentőségét hangsúlyozta és az eredményeket méltatta hozzászólásában Kránitz Mihály katolikus teológus, többször is utalva II. János Pál pápának a közös útkeresés mellett állást foglaló Ut unum sint kezdetű 1995-ös enciklikájára, valamint a megigazulástanról szóló 1999-es közös katolikus–evangélikus nyilatkozatra. A teológus szerint a mostani és a korábbi dokumentumok is ajándékok a két egyház kapcsolatában, amelyek azt mutatják, hogy testvérként fordulnak egymáshoz, tehát megfelelnek a tanítványok felé támasztott jézusi elvárásoknak. A reformáció emlékévére előre tekintve javasolta az ökumenikus alkalmakra közös ágenda kidolgozását, az egyházi év során pedig közös nyilatkozatok kiadását. Kránitz Mihály szerint az egyházaknak szembe kell nézniük az egymásnak okozott, egymástól kapott korábbi sebekkel, a gyengeségeikkel, és félre kell tenniük a vitatkozó magatartást, a „kinek van igaza" attitűdjét, helyette egymás jobb megismerésére kell törekedniük. Mint mondta: az előítéletek felett eljárt az idő. Hozzátette: ha valamely területen már kialakult az egység, ragaszkodnunk kell annak megtartásához.

A keresztyéneknek az evangéliummal kell szolgálniuk a világ felé, és ebben a szolgálatukban közösségben kell lenniük egymással, hangsúlyozta Reuss András evangélikus teológus, aki a tárgyalt dokumentum megállapításai alapján kifejtette: korunkat a globalizáció, a szekularizáció és az ökumené jellemzi, ezen adottságok között kell az egyházaknak a szolgálatukat végezniük. Hogy közös jövőben tudjunk gondolkodni, az evangélikus teológus szerint az a feltétele, hogy megtisztítjuk az emlékeket és begyógyítjuk a sebeket: azaz nemcsak a reformáció ajándékairól, hanem az egyházszakadás miatti fájdalomról is beszélni tudunk. Hozzátette: fontos lenne a közös úrvacsora lehetőségéig eljutni. A teológus végül hangsúlyozta, még sok megbeszélésre van szükség egymás jobb megismeréséhez, és sok idő kell még az egymásnak okozott sebek gyógyulásához, valamint ahhoz, ha egymástól különböző is, mégis egymást elfogadó testvérek legyünk.

A szakadás ellenére már a reformáció korában is megvolt a közösség iránti vágy a protestánsokban – hangsúlyozta hozzászólásában Szűcs Ferenc. A református teológus kiemelte, hogy a II. Helvét Hitvallás aláírói a hitvallás előszavában katolikusoknak nevezik magukat és a közös gyökereket hangsúlyozzák, illetve hogy Méliusz Juhász Péter is abban reménykedett még 1562-ben, hogy a szakadás nem végleges, továbbá hogy a debrecen-egervölgyi hitvallás a tridenti zsinat döntéseit is református szemszögből igyekezett értelmezni. Hozzátette: a református hitvallások szerzői a folyamatosságot hangsúlyozva nemegyszer az egyházatyákra, sőt a skolasztikus gondolkodókra hivatkoztak műveikben. Felhívta továbbá a figyelmet arra a bullingeri gondolatra is, amely szerint a szeretet szabálya ellen nem szabad véteni, azaz bár a Szentírás kard, nem egymás ellen, hanem a Sátán ellen kell forgatni azt. A teológus ezzel összefüggésben a bűnbánat fontosságára figyelmeztetett, rámutatva, hogy ne a másik felekezet bűneit valljuk meg, hanem a magunkéit. A bűneinkkel való szembenézés pozitív példájaként említette, amikor II. János Pál pápa megkoszorúzta a gályarabok debreceni emlékművét, vagy amikor a reformátusok és az evangélikusok Esztergomban bocsánatot kértek a katolikusoktól a meggyilkolt mártírokért. A megigazulás tanáról szólva Szűcs Ferenc végül annak a vélekedésének adott hangot, hogy a református egyházak tartózkodása a közös nyilatkozatok aláírásától talán éppen erre vezethető vissza, hiszen mintha a protestáns teológia e mérföldkövéből olykor engedni látszana az evangélikusság, ám éppen a katolikus egyházat lenne érdemes ezzel kapcsolatos állásfoglalása átgondolására késztetni.

A megbeszélésen részt vettek és megszólaltak a baptista, a metodista és a pünkösdi egyház képviselői is.

A megigazulásról szóló katolikus–evangélikus közös dokumentumról 1997-ben nyilatkozhattak a Lutheránus Világszövetség tagegyházai. Kilencven tagegyház – közülük öt fenntartásait is megfogalmazva – igennel, öt pedig nemmel szavazott. A katolikusok viszontválaszukban pontosítással éltek és függeléket csatoltak az irathoz. A dokumentumot 2006-ban a metodista egyházak, 2016-ban pedig az anglikánok is elfogadták, 2017-ben pedig a Református Egyházak Világközössége is csatlakozhat hozzá. – Az irat elfogadása ellenére a megmaradt különbségek sem elhanyagolhatók – hangsúlyozta a dokumentum sorsáról elmondott beszámolójában Fabiny Tamás evangélikus püspök, aki azt is megjegyezte: érdeklődéssel várja, hogyan fognak dönteni a reformátusok.

Reformatus.hu – evangelikus.hu, fotó: Vargosz

Istent keresem

Lk 20,27–40

„Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink