A Szentlélek GPS-e

2014. június 06., péntek

„A Szentlélek olyan, mint egy jól működő GPS bennünk: mutatja az utat Isten országa felé" – Petőné Juhász Emília pünkösdi áhítata.

Nem szokás a pünkösdre készülni, hiszen nem is olyan régen még piros betűs ünnep sem volt. Nagy ünnep a karácsony, a húsvét, kapcsolódnak hozzájuk szokásaink, de hogyan ünnepeljük a pünkösdöt? Nem baj, hogy ez az ünnep nincs megterhelve annyira sallangokkal, így a lényegre figyelhetünk. Különben sem arról szól a pünkösd, hogy nekünk kellene valamit cselekednünk, sokkal inkább arról, amit a Lélek cselekszik velünk, ahogy tette, amikor kiáradt a tanítványokra, akik megelevenedtek, megújultak, és végre betöltötték küldetésüket.

A Léleknek ez a legnagyobb ajándéka: holtból eleven lesz az ember. Szükséges újonnan születnünk. Rendszeresen szükségünk van a megelevenedésre. Emberek vagyunk, terheket viszünk, a napi munka, rutin elszívja az erőnket, gyakran el is tévedünk. Mindenünk túl sok vagy éppen túl kevés, attól függően, miről is van szó: nehézségekről, erőről vagy örömökről, időről. De hangzik az ígéret: „Lelkemet adom belétek, életre keltek..." (Ez 37,14) Ahol a Lélek átmegy, ott élet támad, legyen szó egy bűneiben halott szívről, egy kapcsolatról, megfáradásról, tehetetlenségről, hiábavaló erőlködésről vagy betegségről. A Szentlélek összeköt Krisztussal.

A Szentlélek olyan, mint egy jól működő GPS bennünk: mutatja az utat Isten országa felé. Nemrégen vásároltunk egy autót, és próbáltuk hozzá beállítani a navigációt egy okostelefonnal. Használat közben csodálkoztam rá erre a találmányra. Nem nagyon bíztunk benne, minduntalan felülbíráltuk, magunktól akartuk megtalálni a helyes utat. A Szentlélek vezetésében száz százalékban megbízhatok, ő nem téveszt. Tudja koordinátáimat: hol tartok, mennyi az erőm, mik a képességeim. Megvannak az eszközei arra nézve, hogy megértesse velem akaratát, még beszélni is tud az Ige által. Nem kell megvárnom, amíg eltévedek.

Először őt kérhetem, hogy fogja meg a kezemet és vezessen. Ha eltévedtem, kivezet a jó útra, kegyelem, hogy van nála újratervezés, még sokadjára is. De indulhat úgy minden napom, hogy ráhangolódom, kérem, hogy ő jelölje ki az úti célomat is. Ha van folyamatos kapcsolatom vele, akkor működik. Vigyázni kell, nehogy valami leárnyékolja! Ő diktálja a tempót is. Előfordul, hogy szól: túl gyorsan mész! Megéri figyelni rá.

A Szentlélek ajándékai készítenek fel a szolgálatra, nemcsak a gyülekezetben, de otthonunkban, munkahelyeinken is. Ettől könnyebb a hívő élet, nem kell erőlködni, alkalmatlan voltom ellenére is alkalmassá leszek arra, amire rendeltettem. Általa lehetek elég jó anya, feleség. Lélek által lehetek más, mint ami tőlem telik, élhetek krisztusi módon, sőt még szolgálhatok is úgy, ahogy Istennek kedves. Kérhetem Istent ezen a pünkösdön, hogy kezdjen el megeleveníteni. Elé vihetem imádságban megtorpanásaimat, kudarcaimat, családomat, gyülekezetemet, országunkat. Lélek által minden lehetséges, még az is, hogy változzak és változzanak a körülöttem élők is.

Petőné Juhász Emília

Az írás megjelent a Reformátusok Lapja pünkösdi számában.

Istent keresem

1Thessz 4,1–8

„...testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →