A szeretetszolgálat arcai

2017. augusztus 16., szerda

Szeptembertől megújítják a diakónusképzést a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán (KRE TFK) Nagykőrösön. Állami szociális intézményekben és egyházi szeretetszolgálati otthonokban is dolgozhatnak majd azok, akik diakónia BA szakon szereznek diplomát. A részletekről Birinyi Márkot, a KRE TFK Szociális munka és Diakónia Intézetének intézetvezető helyettesét kérdeztük.

Mióta foglalkoznak diakónusképzéssel?

1992 óta működik diakónusképzés Nagykőrösön, ezzel egyházunk volt az első Magyarországon, amely ilyen felsőfokú képzést indított. 1998-ban általános szociális munkás–diakónus szakpárt hoztunk létre az addig pusztán hitéleti képzésből, amely 2006-ig futott ebben a formában. Ekkor indult az egyszakos diakónusképzésünk, ám ez nem találta meg a helyét sem az egyházban, sem a világi szektorban. Idén tavasszal a Zsinati Tanács jóváhagyta, hogy az emberek szociális rászorultságára fókuszáló szakembereket képezzünk: ez a keresztyén szociális munka. Külföldön van már példa arra, hogy összekapcsolják a szociális munkát és a keresztyénséget, de ez itthon még gyermekcipőben jár. Mi olyan szakembereket szeretnénk képezni, akik társadalomtudományi és hitéleti szempontból is meg tudnak ítélni dolgokat. Például az etika mellett azt is megtanítjuk a hallgatónak, hogyan tekint a keresztyénség a rászorulóra: nemcsak humánusan, hanem túllát az emberen, és látja benne Jézust, aki azt mondta, „valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg” (Mt 25,40b).

A szak elnevezése nem református, hanem a keresztyén jelzőt tartalmazza. Ez nyitást jelent?

Igen, nyitásnak szántuk, hiszen korábban csak konfirmált református egyháztagokat vettünk fel a képzésre. Most a felvétel kritériuma a tagság valamely keresztyén egyházban, az általános tájékozottság a keresztyénségben és a bibliaismeret, amelyről az alkalmassági vizsgán adnak számot a leendő hallgatók.

Kiknek ajánlják a szakot?

Azoknak, akik szeretnének szociális, jóléti ellátásra fókuszáló diplomát adó képzésben tanulni, de nem a humanisztikus filozófiára alapozva. A hallgatóink keresztyén értékrendű szociális munkásnak szeretnének tanulni. Ma már diakónusként dolgozó, egykori hallgatóink visszajelzése szerint hiányzott a képzésükből, hogyan kell például beteggel, rászorulóval imádkozni. Erre reflektálva a szakon nagyobb hangsúlyt fektetünk a hitéleti aspektusokra, és megtanítjuk a hallgatóinkat bibliakört vezetni, illetve közösen imádkozni is.

Hol helyezkedhetnek el azok, akik az új képzés szerint végeznek majd?

Az itt végző hallgatók a szociális ellátórendszerben fognak tudni elhelyezkedni idősek vagy fogyatékosok ellátásában, családsegítőnél, illetve az egyházak által fenntartott diakóniai intézményekben. Utóbbiak vezetői keresik a keresztyén elkötelezettségű, szakértemmel, végzettséggel bíró munkatársakat, mert a dolgozók határozzák meg az intézmények, a szeretetszolgálat arculatát a világ felé. Ha nem elkötelezett keresztyén emberek dolgoznak ezekben az intézményekben, az meglátszik a szolgálaton. Intézményvezető kollégáimtól hallom, hogy a következő öt évben sok munkatárs fog nyugdíjba menni, az ő pótlásuk is fontos lenne.

Hegedűs Márk, fotó: Dimény András 

Még lehet jelentkezni

Már szeptemberben elindul Nagykőrösön a megújult, hat féléves diakóniai BA képzés. Pótfelvételivel augusztus 24-ig még lehet jelentkezni a Károli Gáspár Református Egyetem képzésére. A jelentkezési lapot a www.kre.hu/tfk honlapról lehet letölteni.

Az interjú megjelent a Reformátusok Lapja 2017. augusztus 13-i számában.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.