A történelmi keresztyén egyházak vezetői egyeztetnek

2011. február 03., csütörtök

Az egyházi törvény változásáról, és a 2017-es reformációi emlékévről is egyeztetnek a történelmi egyházak vezetői azon a megbeszélésen, amely előkészíti a kormánnyal folytatandó tárgyálasokat.

Az egyházi törvény változásáról, és a 2017-es reformációi emlékévről is egyeztetnek a történelmi egyházak vezetői azon a megbeszélésen, amely előkészíti a kormánnyal folytatandó tárgyálasokat.

Február 4-én, pénteken kerül sor a magyarországi református, evangélikus és katolikus egyházi vezetők találkozójára, ahol több lényeges kérdésben egyeztetnek majd a megjelentek. Szóba kerül majd többek között, hogy milyen hatása lesz az egyszázalékos felajánlások összegére az szja változása.

A megbeszélésen szó lesz az állam és a történelmi egyházak kapcsolattartásáról és a jelenleg napirenden lévő kérdésekről. Ezek között egyeztetnek a egyházi törvény közelgő módosításáról, az alkotmány előkészületeiről, és kiemelten foglalkoznak majd a köz-, és a felsőoktatás koncepciójával, különös tekintettel arra, hogy ezt a koncepciót nemrég visszavonták. Az egyházi vezetők a határon túli magyar egyházi tevékenység segítéséről, a cigánypasztoráció elvi és gyakorlati kérdéseiről is konzultálnak.

A megbeszélés napirendi pontjai között szerepelnek az EU soros elnökséggel összefüggő témák, az ökumenikus ifjúsági programok, a közszolgálati médiumokban sugárzott egyházi műsorok, valamint a megjelentek tájékoztatást hallhatnak a 2017-es reformációi emlékévvel kapcsolatban.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.