„A történész feladata a megértés harag és kedvezés nélkül”

2016. május 02., hétfő

Ravasz László (1882-1975) ellentmondásos életútjáról írt könyvet Hatos Pál történész, aki az MTI-nek úgy fogalmazott: a modern protestantizmus kiváló képviselőjeként a református püspök nagy szellemi teljesítményt mutatott fel, ugyanakkor a zsidóellenesség terén elfogadhatatlan álláspontot képviselt.

A Jaffa Kiadó gondozásában megjelent monográfia az eddigi legteljesebb feldolgozása Ravasz László életének. A szerző elmondta: a témában született korábbi írások nem törekedtek az életmű átfogó feltárására, ehelyett a református püspök ellentmondásokkal terhelt életéből kiemeltek egy-egy elemet – akár ragyogó egyházszervezői teljesítményét, akár a zsidóellenes diszkriminatív törvények meghozásában játszott szerepét –, és minden mást figyelmen kívül hagytak.

„Így nem lehet életrajzot, monográfiát írni. A történész feladata a megértés harag és kedvezés nélkül” – fogalmazott Hatos Pál, aki úgy véli: Ravasz László egy rendkívül erős kommunikációs érzékkel, hatalmas intellektuális nyitottsággal, valamint lenyűgöző ismeretanyaggal és műveltséggel bíró személyiség volt, aki érdeklődését, lelki-szellemi egyensúlyát haláláig megőrizte.

Elfogadhatatlan álláspont

A szabadkőművesből lett református püspök a két világháború közti Magyarország nagyhatású közéleti személyisége, karizmatikus szónoka volt, akinek rendszeres vasárnapi rádióprédikációit tömegek hallgatták. Emellett egyike volt a zsidóellenesség ideológiai megalapozóinak. 1948-ban állította félre a kommunista hatalom, amely haláláig besúgókkal vetette körül a leköszönt püspököt.

Hatos Pál elmondta: nem tudjuk pontosan megmondani, honnan eredt Ravasz László antiszemitizmusa, hiszen az nem képezte részét a családi hagyománynak. Amikor iskolásként kigúnyolt egy szegény zsidó fiút, az édesapja addig nem engedte a közös asztalhoz, amíg bocsánatot nem kért.

Ugyanakkor Ravasz László már első cikkeiben – 25 évesen lett egyetemi tanár és vált nagyhatású publicistává – szembe állítja a „forradalmi Magyarországot”, az „értékek felforgatóit” a magyarság érdekeit képviselő intézményekkel, első sorban is az egyházakkal. A felforgatók között pedig egyfajta bűnbakként a zsidóságot tette meg – fűzte hozzá.

„Ravasz Lászlót nem az első világháború, nem a 1919-1920-as forradalmak tapasztalata, hanem már egy korábbi előítéletes gondolkodásmód vezette sajnálatosan erre az oldalra. Mindebből gyakorlatilag a vészkorszakig nem is ébredt fel, hanem egy ma már bizonyosan elfogadhatatlan álláspontot képviselt” – fogalmazott a szerző.

Zsidótörvények és embermentés

Az életrajz kitér Ravasz László életútjának talán legellentmondásosabb fejezetére, az antiszemita törvénykezésben való részvételére. A dunamelléki református püspök a felsőház tagjaként hosszú hozzászólásban támogatta az 1938-as első zsidótörvényt, majd a nyíltan faji alapra helyezkedő 1939-es második zsidótörvényt is megszavazta, beszédében úgy fogalmazva: „nem lehet megváltozatni azt a tényt, hogy a zsidóság más, mint a magyarság”.

Hatos Pál szerint Ravasz László ugyan törekedett az árnyalt fogalmazásra, ám pontosan széles körben ismert műveltsége, szellemi tekintélye, szónoklatainak és nyilatkozatainak kifinomultsága bátorított vagy erősített meg antiszemita előítéleteiben olyanokat, akik vártak az egyházi eligazításra. A kötet szerint például Endre László, az 1944-es deportálások végrehajtásáért felelős belügyi államtitkár háború utáni népbírósági perében úgy emlékezett vissza a püspök parlamenti szavaira, mint amelyek rendkívül megerősítették zsidóellenes nézeteiben.

Ravasz László a többi magyar egyházi vezetőhöz hasonlóan elutasította az 1941-es harmadik zsidótörvényt, amely megtiltotta a keresztények és a zsidók közti házasságot. Magyarország német megszállása után aktívan részt vett az embermentésben, Sztójai Döme miniszterelnöknek írt 1944 májusi – ugyanebben a hónapban kapta kézhez az Auschwitz-jegyzőkönyvet - beadványában magyar egyházi vezetőként elsőként fogalmazta meg nyíltan, hogy a deportálás végső célja a tömeggyilkosság.

Felemás szembenézés

A világháború után ugyan Ravasz László megpróbált szembenézni saját és egyháza antiszemitizmusával – amely, mint azt ő maga is elismerte, egyben a református egyház évszázados szabadelvű, jogkiterjesztés-párti hagyományaival is szakítást jelentett –, ám ez csupán felemás módon sikerült, ami csak részben írható a vészkorszak történéseit, az egyházak mulasztásait a saját hatalmi céljaira felhasználó, újonnan berendezkedő kommunista diktatúra rovására - véli Hatos Pál, aki szerint az, hogy Ravasz László „tragikai vétségnek” nevezte a zsidótörvények megszavazását, egyfajta önfelmentésként is lehet értékelni.

A magyar eszmetörténet érdekes egybeesése, hogy Ravasz László veje az a Bibó István volt, aki máig talán legérvényesebb módon írt a magyar társadalom zsidóellenességének különböző vetületeiről. A két gondolkodó között csekély szellemi hatás mutatható ki, ám személyes kapcsolatukat tekintve nagyon közel álltak egymáshoz – mondta el Hatos Pál.

„Ablonczy Balázs sorozatszerkesztő nagyon precízen fogalmaz: A Horthy-rendszerhez ezer szállal kötődő egyházi vezető vagy karizmatikus püspök, rendkívüli szellemi tekintély vagy az egyházi antiszemitizmus egyik fő ideológusa, kivételes érzékenységű retorikus vagy az irodalmár jelmezébe bújt konzervatív erkölcscsősz? Az azonosuláshoz választani szükséges, a történeti megértés viszont kiteheti az ést is az ellentmondások közé. Nos, Hatos Pál kitette az és-t. Talán azért, mert tudja, hogy a történelemben ritkán vannak tiszta képletek, s egy fekete-fehérben ábrázolt múlt a legritkább esetben felel meg a valóságnak. Ha jól sejtem, a könyve ezért is lesz zavarba ejtő, hiszen egyik emlékezetközösség sem érezheti igazán a magáénak. De ettől még fontos könyv, köszönet érte"írja a reposzt.hu oldalon megjelent írásában Köntös László dunántúli főjegyző, a blog főszerkesztője.

A szerző szerint Ravasz László életútja rámutat arra is, hogy a 20. század első felében a magyarországi társadalmi mobilitás talán leghatékonyabb eszköze az egyházi pálya volt.

„Az egyházakról általában azt gondoljuk, konzervatív és hierarchikus intézmények, merev struktúrák. Ugyanakkor azt kell látni, hogy mind Ravasz László, mind a katolikus hercegprímás Serédi Jusztinián és Mindszenty József nagyon alacsony sorból indult, falusi és kisvárosi közegből, majd tudásuknak, szervező képességeiknek és egyéb tulajdonságaiknak köszönhetően megérdemelten futottak be nagyon nagy egyházi karriert” fogalmazott.

Forrás: MTI

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió