A Vereckei szorosban kezdtek – a magyar hálaadás napját szeretnék hagyománnyá tenni

2009. november 23., hétfő

A magyar hálaadás napját szeretné hagyománnyá tenni Pákh Imre amerikai magyar üzletember. A kezdeményezést a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, valamint Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus megyés püspök is felkarolta. Pákh Imre hétfőn Kárpátalján, a Sztálinizmus Áldozatainak Szolyvai Emlékparkjában járt, ahol ökumenikus szertartás és ima után megkoszorúzták a sztálini terror több ezer kárpátaljai magyar áldozatának emlékművét. A munkácsi születésű Pákh Imre azt szeretné, ha minden esztendő novemberének harmadik hétfője a magyar hálaadás napja lenne, és ezen a napon a magyarok, bárhol is éljenek a világon, felkeresnének egy-egy nemzeti emlékhelyet és fejet hajtanának a hősök emléke előtt. Pákh Imre úgy fogalmazott: hálát adjanak azért, hogy a történelem viszontagságai ellenére a magyarság több mint ezer évig fennmaradt a Kárpát-medencében. Hozzátette: azt szeretné, ha e napon a magyarok – pártállástól és politikai nézettől függetlenül – közösen emlékeznének egy-egy szál virág elhelyezésével, gyertya gyújtásával vagy ima elmondásával valamely nemzeti emlékműnél, sírhelynél. Az üzletember szerint a magyar hálaadás napja sem tartalmában sem szellemiségében nem hasonlít az amerikaihoz.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.