A virágzó jövő felé?

2011. szeptember 06., kedd

Közösségi vezetést, csapatmunkát szeretne megvalósítani a Károli Gáspár Református Egyetem régi-új első embere, Balla Péter rektor. A teológus professzor másik célja többek között az, hogy az általa vezetett felsőoktatási intézmény minél több szálon kötődjön fenntartójához, a református egyházhoz.

Tavaly ilyenkor azt mondta, tudatos, Isten elé vitt döntés volt, hogy nem pályázott korábban a rektori tisztségre, és hogy hosszú távon inkább a tudományos tevékenységnek szeretné szentelni az idejét. Mi változott az elmúlt egy esztendőben?

Valóban tudatos döntés volt a részemről, hogy a korábbi – végül eredménytelennek bizonyult – kiírásokra nem adtam be pályázatot. A rektorhelyettesi megbízatást is átmeneti szolgálatnak tekintettem. Ősszel a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) ismét vizsgálni fogja az egyetem jogi és bölcsészkarának a működését, a fenntartó pedig szerette volna, ha a látogatás idején már választott rektor áll az egyetem élén, ezért idén májusban közzétett egy újabb pályázati felhívást. Elárulhatom, hogy a fenntartó részéről is, de a kollegáim közül is többen biztattak: induljak én is a pályázaton. Ennek a megtisztelő bizalomnak végül engedtem, bár végig úgy álltam hozzá, hogy ez egy nyílt pályázat, ezért nem jelentettem be, hogy pályázom, és többeket is buzdítottam, hogy vegyenek részt a kiíráson.

Végül annak ellenére sem érkezett be más pályázat, hogy az egyetem szenátusa egy korábbi határozatával lehetővé tette a Károli állományán kívüli egyetemi oktatók indulását is a kiíráson. Mi lehet ennek az oka?
Nem tudom. Talán kívülről úgy tűnhet, hogy az egyetem nehéz helyzetben van, és emiatt nem szívesen vállalkoznának erre a feladatra. Az is tény, hogy egy ekkora intézmény irányítása sok elfoglaltságot jelent, ami a tudományos munka kárára mehet. Magam is kevesebbet publikálok az utóbbi években, mint a rektorhelyettesi megbízatásomat megelőző időszakban.

Nincs igazuk azoknak, akik úgy látják, hogy az egyetem nehéz helyzetben van?
Nehéz helyzetben van most is, de – stabil gazdálkodással, elfogadott előző évi zárszámadással és ez évi költségvetéssel, adósságok és deficit nélkül, továbbá az égető személyi problémák és az intézményen belüli feszültségek jelentős részének megoldásával vagy megoldásának előremozdításával – sokkal jobb helyzetben, mint egy vagy két évvel ezelőtt. Emellett sok új oktató jött közénk, ami biztatás számunkra, hiszen ez azt jelenti, hogy ők is virágzó jövőt látnak a Károli előtt. Az egyetlen eldöntetlen kérdés talán a MAB előbb említett őszi vizsgálata. Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy a bizottság legutóbbi vizsgálata során megfogalmazott kéréseknek eleget tettünk, ezért bízunk abban, hogy a jogi és a bölcsészkar megkapja a jelenlegi 2013 év vége helyett a lehetséges leghosszabb időre, 2015 végéig az akkreditációt.

Nyilván nem könnyíti a helyzetet az a korábbi években elkövetett, hallgatói ösztöndíjak kifizetésével kapcsolatos visszaélés sem, amire egy februári vizsgálat során bukkantak a munkatársai. Az egyetem vezetése ismeretlen tettes ellen azonnal feljelentést tett, de a világi sajtó arról cikkezett augusztusban, hogy a rendőrség fél év nyomozás után sem találta meg még a tettest és az ügyészségtől a nyomozási idő meghosszabbítását kéri.
Adatszolgáltatással vagyunk a rendőrségnek, és várjuk a nyomozás eredményét. Amíg nincs vádemelés, mást nem is tehetünk. Az ügy előmeneteléről mi is csak annyit tudunk, amennyit a sajtóban olvastunk.

Az irodalomtudományi doktori iskola ügye a legutóbbi beszélgetésünk óta hogyan alakult? Mint tudjuk, a bizottság kifogásolta, hogy nincs a törzstagok mindegyikének olyan diákja, aki végzett doktorandusz lenne. Mivel belátható időn belül teljesült volna ez a feltétel, az egyetem azt kérte a bizottságtól, hogy – méltányolva ezt – egy későbbi időpontban végezze el ismét a vizsgálatot.
A MAB a kérvényünk elutasításáról tájékoztatott minket, bár a megszüntetésről szóló jogerős határozatot még nem kaptuk meg.

A hittudományi kar doktori iskolája stabilan működik, tehát a jelenlegi szabályozás szerint a Károli egyetemi rangja biztosított. Ugyanakkor a készülő felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban napvilágot láttak olyan elképzelések is, amelyek szerint egy felsőoktatási intézmény egyetemi státuszához két doktori iskolára lenne szükség.
Valóban felmerült ez a lehetőség korábban, de azért még messze nincs eldöntve a kérdés. Ugyanakkor, ha így alakulna, állunk elébe: reménység szerint rövid időn belül elindulhat a történettudományi doktori iskolánk, amelynek az akkreditációs anyaga már a MAB előtt van, és még más doktori iskola előkészítésén is dolgozunk.

Balla Péter rektori kinevezésével családja körében

Mi szerepelt a pályázatában, mik a céljai a következő három esztendőben?
Mindenekelőtt az egyetem helyzetét stabilizáló, valamint a történettudományi doktori iskola és az új szakok indítását célzó eddig elvégzett munka folytatása. Fontos cél az egyetem szervezeti egységei közötti együttműködés, valamint a hazai és külföldi kapcsolatrendszer fejlesztése közös konferenciák, kutatási programok szervezésével és a tanárok, diákok átjárásának a megteremtésével. Azt szeretném, ha a Károli minél több szálon kötődne a fenntartó református egyházhoz is, és szakmai munkájával segítené az egyház szolgálatát. A Károlit magas színvonalon oktató és egyházi kötődését, az ebből következő erkölcsi tartalmat vállaló intézményként szeretném látni. Távlati cél lehet a hallgatói létszámnak a jelenlegi négyezerről hat-hétezer főre növelése is. Hangsúlyozom, hogy nem egyszemélyes döntéshozást, hanem közösségi vezetést, csapatmunkát képzelek el, ezért az utóbbi időben rendszeresítettük a rektori hivatali és a felsővezetői értekezleteket.

Máskor is, most is utalt arra, hogy az egyház szolgálatát akarják segíteni tudományos tevékenységükkel. Sikerült konkrétumokat is elérniük az elmúlt időszakban?
A Reformátusok Lapja is beszámolt például arról a két konferenciáról, amelyet tavasszal a Károli-egyetem és a Református Közéleti és Kulturális Központ közösen szervezett a zsinati székházban két fontos társadalmi kérdésről: az akkor még előkészítés alatt álló új alaptörvényről és az új egyházi törvényről. De ide sorolnám aktív jelenlétünket a nyári Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón is, ahol egyetemünk neves pszichológus professzora, Bagdy Emőke tartotta a főelőadásokat, és ahol számos más oktatónk és diákunk is jelen volt. Más területeken – például az ifjúsági munkában és a kommunikációban – is van, alakul együttműködés az egyházi szolgálat és az egyetemi munka között.

A már említett készülő felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos elképzelések között szerepel az államilag finanszírozott hallgatók számának a csökkentése is. Ennek fényében meglepő, hogy a református egyetem diákjai számának bővítéséről beszél.
Első hallásra az ön által említett hírek és a demográfiai hullámvölgy miatt sem magától értetődő az, amit a célok között megfogalmaztam. Ám ha azt vesszük, hogy a Károli kicsi egyetem, eleve kevés hallgatóval, akkor elképzelhető, hogy megtarthatja az államilag finanszírozott helyeit. Ha pedig hozzávesszük, hogy új szakok indítását kezdeményeztük a MAB-nál, még az államilag finanszírozott helyeink bővülése is elképzelhető. Persze ehhez nélkülözhetetlen, hogy olyan minőségű képzést nyújtsunk, ami vonzza a fiatalokat, és ezért az állam számára is fontos a finanszírozása.

Márciusban a Károli-egyetemen jártak a reformáció ötszáz éves évfordulójának megünneplését előkészítő Refo500 mozgalom képviselői. A kezdeményezést akkor ön is pozitívan értékelte. Született azóta valamilyen megállapodás az egyetem és a nemzetközi szervezet között?
Mostanra megismertük a mozgalom jubileumi programtervezetét, amit támogatásra méltónak találtunk, ezért hamarosan alá fogjuk írni a csatlakozásunkat. Más magyar szervezetek, intézmények előtt is nyitva áll ez a lehetőség, de mi is készek vagyunk arra, ha belefér egyetemünk profiljába, hogy egyházunk programjait képviseljük ebben a mozgalomban.

Kiss Sándor, kép: Kalocsai Richárd

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.