„Adj azoknak, akiknek nincs!”

2017. szeptember 30., szombat

„Számomra az önkéntesség azt jelenti, hogy többletet adunk az energiánkból és javainkból, annak, aki ezekben hiányt szenved" – vélekedik Horváth Boldizsár. A 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akciót tizedik alkalommal szervezi meg a református, az evangélikus és a katolikus egyház. A jubileumi esemény egyik fővédnöke a Kelemen Kabátban együttes énekese, akivel az önkéntességről és a programról beszélgettünk.

A népszerű zenekar jótékonysági koncerteket is szokott adni a rászorulóknak, ezekről az alkalmakról Boldinak meghitt és vidám élményei vannak. Ilyen élményekben lehet része az akció résztvevőinek is, akik 72 órán keresztül teljesítenek majd közhasznú feladatokat – például játszótereket újítanak fel, erdőt takarítanak vagy akár szociális segítségnyújtást végeznek.

A 72 óra egy olyan szociális önkéntes akció, mely a fiatalokat hívja közösségi összefogásra, hogy a három napon keresztül célzottan segítsenek környezetükben.  Az idei esemény mottója „Több vagy, ha adsz!”, a szervezők ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy az önzetlen segítségnyújtás alkalmával többre lehetünk képesek, de sokat tanulhatunk önmagunkról is.

Boldi szerint egymás segítése csak belső motivációból lehet hatékony és hiteles, a 72 óra pedig pont ezt a motivációt ébreszti fel. „Szervezetten és hatékonyan foglal össze egy csomó segítő-projektet, akihez pedig eljut a 72 óra, ha nem is vesz részt benne, talán elgondolkozik azon, mit tud tenni másokért. Már ez óriási eredmény” – teszi hozzá.

Az énekesnek nem újdonság egyházi rendezvényen szerepelni, idén nyáron zenekarával felléptek a Csillagpont református ifjúsági találkozón is. „Minden koncert ugyanolyan fontos, ez amiatt marad örök emlék, mert hihetetlenül jófej és értő közönségünk volt. Ebből a szempontból ez eddigi életem talán legjobb koncertélménye” – emlékszik vissza a debreceni fellépésre. Boldi ezek miatt is megtisztelőnek érezte a felkérést, és azért vállalta a 72 óra fővédnöki szerepét, mert igyekszik minden olyan kérésnek eleget tenni, ami „hitelesen segít embereken vagy kicsit jobbá teszi a világot”.

A program elsődleges célja, hogy a fiatalok közhasznú tevékenységének széleskörű nyilvánosságot biztosítson, ezzel láthatóvá téve az ifjúsági közösségekben folyó önkéntes munkát. A 72 óra évről évre megmutatja, mire képesek a fiatalok, ha összefognak. Az akció résztvevői azonban nemcsak hiteles módon segítenek, hanem vállalják azt is, hogy csoportjaikkal csak csütörtök este tudják meg, mi lesz a feladatuk a következő három nap során. Ezt követően kezdődik a munka, amiben évről évre egyre többen vesznek részt.

„Egészségesebb társadalmat mi magunk tudunk létrehozni. Ezt nem mástól, nem a politikai vezetéstől kell elvárni – üzeni Boldi minden fiatalnak. – Ha van számítógéped, van hol aludnod, esetleg van autód, több javad van, mint a világ 99 százalékának. Adj azoknak, akiknek nincs: élményt, segítséget vagy akár anyagi javakat! Így mindenkinek jobb lesz.”

Az idei kezdeményezésről már beszámoltunk korábbi cikkünkben. A segíteni vágyó fiatalok október 9-ig még regisztrálhatnak a 72 óra kompromisszum nélkül oldalán.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Asszonyi Eszter

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.