Támogatóit köszöntötte a Szeretetszolgálat

2011. december 08., csütörtök

Lélekemelő műsorral, éves beszámolóval valamint fogadással köszönte meg az együttműködést adományozóinak a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) december 6-án az MRE Zsinati Székházában.

 

Az alkalom Bölcskei Gusztáv püspök, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke áhítatával kezdődött. A napi ige (Jak 2,1-13) magyarázatában arra helyezte a hangsúlyt, hogy nincs helye a személyválogatásnak. Könnyű ezt kimondani, de nehéz így cselekedni, az apostolok is nehezen hallották meg Krisztus ezen tanítását, mondta a püspök.

Bírjátok ki addig!

Példaként említette Péter apostol történetét, amikor olyan pogányok, farizeusok házába látogatott, ahol imádkoztak.  Péter szavaiból tudjuk, hogy itt értette meg, mi is az, hogy Isten nem személyválogató. Másik kiemelt pontként Bölcskei Gusztáv prédikációjában a Szeresd felebarátodat, mint önmagadat mondat szerepelt. A püspök szerint ennek jelentése nem a keblemre ölelem az egész világot érzéssel egyenlő, hanem azzal, hogy akinek éppen szüksége van rám, annak segítek.  A szeretetszolgálat, a diakonátus erre a szeretetre emlékeztet minket.

Pál Sándor, az MRSZ kuratóriumi elnöke rövid köszöntőjében háláját fejezte ki azért, hogy sokan egész évben segítették munkájukat. A kedves szavak után az RMK Siketmissziójának gyermekei Az adventi időre koszorút készítünk kezdetű verset adták elő jelbeszéddel. A műsort tett követte, a gyerekek Bölcskei Gusztávval és Pál Sándorral közösen meggyújtották az adventi gyertyákat a koszorún. Nem sokkal később Gilicze Réka, az MRSZ szóvivője, az alkalom moderátora felhívta a gyerekek figyelmét arra, hogy az ajándékokat, amik a Nyilas Misi programjukból való, csak karácsonykor bontsák fel. „Bírjátok ki addig!” – kérte tőlük. Ezután sok mosolygós kicsi és nagy vonult a teremben felállított karácsonyfához, hogy átvegye „cipősdobozát” Bölcskei Gusztávtól és Pál Sándortól.

Bölcskei Gusztáv és Pál Sándor a gyerekekkel közösen gyújtották meg az adventi gyertyákat

Számvetés a mögöttünk lévő évvel

A megható pillanatokat a Szeretszolgálat idei tevékenységéről szóló képes beszámoló követte. Pál Sándor prezentációjában kiemelte, hogy míg 2010 a katasztrófák éve volt, addig szerencsére, és Istennek hála, 2011 sokkal jobban tervezhető volt. Ugyanakkor, az előző év az ő szemszögükből nem december 31-ével zárult, mert 36 iszapkárosult család ingóságainak pótlását vállalták magukra. A januári borsodi árvíz kárvallottjait is segítették, ahogy a Japán atomkatasztrófa sújtotta lakóit. Az MRSZ megkezdte vetőmag programját. Hálót is adni, nem csak halat –  foglalta össze a kuratóriumi elnök a kezdeményezés filozófiáját.

„Most van a hajléktalanok krízis időszaka. Jelenleg ez munkánk egyik középpontja” – hangsúlyozta Pál Sándor. A kuratóriumi elnök beszédében megemlítette az egyik legsikeresebb önkénteseket mozgósító alkalmukat, a Szeretethidat is, ami jövőre sem marad el.

Ezt követően az Adventben elindított új programokat sorolta fel. Említette az Egy cseppnyi Szeretet kampányt, amelynek célja, hogy támogassák a hátrányos helyzetű gyermekek oktatását, valamint az MRE-vel közösen szervezett Mentőöv akciót, amellyel  a devizahitelük törleszthetetlensége miatt lakásukat elveszítő családok segítését célozták meg.

A Szeretetszolgálat fiatal vendégei karácsonyi ajándékot is kaptak

Vallomások

A Lórántffy Zsuzsanna Református Kismamaház, Családok Átmeneti Otthona Lakóinak műsora egyik lakójuk élettörténetével kezdődött, aki elmondta, hogyan került az otthonba három gyermekével és azt, mit köszönhet neki. Az őszinte vallomás után, az otthonból érkezett csapat fiatal szólistája a Szállj fel magasra kezdetű számot énekelte, majd az egész kartól hallhattuk: „Kicsiny kis fényemmel világítani fogok”. A csoport gyermek tagjai Móra Ferenc Didergő király című meséjét adták elé, végül két fiatal lány tánckoreográfiát mutatott be.

Mielőtt felvezette volna a következő műsorszámot, Gilicze Réka két történettel is példázta, a Kismamaház lakói nem csak magukra gondolnak, hanem elsők között vannak, ha másnak segíteni kell.

A Református Gyermekvédelmi Szolgálat – Nevelőszülői Hálózat részéről Gál Alexandra furulyázott. A kislány nevelőszüleivel érkezett. Victor Dániel, a hálózat nevében, nevelőszülőként a 127. zsoltárra hivatkozott: Íme, az Úrnak öröksége, a fiak; az anyaméh gyümölcse: jutalom. „A három saját gyermek után, még kettő nevelését vállaltuk feleségemmel. Mindegyikük jutalom” – osztotta meg érzéseit az egybegyűltekkel Victor Dániel.

Egy drogtól megtisztult fiú bizonyságtételére is sor került. A fiú az MRE Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthonában szabadult meg káros szenvedélyétől. Ennek köszönhetően térhetett vissza családjához, és itt találhatott rá Istenre, az Ő kegyelmére is.

Az alkalom az adományozók, a kiemelt támogatók és médiatámogatók köszöntésével zárult. Pál Sándor elmondta, megtapasztalta, ha jó a cél, akkor rengetegen segítenek. „Az ajándék lényege a szeretet” – idézte Ravasz Lászlót a kuratóriumi elnök. Így szeretnénk megköszönni az adományt, a szeretet és a gondoskodást, fejezte be Pál Sándor.

Részlet a gyerekek műsorából

Kiemelt támogatók (abc szertint):

Andre Erkels, Church of Arnhem
Chio Magyarország Kft.
CIB Bank ZRt.
Dunamelléki Református Egyházkerület
Dunántúli Református Egyházkerület
Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.
Erdélyi Református Egyházkerület
Északdunántúli Vízmű Zrt.
Északmagyarországi Vízművek Zrt.
Felvidéki Református Egyházkerület
Hunép Universal Építőiprai Zrt.
Kárpátaljai Református Egyházkerület
Litográfia Nyomda
Magyar Élelmiszerbank Egyesület
ProForm Kft.
Summa Atrium Alapítvány
Tiszáninneni Református Egyházkerület
Tiszánintúli Református Egyházkerület

Kiemelt médiatámogatók:
Reformátusok Lapja
Európa Rádió
Szociális Menedzser
MTV Vallási Szerkesztőség
reformatus.hu

Kováts Anna, fotó: Kalocsai Richárd

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió